26. Fejezet / Te meg akarsz halni...? /

Ne haragudjatok a késésért...:((( Tudom, tudom. Egy hónapot késtem. De teljesen el vagyok havazvaaa..:( És (nem tudom, hogyan, de) sikerült kitörölnöm mérgemben az előre megírt részeket :@  NAGYON MÉRGES VAGYOOOOK EZÉRT IS! Na dehát.. Lehet hogy abbahagyom.:| Vagy az is lehet, hogy csak így hónaponta lesz 1-2 rész. De nekem most perrpillanat nem fér bele az időmbe...:( SAJNÁLOM♥

"Az igaz barátok akkor is ott vannak számodra, mikor te hibát követsz el és szükséged van a segítségükre. Gazdag vagy, ha akad egy, de milliomos, ha több is, mert az átlagos barátok olyanok, mint az árnyékod. Míg te a napfényben sétálsz, szorosan melletted állnak, de amint árnyékba érsz otthagynak. " 

Hirtelen egy sikítás hallatszott a fák felől. Jake azonnal elengedett és felállt.

- Úristen! Otthagytuk Mike-ot ezzel a... - kezdte, majd elindult.

- Jake! Várj! - kiáltottam utána. Szédültem és iszonyatosan fájt a fejem. Éreztem, ahogyan a sós víz belülről marja a nyílt sebet. Nem volt a legjobb ötlet ezzel 'fertőtleníteni'.

- Maradj itt! - intett vissza, majd eltűnt a fák között. Nem foglalkoztam vele. Amilyen gyorsan csak bírtam, követtem. - Annyira tudtam, hogy nem fogsz rám hallgatni... - sóhajtott, mire vállat vontam. 

- Mi van Mike-kal? - kérdeztem kétségbe-esetten, mikor megláttam az egyik farönk mellett összegörnyedve. De Nate sehol. Odafutottam, de Jake elkapott. 

- Talán nem kéne...

- Talán. De attól még nem biztos. - tudta, hogy kiharcolnám, hogy odaengedjen, így inkább hagyott. Mike remegett. Intettem a többieknek, hogy menjenek el.

- Mike! Mike, jól vagy?! - tettem a kezem a hátára. Kirázta a hideg az érintésemtől, de nem nézett rám. Arcát a kezeibe temette. - Mi történt?

- Elment. - válaszolta halkan.

- Várj. Rachel hol van?! - néztem hátra Jake-re és Lauren-re.

- Vele ment. - egyetlen szó, mégis teljesen lesokkolt.
- De... Neked mi bajod? Verekedtetek? - folytattam pár perc múlva.

- Nem. - óriási kő esett le a szívemről. - Csak majdnem. De elkapta Rachel-t a nyakánál és megfenyegetett, hogy ha megmozdulok, akkor... - nem tudta kimondani, de végre rám nézett. A szemei vörösen csillogtak. 

- És elvitte magával? - kérdeztem idegesen. Csak bólintott. - Hé! Nem lehetnek messze. Gyerünk!

- Nem lehet. Elég lesz, hogy téged kórházba kell vinnünk. Ha utánuk megyünk, akkor biztos, hogy csinál valamit Rachel-lel.

- Engem miért kéne...? - szűkítettem össze a szemeim. - Ez nem olyan nagy seb, hogy össze kelljen varrni, vagy ilyesmi. - mutattam a halántékomon éktelenkedő csúfságra. 

- Nem is azért. Vagyis. Azért is...

- Hanem?! - emelkedett egy oktávval feljebb a hangom. Csendben lehunyta a szemét és átölelt. Szorosan magához húzott és az arcomra nyomott egy puszit. Jake a háttérbent elkezdett 'köhögni', mire egy sunyi pillantást vetett rá Mike és elengedett, majd újra utánam kapott. 

- Valamit beadott neked. - suttogta a fülembe. - Valószínűleg nemsokára... - elakadt a szava. Én elengedtem és meredten bámultam magam elé. Nyeltem egyet, majd visszafordultam hozzá.

- Biztos...? 

- Nem. Pont ezért kéne kórházba menned. Azonnal! - az utolsó szót már kiáltotta.

- Nem akarok. - jelentettem ki csendesen, hogy csak ő hallja.

- Te...? Te meg akarsz halni? - vonta fel a szemöldökeit. Nem válaszoltam. - Kate! Neked teljesen elment az eszed! Jake! Hívjatok egy mentőt!

- Ne! - sikítottam. - Már elegem van, hogy mindig történik valami velem, mint egy rossz sorozatban. Nekem ez már sok. Nem igaz, hogy csak én lehetek ilyen szerencsétlen. - hunytam le a szemeim.

- Neked korántsem olyan rossz az életed, mint nekem! Ha olyan lenne, akkor tényleg lenne okod meghalni, de így nincs! 

- Mert neked olyan rossz, mi? Bármikor összejössz azzal, akivel csak szeretnél. A szüleid dúsgazdagok. Gyönyörű barátnőd van, aki bármit megtenne érted és meg is tesz. És neked van bajod az életeddel, mikor nincs olyan ember, aki nem a barátod? Körülötted forog a világ! - mondtam a legnagyobb meglepetésemre teljesen nyugodt hangon.

- Kate... Minden érmének két oldala van...! - csak ennyit mondott. A mentő hangja hamarosan megütötte a fülemet, majd hirtelen minden elhomályosult. 

25. Fejezet / Mégis? /

******Tudom, nagyon sokat késtem, de nem kaptam komit és a látogatottság is nagyon visszaesett...:O Írjátok már meg, legyetek szívesek, hogy valami nem tetszik, vagy csak egyszerűen nincs kedvetek olvasni. Mert akkor nem fogok itt a kész részekkel várakozni. Már meg van írva 5 fejezet, de most már nem fogok egyet sem felrakni, ha nem kapok visszajelzéseket...! ******

Hosszasan cibált, majd leültetett egy farönkre.

- Maradsz! - kiáltott rám, mint egy kutyára, mikor újra indulni készültem. Nagyot sóhajtottam, majd visszaültem. - Te mit képzelsz magadról?!

- Mike, én erre nem vagyok kíváncsi!

- Nem érdekel! Összeállsz egy drogossal, aki valószínűleg majd elkábít és téged is megerőszakol. - kerek szemekkel bámultam rá. - Vagy te nem is tudsz arról, hogy miket csinált? - nézett rám mérgesen.

- Honnan veszed, hogy ez tényleg így történt? Van rá bizonyítékod?

- Nincs, de...

- Látod?! Nincs! Megvádolsz olyan embereket, akiket nem is ismersz. De... Ha tényleg úgy van, ahogy mondod, akkor meg fogd fel végre, hogy az emberek változnak!

- De olyan mértékben, mint te?

- Rohadj meg, Mike! - álltam fel, de visszalökött.

- Most már elmondom, mert hidegen fog hagyni téged. - vett egy mély levegőt.

- Mi?

- Te komolyan nem vetted észre, hogy szeretlek? - fújta ki a benn tartott levegőt.

- Igen?! Megcsókoltál... Úgy éreztem, hogy én is viszont szeretlek. Majd utána ugyan úgy, vagy még szenvedélyesebben a szemem láttára megcsókoltad Rachel-t is. De te szeretsz. Ja... - a szemem megtelt könnyel.

- Mit tehettem volna?

- Ja...  Hogy te így látod... Akkor miről beszélünk?! És még te osztod az észt, hogy milyen emberrel állok össze. Fogadni mernék, hogy százszor jobb ember, mint te csak szeretnél lenni.

- Kate jól vagy?! - érkezett meg Nate. Felpattantam és megcsókoltam. Magához ölelt, majd úgy szorított, mintha az élete múlna rajta.

