- Azt sem tudom, hogy ki vagy. És miért követsz? - néztem rá értetlenkedve.
- A nevem Nate. És nem követtelek. - rázta meg a fejét.
- Ömm.. Bocs. - mosolyogtam. - Akkor miért vagy itt?
- Erre jártam.
- Ahaaa. - húztam el a végét.
- Akkor ne hidd el. - durcázott.
- Nem is! - nevettem, majd kizártam a kisajtót.
- Bemehetek?
- Hát...
- Nem foglak sem megölni, sem kirabolni! - vigyorgott.
- Rendben.
- Egyedül laksz? - kérdezte az ajtón belépve.
- Jelen pillanatban. - dobtam le a táskám az asztalra. - De honnan...?
- Nincs nagy rend...
- Hát bocs! Nem készültem semmilyen látogatásra! - szűkíttettem össze a szemeim.
- Jó! Nem azért mondtam. Ha látnád a mi házunkat! - nevetett. - Én a bátyámmal élek egy házban. A szüleink egy autóbalesetben haltak meg... Mielőtt még megkérdeznéd. - nézett rám morcosan. Én csak felvontam az egyik szemöldököm, mire megint nevetni kezdett.
- Most mivan?!
- Olyan vagy mint a bátyám.
- Lány vagyok... - bunkóztam, mire lehunyta a szemeit és folytatta.
- Ugyanolyan makacs vagy.
- Nem!
- De! - folytatta. Hátat fordítottam neki, de a kezemnél fogva visszarántott. Az arcunk vészesen közel volt egymáshoz. - Nem akartalak megbántani. - mondta, majd ajkai közelíteni kezdtek. Lehunytam a szemem, majd mikor már éreztem, hogy ajkai elérik az enyéimet, elfordultam.
- Pedig sikerült megbántani. - vigyorogtam. Láttam rajta, hogy szenved.
- Ez nem volt szép tőled! - vett egy mély levegőt.
- Az sem, hogy annak ellenére, hogy nem is ismersz, már meg akarsz csókolni.
- Nem tehetek róla!
- Aha... Na ha nem bánod... Én elmennék itthonról és... - nem hagyta, hogy befejezzem.
- Jó értem! Elmentem. - húzta el a száját, majd az ajtó felé indult.
- Nem erről van szó! - futottam utána. Mikor utolértem, hirtelen megfordult és újra bepróbálkozott. - Nem adod fel, ugye?! - suttogtam. Mosolygott, majd megcsókolt, de legnagyobb meglepetésemre nem akartam ellenkezni. Hezitálás nélkül visszacsókoltam. - Nekem most mennem kell. - suttogtam tovább a csókunkba. Nagy levegőt vett, de nem engedett el.
- Ne csináld ezt velem. - a szemeim csukva voltak, de éreztem, hogy engem néz. Magához szorított, majd újra megcsókolt.
- Már fáj a lábam. - sóhajtottam, mikor végre elengedett, ugyanis jóval magasabb volt nálam, ezért lábujjhegyre kellett állnom hozzá.
- Ülj fel a konyhapultra! - mutatott be egy féloldalas mosolyt.
- Azt már nem! Kifelé! - lökdöstem nevetve.
- Már megint haragszol rám? - sóhajtott.
- Nem, de már így is késésben vagyok. - zártam be magunk után az ajtót.
- Hova mész?
- Neked ahhoz semmi közöd!
- Dehogyisnem! Hányszor is csókolóztunk? - kacérkodott.
- Az csak azért volt, hogy hamarabb szabaduljak tőled. - hazudtam. Nem akartam kimutatni neki, hogy bár csak kb. fél órája ismerem, de rögtön beleszerettem. Nem értettem, hogy hogyan történt, de tényleg szerelmes lettem belé.
- Tessék?! - szakított ki a gondolatmenetemből. - Hogy te mekkora egy ... - kezdte, de nem hagytam, hogy folytassa. Odaléptem hozzá, s ajkaimat az övéire tapasztottam. Éreztem, ahogy lehajol hozzám. Jobb kezemmel beletúrtam a hajába, amitől kirázta a hideg, ő pedig a kezeit a derekamra helyezte, s olyan közel húzott magához, hogy éreztem, ahogyan dobogott a szíve. - Nem tudok kiigazodni rajtad. Egyszerűen nemmegy. - zihálta mikor elengedtük egymást.