- Jól van. Én nem te vagyok. Nem bántanám. - sóhajtott Mike, majd elmenni készült.

- Állj már meg! - engedett el Nate. Mike visszafordult. - Te nevezed magad a legjobb barátjának? Te, aki többször bántotta már meg, mint bárki más? - láttam, hogy Mike már nem bírja sokáig. Csak pár másodperc és a történelem megismétli önmagát.

- Nate! Gyerünk! - remegtem.

- Dehogy megyek!

- Nate! - kiáltottam rá, majd legnagyobb meglepetésemre én kaptam a legelső ütést, méghozzá Nate-től. Hátra estem, a fejemet pedig bevertem egy földből kiálló gyökérszerűségbe. Éreztem, ahogyan a vér végigfolyik az arcomon. Visszanéztem a fiúkra. Láttam, hogy már hárman vannak, de nem hallottam semmit. Két hűvös kéz tapadt az arcomra. Azonnal 'új életre keltem'. Hirtelen felindulásból felálltam és odaléptem a srácokhoz. Mike és Jake (?) elkerekedett szemmel néztek rám, valószínűleg a fejemből szivárgó vér látványa miatt. Jake reszketett, majd odalépett hozzám, felkapott és elrohant velem. Nem volt erőm kapálózni.

* Jake szemszöge *

Amint megláttam, hogy  Nate megüti Kate-et, odarohantam. Kate mellett akartam lenni, de a lányok már mutatták, hogy megoldják, így nekem nem maradt más, mint Nate. Legszívesebben kiütöttem volna, de eszembe jutott a Mike-os eset, amit nem kísérelhettem meg újra, de egyszer csak újra ott termett Kate. A halántékából folyó vér már kezdte átáztatni a felsőjét. Nem tudtam volna uralkodni magamon, ezért felkaptam és futottam vele, ahogyan csak tudtam. Legnagyobb meglepetésemre hagyta magát. A tengerhez vittem. Leraktam a homokba, majd levettem a felsőm és bevizeztem.

- Ne mozogj! Kitisztítom a sebed. - a kezem még mindig remegett, de a fejéhez emeltem a vizes felsőmet. Mikor a sebhez érintettem, Kate felszisszent. - Tudom, nem sós vízzel kéne, de csak ez van. - nagyon aggódtam. Bármit is vágott a fejemhez, nem tudtam rá haragudni. Szerettem őt. Tiszta szívemből szerettem.

- Nem baj. Jó ez. - motyogta, mire elmosolyodtam. A régi Kate! Tudtam, hogy a sós víz nagyon égeti a nyílt sebet, de tűrte. A bal kezemet szorította, míg a jobbal tisztítottam a sebet.

- Kész! - mondtam, mire felsóhajtott.

- Végre! - húzta a száját.

- Ígérd meg, hogy soha többet nem csinálsz ilyet és hallgatni fogsz ránk! - kényszerítettem.

- De olyan más volt. - suttogta. - Honnan tudhattam volna...?

- Csak ígérd meg!

- Megígérem. - mosolygott. Nem bírtam ki, ajkaimat az övéire tapasztottam és magamhoz szorítottam. Annyira hiányzott már.

24. Fejezet / 'Családi' csetepaté /

BOLDOG ÚJ ÉVEEEET!

- Nem tudok kiigazodni rajtad. Egyszerűen nem megy. - zihálta mikor elengedtük egymást.

- Nem is kell. - mosolyogtam.

- Akkor mi most... Mi most együtt vagyunk? - kérdezte, majd ráharapott az alsó ajkára.

- Ő... Azt hiszem.

- Én is! - nevette zavarában.

- De nekem most már tényleg mennem kell. - mosolyogtam. 

- Már hajlandó vagy elmondani, hogy hova mész? - sétált mellettem a tengerpart felé.

- Majd meglátod. - néztem fel rá, mire magához húzott és a kezét átrakta a vállamon, majd egy puszit nyomott a homlokomra. 

Az élet értelmetlenségeiről beszélgettünk, amikor megjelent Lauren. 

- Ő meg ki? - értetlenkedett.

- Ő Nate. De különben semmi közöd hozzá! - szóltam vissza ugyanolyan hangnemben, mint ő.

- Mi?! Te normális vagy?! Mióta ismered. 1 napja? És amúgy nagyon jól tudom, hogy ki ő. - vetett egy sötét pillantást Nate-re, aki csak vállat vont. - Mi történt veled, Kate? 

- Szállj már le rólam. Fogalmad sincs arról, hogy mi van velem. - kiabáltam és felpattantam, mert eddig Nate-re támaszkodva ültünk a forró homokban.

- Pont ez a baj! - már ő is kiabált. - Teljesen megváltoztál! Egy k*rva vagy! - rázta meg a fejét.

- Tessék?! Pont te mondod? Néztél már magadra? Nincs olyan pasi, akinek még nem lettél volna meg legalább egyszer! És te osztod az észt nekem?! Ugyan már! - borultam ki teljesen, mire hátat fordított és elsétált. Eközben Nate is felállt, a fejemet a mellkasához szorította. Nem akartam sírni, de a könnyeim útnak eredtek. 

- Jó vagy? - kérdezte Nate, mire halkan megráztam a fejem.

* Lauren szemszöge *

Miután otthagytam Kate-éket, rögtön megcsörgettem Jake telefonját, aki továbbadta Mike-nak és Rachel-nek, hogy jöjjenek a tengerpartra. Nem tudtam, hogy mi játszódhatott le Kate-ben, de az biztos, hogy a vesztét fogja okozni. 

* Kate szemszöge *

Fél óra múlva már nyugodtabban szemléltük a tenger hullámait, de egyszer csak szapora lépteket hallottunk. 

- Ott vannak! - hallottam Mike hangját, aki pár másodperc múlva már a karomat rángatta. - Te normális vagy?! - kiabált. - Olyan, mintha nem is te lennél! Mi a franc történt veled?! 

- És ki ez?! - folytatta a fejmosást Jake. 

- Ő Nate... - húzta el Lauren. 

- A drogos csávó?! - fordult felém Rachel.

- Milyen drogos csávó? - kérdeztem.

- A drágalátos pasid! - mondta Lauren.

- Régen! - folytatta Nate. - De tudjátok, az emberek változnak.

- Pasid?! - akadt ki Jake.

- Igen. Valami baj van? - kérdeztem gúnyosan.

- Feladom! Már nem érdekel. Úgy b*szod el az életed, ahogyan akarod, Kate. Engem már nem érdekel. - mondta halkan Jake, majd elsétált.

- Ezt szépen megcsináltad. - sóhajtott Rachel. - Őt ismervén, most kinyírja magát, ha testileg nem is, de lélekben biztosan.

- Nem az én hibám. Ő... Vagyis Ti jöttetek ide, miközben senki sem hívott titeket. Nincs szükségem a fejmosásotokra, köszönöm!

- De igenis van! - rántott maga után Mike, míg Lauren és Rachel visszatartotta Nate-t.

- Engedj el! - rángattam a kezem, mígnem sikerült kiszabadulnom és futni kezdtem. 

- Nekem így is jó! - kiáltott utánam, majd éreztem, hogy valaki felkap és újra a nem kívánt irányba visz. - Mintha elfelejtetted volna, hogy gyorsabb vagyok nálad.

- Próbáltam. - morogtam.

23. Fejezet / Nate... /

- Azt hitted, hogy ilyen könnyen menekülsz?! - suttogta valaki a fülembe. A kezeimet hátraszorította. Várta, hogy ellenkezzek, de nem akartam. Nem féltem. Nem féltem az esetleges haláltól... Hirtelen elengedett, majd hangosan nevetni kezdett. - Csak én vagyok! - vigyorgott, mikor megfordultam. Megforgattam a szemeimet, mikor felismertem. A reggeli srác, aki rám akarta erőszakolni a cigijét.

- Azt sem tudom, hogy ki vagy. És miért követsz? - néztem rá értetlenkedve.

- A nevem Nate. És nem követtelek. - rázta meg a fejét.

- Ömm.. Bocs. - mosolyogtam. - Akkor miért vagy itt?

- Erre jártam. 

- Ahaaa. - húztam el a végét.

- Akkor ne hidd el. - durcázott.

- Nem is! - nevettem, majd kizártam a kisajtót.

- Bemehetek?

- Hát... 

- Nem foglak sem megölni, sem kirabolni! - vigyorgott.

- Rendben.

- Egyedül laksz? - kérdezte az ajtón belépve.

- Jelen pillanatban. - dobtam le a táskám az asztalra. - De honnan...?

- Nincs nagy rend...

- Hát bocs! Nem készültem semmilyen látogatásra! - szűkíttettem össze a szemeim.

- Jó! Nem azért mondtam. Ha látnád a mi házunkat! - nevetett. - Én a bátyámmal élek egy házban. A szüleink egy autóbalesetben haltak meg... Mielőtt még megkérdeznéd. - nézett rám morcosan. Én csak felvontam az egyik szemöldököm, mire megint nevetni kezdett.

- Most mivan?!

- Olyan vagy mint a bátyám. 

- Lány vagyok... - bunkóztam, mire lehunyta a szemeit és folytatta. 

- Ugyanolyan makacs vagy.

- Nem!

- De! - folytatta. Hátat fordítottam neki, de a kezemnél fogva visszarántott. Az arcunk vészesen közel volt egymáshoz. - Nem akartalak megbántani. - mondta, majd ajkai közelíteni kezdtek. Lehunytam a szemem, majd mikor már éreztem, hogy ajkai elérik az enyéimet, elfordultam. 

- Pedig sikerült megbántani. - vigyorogtam. Láttam rajta, hogy szenved.

- Ez nem volt szép tőled! - vett egy mély levegőt.

- Az sem, hogy annak ellenére, hogy nem is ismersz, már meg akarsz csókolni.

- Nem tehetek róla! 

- Aha... Na ha nem bánod... Én elmennék itthonról és... - nem hagyta, hogy befejezzem. 

- Jó értem! Elmentem. - húzta el a száját, majd az ajtó felé indult.

- Nem erről van szó! - futottam utána. Mikor utolértem, hirtelen megfordult és újra bepróbálkozott. - Nem adod fel, ugye?! - suttogtam. Mosolygott, majd megcsókolt, de legnagyobb meglepetésemre nem akartam ellenkezni. Hezitálás nélkül visszacsókoltam. - Nekem most mennem kell. - suttogtam tovább a csókunkba. Nagy levegőt vett, de nem engedett el.

- Ne csináld ezt velem. - a szemeim csukva voltak, de éreztem, hogy engem néz. Magához szorított, majd újra megcsókolt.

- Már fáj a lábam. - sóhajtottam, mikor végre elengedett, ugyanis jóval magasabb volt nálam, ezért lábujjhegyre kellett állnom hozzá. 

- Ülj fel a konyhapultra! - mutatott be egy féloldalas mosolyt.

- Azt már nem! Kifelé! - lökdöstem nevetve.

- Már megint haragszol rám? - sóhajtott.

- Nem, de már így is késésben vagyok. - zártam be magunk után az ajtót.

- Hova mész?

- Neked ahhoz semmi közöd! 

- Dehogyisnem! Hányszor is csókolóztunk? - kacérkodott.

- Az csak azért volt, hogy hamarabb szabaduljak tőled. - hazudtam. Nem akartam kimutatni neki, hogy bár csak kb. fél órája ismerem, de rögtön beleszerettem. Nem értettem, hogy hogyan történt, de tényleg szerelmes lettem belé.

- Tessék?! - szakított ki a gondolatmenetemből. - Hogy te mekkora egy ... - kezdte, de nem hagytam, hogy folytassa. Odaléptem hozzá, s ajkaimat az övéire tapasztottam. Éreztem, ahogy lehajol hozzám. Jobb kezemmel beletúrtam a hajába, amitől kirázta a hideg, ő pedig a kezeit a derekamra helyezte, s olyan közel húzott magához, hogy éreztem, ahogyan dobogott a szíve. - Nem tudok kiigazodni rajtad. Egyszerűen nemmegy. - zihálta mikor elengedtük egymást. 

22. Fejezet / Rossz társaság /

Bocs, enyhén a padlóra kerültem, úgyhogy ez a fejezet sz*r lett, mivel spontán írok és így mindig a hangulatomhoz illik a rész. Már sokat vártam az írással, hogy hátha továbblépek, de nem megy...! Egyszerűen nem megy, ezért újra és újra beleesek abba a gödörbe, amit próbálok elkerülni. Hiányzik, de már soha többet nem láthatom. Még a sírjához sem merek elmenni, mert félek, hogy kitörik belőlem minden, amit eddig mélyen benn őrizgettem... Igazából most is potyognak a könnyeim, de mindegy. Már nem bírom... Valószínűleg egy jó ideig (vagy már egyáltalán) nem lesz rész... Mindegy, nem húzom az agyatokat, mert rohadtul nem érdekel senkit sem.

*Hétfő*

Álmomtól az ébresztőórám fosztott meg. Kómásan ültem fel, de a nagy sötétben semmit sem láttam, ezért felálltam, majd felkapcsoltam a villanyt és a tükörhöz ballagtam. Amint megláttam magam, inkább tovább lépdeltem a fürdőszoba felé, ahol megmostam az arcom és a fogam, megfésülködtem, majd belebújtam az előre kikészített sötétkék csőnadrágba, citromsárga pólóba, egy fekete pulcsiba és újra a tükörhöz kerültem.

- Ez azért egy kicsit jobb. - jegyeztem meg halkan.

Természetesen megint, mint már jó-pár napja, egyedül voltam a házban. Sóhajtottam egyet, majd lementem a lépcsőn egyenesen a konyhába. Kivettem a tejet, majd végül vissza is tettem. Nem volt kedvem hozzá, ahogyan semmi máshoz sem. Felkaptam a táskámat a vállamra, majd bekapcsoltam az mp3-at, beraktam a fülembe és felraktam max hangerőre, bár az ajtó csapódását így is hallottam, mikor magam után rántottam. Bezártam, majd elindultam az iskolába.

Az udvar egyik eldugott sarkában szoktak tanyázni, az 'elvont emberek', ahogyan régen mi neveztük őket. Mike, Jake, Lauren, Rachel és én. Mára ez a csapat teljesen megsemmisült, jelentéktelenné vált... Már lépésről lépésre, a lassú, de egyben eget rengető pofonoktól, amiket az élettől kaptam, a padlón hevertem. De  ez a nap tartogatott még izgalmakat a számomra. Egy fiú lépett oda hozzám:
- Szia. Kate vagy, igaz? - kérdezte mosolyogva. Hezitálva bólintottam. - Bemutatlak a többieknek.
- És miért is? - flegmáztam kómás hangon.
- Tán félsz? - nevetett.
- Tőled? Látom az egód a plafonon van.
- Ez az, ami belőled hiányzik. - vágott a szavamba, de tulajdonképpen igaza is volt. Önbizalmam egy egytől tízes skálán stabil mínusz egyes. Furcsán néztem rá, majd megindultam a haverjai felé. - Talált! - nevetett fel hangosan, mire kapott egy zsibbasztót válaszul. - Hé! - csak megrántottam a vállam. - Ő Kate! - emelte fel a srác a hangját, mikor odaértünk a többiekhez. Mindenki bólintott egyet, majd tovább folytatták a cigizést és beszélgetést. Megfordultam, majd elindultam.
- Hé Kate?! Hova ilyen sietősen?
- El! Nekem ehhez nincs kedvem.
- Csak próbáld ki! Mind ugyan ezen a véleményen voltunk mindaddig, míg ki nem próbáltuk. - nyújtott felém egyet. Ránéztem, majd óvatosan elvettem tőle. - Ez a beszéd! Jeremy adj neki tüzet! - utasította az egyik fiút, aki rögtön tette is a dolgát, de az arcára kiült a halálfélelem, majd megrázta a fejét annyira, hogy csak én lássam. A levegőjét benn tartotta és idegesen figyelt. - Gyújtsd már meg neki Jeremy!
- Nem engedem, hogy vele is ezt tedd! - vágta zsebre a srác az öngyújtót.
- Ha nem tudnám, hogy milyen csökönyös vagy, akkor azt mondanám, hogy alábecsülöd a képességeim. Ha te nem gyújtod meg neki, akkor majd megteszi más. Angel?! - fordult egy fekete hajú, tetkós csajhoz, aki azonnal a zsebébe nyúlt, de én otthagytam a társaságot. Még távolról hallottam, hogy aki odacsalogatott, ordibált, majd pár pofon csattanása is jól kivehető volt a zsivajból. Vissza akartam menni, hiszen végül is megmentett a sötétbarna hajú, kék szemű srác, Jeremy, de nem mertem. Féltem tőlük. Nem tudtam, hogy mi fog velem történni, ha visszamegyek.

*Iskola után*

Mp3 max hangerővel bömbölt a fülembe, én pedig a gondolataimba merülve tántorogtam hazafelé. Már a kulcsomat kotortam ki a zsebemből, amikor valaki hátrarántott. Az mp3 kiesett a fülemből.
- Azt hitted, hogy ilyen könnyen menekülsz?! - suttogta valaki a fülembe. A kezeimet hátraszorította. Várta, hogy ellenkezzek, de nem akartam. Nem féltem. Nem féltem az esetleges haláltól...

21. Fejezet / Két tűz között /

És íme, itt a dupla rész, amit megszavaztatok! Emellett a fejléc is megújult, amiről várom a véleményeiket, akár chaten, akár kommentben, de lényeg, hogy írjátok meg, hogy tetszik-e, mert fontos! + Pár napja írtam a hangulatomhoz stimmelő full szomorú novellát A múlt árnyéka címmel. Ha kíváncsiak vagytok rá, akkor írjátok meg és felrakom! :)) + ÚJKEDVENCZENE! :DD♥

Soha ne kérj bocsánatot érzelmeid kimutatásáért, mert ha azt teszed, akkor az igazságért kérsz elnézést.

Egyre közelebb hajolt hozzám, én pedig akaratlanul követtem a mozdulatait, míg az ajkaink össze nem értek. Lassan magához húzott és leültetett az ágyra, miközben egyre szorosabban ölelt magához. Beletúrt a hajamba, mit egy mosollyal nyugtáztam és rájöttem, csókkal is lehet ütni, talán némely csók súlyosabb sebet ejt, mint a bot. Halálos is lehet. Az én esetemben például az volt. Halálos, kiábrándító, ironikus és egyben rémületbe ejtő. Halált jelentett a Jake iránti érzelmeimre nézve, kiábrándító, hogy most annak a konkrét ellenségével csókolóztam, akibe eddig szerelmes voltam, vagyis úgy éreztem. Ironikus és egyben rémületbe ejtő is, mert a legjobb barátom., aki most éppen kórházban fekszik miattam. 

Lassan, zihálva távolodtunk el egymástól. Álmomban sem gondoltam volna, hogy Mike iránt így fogok egyszer érezni.

*Mike szemszöge*

A szívem úgy kalapált, mintha ki akart volna törni a helyéről. Mindenről megfeledkeztem. A helyről, az időről, az előtte történtekről. Mikor elhúzódtunk egymástól, levegő után kapkodva rájöttem valamire. Ha szeretünk valakit, elgyengülünk. Kiszolgáltatottak leszünk. Megalázhatóak. Gyakran vesztesek is. Egy szerelemben mindig az veszít többet, aki jobban szeret. A közönyös, akinek egy kapcsolat nem "vérre megy", erősebbnek tűnik... Azért is félünk szeretni, mert odaadóvá válunk, kiszolgáltatottá. Mondjuk ki: gyengévé... És, mivel a szerelem ritkán izzik mindkettőnkben egyenlő hőfokon, mindig annak a nehezebb, aki jobban szeret. Még akkor is, ha intenzívebb boldogságot él át, mint a másik. Mert utána ő lesz a boldogtalanabb. Ez esetben pedig valószínűleg én. Talán ez túl gyors volt. Már 3 éve változatlanul, sőt, inkább napról napra egyre jobban szerettem Kate-et, ő pedig csak úgy kezelt engem, mint a legjobb haverját, akire bármikor támaszkodhat, de ennél semmi több. Most pedig, hogy azt hitte, meghalhatok, hirtelen megváltozott minden. Nincs az az ember, aki képes volna hazudni, vagy eltitkolni az érzéseit úgy, hogy közben a másik szemébe néz, pedig vagy ezerszer történt meg, hogy kettesben csak ültünk egy padon, egymást bámulva és elmélkedve az életünk nehézségein, de egyikőnk sem vett észre semmit sem a másikon. Csak azt tudtam, hogy szeretem és bármit megtennék azért, hogy ne csak barátként tekintsen rám, de ez teljességgel lehetetlennek tűnt, bár a remény mindvégig bennem élt. Még akkor is, amikor Jake és Kate összejöttek. Az érzéseim megmaradtak, csak próbáltam elrejteni a legmélyebb zugokba. És, bár még csak 16 éves vagyok, tapasztalatból tudtam, hogy nincs az a nő, aki ne tudna olvasni egy szerelmes férfi szemében. Még akkor is, ha ez a szerelem lehetetlennek tűnik, és a legrosszabb helyen, a legrosszabb időben tör a felszínre.Ezért őszintén szólva félek. Félek, hogy ez az érzés csak átmeneti. Félek, hogy csak a tettemnek szól. Félek.

*Kate szemszöge*

Legszívesebben megállítottam volna az időt, vagy visszapörgettem volna újra és újra azt a pillanatot, mikor megcsókolt, de Mike-on már nem ezt tudtam felfedezni. Az arca kifejezéstelen volt, csak bámult maga elé. Nem értettem, hogy mi baja.
- Mike? Mi az?
- Miért? - erőltetett egy mosolyt az arcára.
- Nem tudom. Olyan furcsa vagy...
- Most csókoltam meg azt a lányt, akit több mint 3 éve szeretek. Nem tudom hogyan fejezhetném ezt ki máshogy. - nevetett és megölelt, de nem úgy, mint egy barátot...
- Úristen, Mike! - rohant be valaki az ajtón, akiről teljesen megfeledkeztem. Az egyik legjobb barátnőm, akinek a pasija épp most vallott nekem szerelmet. Rachel... - Úgy aggódtam érted! - túrt el a helyemről. Iszonyatosan éreztem magam. Csak néztem, ahogyan Mike őt is megcsókolja, talán ugyan úgy, ahogyan engem. Lassan hátrálni kezdtem, majd kiléptem az ajtón, keresztül mentem a folyosón. A liftből éppen kiszállni készülődtek az emberek, így meg sem kellett állnom, azonnal beléphettem.

*1 óra elteltével*

Utam a kórházból egyenesen haza vezetett, ahol bepakoltam a következő napra, ugyanis újra iskola...

20. Fejezet / Igaz...? /

- Kate! - szólítottam meg a mellettem állót. - Ugye nem öltem meg?! - kaptam felé a fejemet.

*Kate szemszöge*

Hirtelen felindulásból megöleltem és halkan válaszoltam:
- Nem tudom. - és újra zokogni kezdtem. Jake jobban, sokkal jobban magához szorított, mint bármikor azelőtt. Az emberek elszállingóztak és a végére már csak hárman maradtunk. Lauren, Jake és én.

- Nem lesz semmi baj! - nyugtatott minket és egyaránt magát is Lauren, mire Jake vett egy nagy levegőt, tartotta egy ideig, majd kifújta és enyhített a szorításán. 

- Gyilkos vagyok! - engedett el teljesen és térdre rogyott. Sírni vagy nem mert, vagy egyszerűen sokk alatt volt. Nem tudtam eldönteni. - Mi a f*szért kell egy ilyen állatnak megszületnie, mint én? Mindent el*aszok. Mindent az ég-világon.
- Jake! - fogtam meg a fejét és kényszerítettem, hogy nézzen a szemembe. - Jake, nem lesz semmi baj!
- Nem kellett volna kiütni...! - morogta Lauren.
- Lauren! - kiáltottam rá.
- Nem mintha nem lenne igazam...
- Akkor is! Lehetnél egy kicsit tapintatosabb!
- Miért is véded?!Legbelül nagyon is jól tudod, hogy igazam van, csak túl elfogult vagy ahhoz, hogy beismerd.
- Nem hiszem el, hogy ezt mondtad...
- Én sem, hogy kimondtam. - vágott savanyú pofát.
- Mi?! - hitetlenkedtem. - Tudod mit?! Nem is érdekel. Az egyik legjobb barátunk kórházban fekszik és ahelyett, hogy próbálnál segíteni abban, hogy lenyugodjon Jake és így be tudjunk menni Mike-hoz, inkább leállsz velem vitatkozni? Tudod az életem éppen nem abban a fázisban jár, hogy bárkivel szívesen vitatkozzak, akár igénytelen dolgokról is. És pont most, hogy a legnagyobb szükségem lenne a barátaimra, az egész társaság széthullik, mint mikor a szél feltámad és ezer-felé fújja a pitypangot.
- Figyelj! Sajnálom. Tudom, hogy nehéz most a szüleid válása miatt és igen, fogalmam sincs, hogy mit érzel, de...
- Lauren! - kiáltott Jake, majd hevesen rázni kezdte a fejét.
- A... A szüleim válása?! - emelkedett egy oktávval feljebb a hangom. - Ti...? Ti tudtátok, hogy mi történik és eltitkoltátok előlem?! Pont ti ketten?! Ki tudja még? - sóhajtottam, de egyikőjük sem szólalt meg. - Ki...?
- Mike, Rachel... És... És a többiek... - válaszolt nagy nehezen Lauren, miközben Jake égnek emelte a tekintetét.
- Szóval rajtam kívül mindenki. Nagyszerű.
- Kate... Én... - kezdte Jake.
- Ne szólj hozzám! - pirítottam rá.
- De...!
- Mondom ne! - fordítottam hátat nekik, majd elballagtam a főútig. Ott taxit fogtam és pár perc múlva már a kórházban voltam. Megkérdeztem, hogy melyik teremben van Mike, majd amint megkaptam, a lifthez rohantam. 3. emelet, 29-es kórterem. Eszméletlen sebességgel rontottam be, majd köszönés nélkül az egyik orvoshoz fordultam.
- Hogy van?! - remegett a hangom.
- Túléli. - mosolygott és folytatta. - Te biztosan Kate vagy... Ugye?
- Öm... Igen, de... - hezitáltam. - Honnan tudta?
- Az előbb egy pillanatra felébred és a te nevedet hajtogatta. - mutatott az ágyon fekvőre, akinek éppen az infúziót kötötték a kezébe. Elég rémisztő látvány volt. Azonnal elkaptam a fejem, mire az orvos felnevetett és a többiek kimentek.
- Remélem még sokáig együtt lesztek. - rakta az egyik kezét a vállamra, majd kisétált.
- De mi nem is... - majd becsapta az ajtót. - Á menjen! Majd elleszek én egyedül. - morogtam.
- Akkor én is kimenjek? - hallottam egy rekedtes hangot.
- Mike?! De te.. Az előbb... És... - kezdtem bele újabb és újabb mondatokba.
- Be is fejezed a mondataidat? - húzódott mosolyra a szája.
- De vicces kedvében van valaki. - forgattam meg a szemeim, mire mindketten nevetni kezdtünk.
- És... Hogy vagyok?
- Ezt inkább neked kéne tudnod. Nekem annyit mondott az orvos, hogy túléled, de...
- Áú! - kiáltott fel Mike.
- Mi az?! Mi történt? - ugrottam oda az ágyához.
- Nyugi! Csak ez a szar beleállt a kezembe. - mutatott az infúzióra.
- Jó bocs, csak... Ez mind miattam van... - húztam el a szám szélét és körbenéztem a kórteremben.
- Kate, ne legyél már hülye! Nem miattad van. Csak.. Jake felkapta a vizet... Csak ennyi történt.
- Csak?! - emelkedett feljebb a hangom. - Kis híján meghaltál.
- De nem haltam meg. - vigyorgott.
- De meghalhattál volna, viszont ha azt nézzük kiálltál mellettem Jake-kel szemben és ezt köszönöm.
- Nincs mit.
- Még hogy nincs mit?! Nézz magadra!
- Mi van velem? - húzódott féloldalas mosolyra a szája.
- Ajj, semmi. - ráztam meg a fejem. - Viszont szeretnék valamit kérdezni...
- Hallgatlak. - ült fel óvatosan.
- Ez biztos, hogy jó ötlet? Mármint, hogy felülsz...?
- Ne tereld a témát!
- Jó... Az tényleg igaz volt, hogy...?
- Hogy szerelmes vagyok beléd?
- Imádom, hogy olyan rég óta ismersz, hogy tudod mire gondolok, és nem nekem kellett kimondanom. - de választ nem kaptam. Vagyis nem szavak formájában...

19. Fejezet / Ugye nem...?! /

Még szerencse, hogy csak pár percre volt a part.
~ Ha elkések, azt nem élem túl! - ez járt egész úton a fejemben.
- Azt hittem, hogy nem érsz ide! - ölelt meg Lauren, mikor meglátott, majd húzott maga után.
- Találkoztál már velük? - lihegtem.
- Még nem láttam őket. Mi volt ez a hang?! - kapta rám a tekintetét hirtelen, miközben sétáltunk és futásnak eredt velem a nyomában. Fél percen belül megpillantottuk a két fiút heves szópárbaj közepette.
- Álljatok már le! - fogta meg Lauren Mike karját és húzni kezdte több-kevesebb sikerrel. Én Jake-kel próbálkoztam, de hamar kirántotta a kezét az enyémből és egy gyilkos pillantással visszasétált Mike-hoz, miközben az emberek gyűlni kezdtek körülöttünk.
~ Remek! - gondoltam magamban, de megpróbáltam nem figyelni a 'közönségünkre' és a fiúk lecsillapításán ügyködtem.

*Jake szemszöge*

- Teljesen hülyének nézel?! - kiáltottam az előttem álló srácra, majd amiért nem válaszolt, dühömben meglöktem.
- Jake! - hallottam Kate remegő hangját. Tehát azt hitte, hogy behúzok neki...
~ Akkor tegyük kissé érdekesebbé a dolgot! - gondoltam, majd az öklöm Mike orránál találta magát. A következőt pedig én kaptam, ami a részemről egy eséssel végződött volna, ha az a mitugrász nem rúg belém. Lauren a homlokára csapva jelezte, hogy tudja, hogy most kiütöm, ami teljesen igaz is... Lett volna, ha egy hűvös kéz meg nem érint.
- Jake! Ne tedd! - zokogta. Egyszerűen lehetetlen volt választani: Kiüssem az ellenségem, vagy megkíméljek neki a szerelmem kedvéért. Egy másik párbaj is lezajlódott bennem. Az ész és a szív harca. Mike fejbe-ütésével jeleztem, hogy az eszem győzött az akaratom ellenére. Vártam, hogy a srác felkeljen és nekem-ugorjon, de semmi. Kate hirtelen lerogyott mellé és zokogva próbálta keltegetni, hiába. Én teljesen dermedten álltam és végiggondoltam az egész jelenetet. Mike hozzám sem szólt, nem akart verekedni. Én meglöktem, ő nem lökött vissza, én orrba vágtam, ő visszaütött, ő belém rúgott, Kate megkért, hogy álljak le, majd kiütöttem és már nem kel fel.
- Az nem lehet! - ordítottam fel, mikor eljutott a tudatomig: Lehet, hogy megöltem. Odarohantam és félrelöktem Kate-et, majd Mike nyakához kaptam a pulzusát keresgélve. Kate próbált visszajönni, de Lauren lefogta és könnyeivel küszködve próbálta nyugtatni.
- Engedj el! - kiáltotta a szerelmem és ott termett mellettem. - Ugye még él?! Mond, hogy nem ölted meg! - nyeltem egy nagyot. - Jake, mond, hogy nem ölted meg! Kérlek! - esett össze és a fejét fogva zokogott tovább.
- Valaki hívja már a mentőket! - ordított Lauren a döbbent nézőkre.
- Mi van itt?! - hallottam egy ismerős hangot.
- Már csak ő hiányzott...! - sóhajtottam, majd égnek emeltem az arcom.
- ÚRISTEN! - kiáltott Rachel, majd Mike mellé telepedett. - Mi folyik itt?! Mi történt? - gördültek le sorban a könnycseppjei. - Jake! - kapta rám a tekintetét. - Ugye nem te...?! - csuklott el a hangja végleg. Kábultan meredtem rá. Egy ép-kéz-láb mondatot sem voltam képes kinyögni. Rachel felpattant, miközben én is felálltam és elém lépdelt. A mentők zajára egy pillanatra megnyugodtam, de ez nem tartott sokáig, mert egy kéz csattant az arcomon. Lehunytam a szemeim. Tudtam, hogy megérdemeltem.
- Egy ember vele jöhet! - kiáltott az egyik mentős, mire Rachel bepattant a kocsiba és már ott sem voltak.
- Kate! - szólítottam meg a mellettem állót. - Ugye nem öltem meg?! - kaptam felé a fejemet.

*Kate szemszöge*

Hirtelen felindulásból megöleltem és halkan válaszoltam:
- Nem tudom. - és újra zokogni kezdtem. Jake jobban, sokkal jobban magához szorított, mint bármikor azelőtt.

18. Fejezet / Ez nem vicces! /

Nem szívesen rakom fel a részt, mivel az előző fejezethez is csak 1 komment érkezett és ez eléggé letörte a hangulatomat, nagyban befolyásolva az eseményeket! ;)) De nem húzom tovább...! És bocsi előre is! (majd rájössz, hogy miért, ha elolvasod! :D ) 

Pussz!♥

- Kislány! - rikácsolt bele a fülembe valaki és ijedtemben sikítottam egyet, mire két hangos kacagást kaptam válaszul és felpattantam.
- Idióta! - bokszoltam vállba nevetve. - Te nem Rachel-lel vagy?
- Most nem. - kacsintott. - Hát téged sem lát minden nap az ember.
- Csak az olyan emberek nem látnak, mint te! - emeltem fel mosolyogva az egyik szemöldököm.
- Szóval így állunk?
- Így! - vágtam rá, mire felkapott és kirohant velem a kertbe, miközben eszeveszettül kapálóztam a karjaiban. Lauren a nevetéstől fulladozva követett minket. - Engedj el te...!
- Én mi?! - tartott egy kis szünetet. - A helyedben meggondolnám, hogy mit válaszolok!
- De mivel nem vagy a helyemben, ezért MAJOM! - kiáltottam, miközben hirtelen szétfeszítettem a kezeit.
- Ez nagyon meg fogod bánni! - futott utánam.
- Gondolod? - kaptam fel a slagot és megnyitottam a csapot.
- Tudom! - ordította a vízzuhatag alól és odafutott hozzám. Elkapta a kezem és próbálta rám irányítani a vizet, viszonylag sikeresen.

***

- Csurom víz a hajam!
- És a felsőd is! - vágta rá Mike, mire megforgattam a szemem. - És szerintem a melltartód is. - eresztett el egy vigyort, mire fogtam magam, kilöktem a szobából, becsaptam az ajtót és bezártam.
- Adom! - mosolygott Lauren és a gardróbjához lépett, majd fél perc múlva a kezembe nyomott egy farmer forrónacit, rózsaszín atlétát és egy fehérnemű szettet. Gyorsan átöltöztem, miközben Mike dörömbölt.
- Látom, elkéstem...! - esett be Mike az ajtón, mikor kinyitottam.
- Perverz! - nevettem.
- Ez van... - húzta el a száját. - Viszont a helyedben vigyáznék, hogy mit mondok.
- Mondtam már, hogy nem vagy a helyemben. - forgattam meg a szemeim, mire mögém lépett és megcsikizett, amit egy óriási sikítással könyveltem el, majd magához rántott.
- Látom jól elvagytok. - hallottam meg egy ismerős hangot. Eszeveszettül fájt a felismerés mikor szemben találtam magam Jake-kel.
- Te hogy kerülsz ide?! - nyeltem egyet. - Mike eressz már el! - hámoztam le magamról az említett kezeit.
- Nem tudhatod, hogy mire készül...! Lehet, hogy mindjárt neked ugrik és megfolyt. De én megmentelek! - húzta ki magát büszkén.
- Állj már le! - bokszoltam vállba nevetve. - Tehát? - fordultam vissza Jake-hez.
- Már vagy egy órája várlak a parton... De találkoztam Rachel-lel és azt mondta, hogy itt keresselek. Így itt vagyok.
- Mióta?
- Fél órája... - hajtotta le a fejét egy mély levegővétel közben. - De látom, Mike mellett döntöttél. - bökött az említett felé, mire kitört belőlem a nevetés.
- Mi?! Hogy én...? Hogy én és Mike? Na ne!
- Láttam, hogy milyen jól elvagytok...! - ha ölni tudott volna a szemeivel...
- Mivel a legjobb barátom! - emelkedett egy oktávval feljebb a hangom.
- Mike... Még mindig szerelmes vagy Kate-be? - nézett az említettre.
- És ha igen?! - húzta fel egyik szemöldökét és egy féloldalas mosolyt is eleresztett Mike.
- Ez k*rvára nem vicces, fiúk! - pirítottam rájuk. (szerk. megj.: bocsi a csúnya szóért, de így hitelesebb :$ )
- Nem is annak szántuk. - válaszolt Jake, mire fogtam magam és kirohantam a házból. Át az utcákon, egyenesen az erdő felé. Nagyjából fél percig hallottam még, hogy utánam kiabálnak, de nem érdekelt. Csak futottam és futottam, míg el nem értem a célom.

*Jake szemszöge* (szerk. megj.: úgysem volt még ilyen :DD )

- Kate! Ne csináld már! Gyere vissza! - kiáltottam utána, de mintha meg sem hallotta volna. - Gratulálok! - fordultam Mike felé. Legszívesebben kitekertem volna a nyakát, amiért ugyanaz a csaj kell neki, aki nekem...
- Még hogy nekem gratulálsz? Te csin...
- Igen neked. - löktem meg.
- Srácok fejezzétek már be! - szólt ránk Lauren.
- Igaza van! - folytatta Mike.
- Mi van? Betojtál? - nevettem.
- Na jó. Ne a mi házunk közelében verjétek szét egymást! - próbált eltolni minket Lauren.
- Ma este hatkor, tengerpart! - mondtam hátat fordítva Mike-nak és elindultam haza.
- Szeretettel várlak! - kiáltott utánam, mire megforgattam a szemeim.

*Kate szemszöge*

Éppen odaértem az erdőhöz, amikor a telefonom eszeveszett zúgásba kezdett. 'Lauren hív' állt a kijelzőn.
- Igen, jól vagyok és nem, nem akasztottam fel magam, kösz, hogy aggódsz. - szóltam bele mosolyogva.
- Most nem erről van szó, bár igen, aggódtam. - éreztem, hogy ő is mosolyog. - Ezek verekedni fognak! - kiáltotta.
- Mi van?! - vettem egy mély levegőt és próbáltam nyugtatni magam azzal, hogy biztos csak át akar verni.
- Hatkor a tengerparton lesznek! Oda kell mennünk, mielőtt kinyírják egymást!
- Ömm.. Várj! Most fél hat van! - néztem az órámra. - Úristen! - kiáltottam el magam, majd futásnak eredtem.
- Ott várlak! - nyomta ki.

17. Fejezet / Ugye nem fogod elküldeni?! /

- Figyelj... Eltűnök az életedből, csak mondd, hogy már nem szeretsz és mondd még egyszer, hogy nincs rám szükséged. - hunyta le a szemeit és egy könnycsepp gördült le az arcán. Hosszas kínlódás után sem tudtam megszólalni, mire lassan felnyitotta szemeit és hátrálni kezdett. Az esőcseppek a hajából csöpögve végigfolytak az arcán, keveredve a könnyeivel. Nem tudtam megszólalni. Mintha hirtelen eltűnt volna a hangom.

- Várj! - nyögtem ki végül, majd megindultak a szavak belőlem is. - Nem mondom, hogy már nem szeretlek, mert az nem igaz, mint ahogyan az sem, hogy nincs rád szükségem. - mondtam, mire felcsillant a szeme. -  De a történtek után az irántad érzett bizalmam nem kis mértékben ingott meg és szinte teljesen átalakult...
- Mivé? - sóhajtott.
- Haraggá. - tartottam kis szünetet. -  Gyűlöletté.
- Szeretet / gyűlölet. Nagyon kevés választja el őket...
- De mégsem ugyanaz a kettő.
Nyelt egy nagyot, majd folytatta. - Akkor itt a vége?
- Fogalmam sincs.
- Ha itt hagylak és azt mondom, hogy estére döntsd el, akkor megteszed?
- Talán...
- Igen, vagy nem?
- Igen. - vettem mély levegőt.
- Akkor este ugyanitt. - fordított hátat, majd elsétált.

*1 óra múlva*
Mindent elmeséltem Lauren-nek és Rachel-nek. Szinte szóról szóra az egész Jake dolgot tudták már, mikor eljutottam odáig, hogy kikérjem a véleményüket.
- Ugye nem fogod elküldeni?! - hitetlenkedett Lauren.
- Nem tudom. - húztam el a szám szélét.
- Akkor mond el, hogy... Hogy mit érzel. Szereted még?
- Igen. Nagyon is szeretem. - sóhajtottam. - De halvány lila gőzöm sincs arról, hogy mit kéne tennem. Ezerszer végiggondoltam mind a két esetet. Ha megbocsátok neki, akkor mindig bennem lesz a félsz, hogy mi van, ha újra megcsinálja, csak éppen sikerül neki a tudtom nélkül. Vagy ha véletlenül is rajtakapom. Valószínűleg belehalnék. De ha nem bocsátok meg, akkor pedig a hiánya fog megölni... - fakadtam ki.
- Fogalmam sincs, hogy én a helyedben mit tennék, mert nem érzem ugyan azt, amit te. De szerintem maradj vele, mivel nem hiszem, hogy újra megtenné, ha itt küzd érted. - fejtette ki a véleményét az eddig szótlan Rachel is.
- De... - kezdtem.
- Nincs de. - vágott a szavamba Lauren. - Ha együtt maradtok, akkor a halálod előtt még lesz jó pár boldog pillanatod, de ha nem akkor csak a hiánya fog benned maradni. - nevetett.
- Nagyon vicces. - mondtam komoran.
- Tehát akkor tudod mit kell tenned, igaz Kate? - kérdezték.
- Azt hiszem... - válaszoltam nem túl meggyőzően.
- Na jó. Nekem mennem kell. - nézett az órájára Rachel. - Sziasztok! - lépett le meg sem várva, hogy elköszönjünk tőle.
- Vele meg mi történt? - kérdeztem Lauren-t.
- Mike történt. - nevette.
- Már el is felejtettem. - húzódott nekem is mosolyra a szám. - Azóta még mindig együtt vannak?
- Ők bírják. Nagyon is jól bírják. Veled és Jake-kel ellentétben.
- Kösz. - morogtam.
- Figyelj. Bocs, de ez az igazság. Egyszer együtt vagytok, egyszer nem. Én már nem tudom követni.
- Eddig kétszer váltunk csak szét. Nem olyan nehéz észben tartani, hidd el!

Díííj! :D

Megkaptam életem első díját Vámpít-tól és Dorcsi-tól, amiért nagyon hálás vagyok nekik!

Szabályok:
1. Tedd ki a logót a blogodra!
2. Köszönd meg attól, akitől kaptad!
3. Írj magadról 7 dolgot!
4. Küldd tovább 7 írónak (ne felejtsd el belinkelni a blogjukat)!
5. Hagyj megjegyzést a blogjukon, hogy meglepetés várja őket.


1. Azonnal :))
2. *PIPA*
3.

• a szerencseszámom a 22 
• félek a pókoktól és egyben undorodom tőlük... 
• nincs testvérem, de szeretnék 
• van egy kutyám: Csöpi :D
• eleinte fanficet akartam írni, de személy szerint én nagyobb kihívásnak tartom a kitalált történetek írását. 
• spontán írok 
• kedvenc énekesem Bruno Mars, de a kedvenc zeném nem tőle származik, hanem Enrique Iglesias-tól és Usher-től... ( Dirty Dancer) 

4.

Nix (Neesh)
Caroline Hale

Stellyke

Alice656

Alice Carror

Angel

Sunny

5. Rögtön! :D

És még egyszer köszönöm Vámpít és Dorcsi! :))

UI.: Hamarosan friss!
Csóóók!

...!

A blog kinézete jelenleg szerkesztés alatt áll. Mint láthatjátok, eltűnt a fejléc is, ami helyére új és egyben nem ilyen kis egyszerű fog felkerülni, s valószínűleg az egész oldal át fog változni, persze csak külsőleg. Ha valamit nem találtok, akkor az azért van, mert még nincs készen minden. Lehet, hogy találtok majd furcsaságokat, amiért előre is elnézést szeretnék kérni, de estére már biztosan nem lesz semmi komplikáció...! (Vagyis remélem)
Akik chat-en írtak a cserékkel kapcsolatban: Sajnálom, de eddig az időm nem futotta a cserék kitételére, de természetesen mindenki ki fog kerülni a blogra előbb-utóbb...!
A következő részről: Fogalmam sincs, hogy mikor kerül fel... Már elkezdtem írni, de Cheryl nálunk fog vendégeskedni pár napig és így nincs időm írni...
Legyetek jók! :))
Puszi, Kate.

16. Fejezet / 'Újabb sztárpár?' /

*1 héttel később*

- Végre itthon vagy! - ugrott a nyakamba anyu. - Viszont van egy rossz hírem... 1 hónapra elutazom... - zúdított rám mindent egy az egyben. Kitágult szemekkel bámultam rá. Megszólalni sem bírtam. - Ma este indulok...
- Tessék?! - emelkedett a hangom egy oktávval feljebb. - Egy héten keresztül nem is érdekelt, hogy kórházban feküdtem, egy ideig majd, hogy nem az életemért küzdve, te pedig, mikor hazaengednek, kijelented, hogy elutazol?! - szinte kiabáltam vele. Az idegeim pattanásig feszültek. Rengeteg megválaszolatlan kérdés kavargott bennem a közelmúlt történései miatt és egy lány ki másra támaszkodhatna, mint arra, aki ezidáig felnevelte?
Chris a hátam mögött állva követte a szemével, ahogyan le-föl járkáltam, miközben anyu fogta a csomagjait, bepakolt a kocsiba és elhajtott.
- Tudod, ez azért csúnya volt... - állt elém Chris.
- Ugye nem azt akarod mondani, hogy nincs igazam? - hitetlenkedtem.
- Nem teljesen. De ezt azért burkoltabban is közölhetted volna...
- Na jó. Én elmentem. - csaptam magamra a bejárati ajtót és egyre gyorsabb léptekkel haladtam előre.
- Kate, várj! Sajnálom! - kiáltott utánam a 'legjobb barátom'.
- Én is, hogy megbocsátottam. - borult el az agyam teljesen és futni kezdtem, amilyen gyorsan csak tudtam. A cél a part volt. Mikor megpillantottam, valamennyire megnyugodtam, mivel szinte üres volt. Lassabb ütemet diktáltam a lábaimnak és a forró homokra lépve levettem a papucsom, közelebb mentem a vízhez és leültem. Az ezernyi kérdés, ami eddig a fejemben kavargott, próbált utat törni magának. Először is, hogy miért történt mindez Jake és köztem? Hogy értette azt Chris, hogy más lányokkal is csinált ilyet? Mármint azt, hogy megcsalta őket, vagy amikor velem járt, akkor 'több vasat is tartott a tűzben'? És miért mondta ezt el Chris? És most legfőképpen: Mi történt az édesanyámmal?
Egyrészt kicsit megkönnyebbültem, hogy ezek a kérdések előjöttek belőlem, másrészt viszont megpróbáltam elhessegetni őket, mivel a közelmúlt emlékei még mindig könnycseppeket csalnak a szemeimbe.

Már vagy fél órája ülhettem ott, mikor eleredt az eső.
- Ironikus... - morogtam.
- Szerintem is... - szólalt meg valaki a hátam mögül, majd leült mellém.
- Nem hiszem, hogy jó ötlet... - kezdtem, de nem hagyta, hogy befejezzem.
- Nem érdekel. Beszélnünk kell!
- Nincs miről beszélnünk! - pattantam fel csurom vizesen. - Tűnj el innen! Keress magadnak egy olyan lányt, akinek szüksége van rád! Mert nekem már nincs! - kiabáltam idegesen. Jake megpróbálta lefogni a kezemet, amivel a mellkasán dörömböltem. Magához szorított, nekem pedig kicsordultak a könnyeim. Előtörtek az emlékeim. Előtört belőlem, hogy mennyire is szeretem, annak ellenére, hogy mit tett velem. Annak ellenére, hogy ő nem így érez irántam. Fájt, hogy egyedül maradtam és, hogy lassan mindenkit elveszítek aki közel állt hozzám.
- Viszont nekem szükségem van rád! - mondta, megtörve a gondolat-menetem. - És nem hagyom, hogy egy ilyen kis semmiség közénk álljon!
- Kis semmiség? - húzódtam el tőle és legnagyobb meglepetésemre könnycseppeket láttam a szemében. Láthatólag elég nagy küzdelmet folytatott ellenük több-kevesebb sikerrel. - Úgy gondolod, hogy ami történt, az csak egy kis semmiség? Miért csináltad? - zúdítottam volna rá mindent, de ő is belekezdett.
- Nem tudom, hogy miért csináltam. Már lassan nem tudom, hogy mit miért csinálok. Az életem kezd kicsúszni a kezeim közül és már nem tudom irányítani a sorsom. Belefáradtam a saját életembe. Elegem van mindenből és mindenkiből. - törtek elő a gondolatai. Meglepetten figyeltem, ahogyan lehunyja szemeit és várja, hogy hogyan reagálok, de nem tudtam megszólalni. A torkomban óriási gombóc keletkezett. - Hoztam neked valamit... - nyomott egy újságot a kezembe. Érdeklődve néztem rá, mire megszólalt: - 24. oldal...
Kinyitottam ott ahol mondta és elképedve olvastam fel hangosan az oldal elejét:

'Újabb sztárpár?'

'Pár napja léptek be a köztudatba, mégis tinik ezrei beszélnek róluk. A feldolgozásaikat már több, mint tízmillióan látták, de ez a szám is egyre növekszik és növekszik. A zenekar legemlegetettebb tagjai között tudhatjuk a lassan tinibálvánnyá váló gitárost, Jake-et és az ő barátnőjét, Kate-et. A lány 15 éves létére hihetetlen hanggal van megáldva és szerencsére ezt közszemlére is teszi. A gyengébbik nemet képviselő rajongók többsége féltékenység tárgyává teszi a szerencsés Katlyn Menson-t. Az új sztárpár fellépésén készült fényképekkel van tele a világháló. Az első koncertjükön hatalmasat taroltak és reméljük, még sok hasonló sikert tudhatnak majd maguk mögött, de most a hangsúly a két említetten van. A pár egyik fele rejtélyes ok(ok) miatt sírva távozott, aki után barátja futott fél perc múlva. Talán vége is a nagy love story-nak...?' 
Megálltam és elhajítottam az újságot. Az eső még mindig áztatta a bőrömet, de jó érzés volt ott állni a parton... Mindaddig, amíg észbe nem kaptam, hogy nem vagyok egyedül...
- Én kilépek a bandából! Semmi kedvem mindehhez! - mutattam az átázott papírtömegre.
- Az jó, mivel én már kiléptem... - préselte egy vonallá a száját Jake.
- Tessék?! Te nem hagyhatod ott őket! A barátaid...!- nem hagyta, hogy végig mondjam.
- Ahogyan neked is!
- De az más...
- Nem hiszem. Figyelj... Eltűnök az életedből, csak mondd, hogy már nem szeretsz és mondd még egyszer, hogy nincs rám szükséged. - hunyta le a szemeit és egy könnycsepp gördült le az arcán.

15. Fejezet / "Nem hiszem el...!" /

Sziasztok! 

1. Mit szólnátok hozzá, ha készítenék az oldalnak twittert? Követnétek? 

2. Egy hosszabb kihagyás fog következni, mivel nyaralni megyek. Tehát olyan 10-12 napig nem lesz rész... Remélem addig nem szálíngóztok el.. :S És addig írjatok komikat, hogy mire visszajövök, nekem is legyen mit olvasnom :)) 

Na de következzen a feji :D

- Mit láttál bent, amit nekem nem szabad?!

- Ömm... Jake... Jake öltözik. - hadarta idegesen.

- Ne hazudj! - löktem el magam elől. - Már rég átöltözött. - utat törtem magamnak, de Chris elkapta a karom és visszarántott. - Engedj el! - mondtam, mire becsukta a szemét és szabad utat adott nekem. Beléptem az öltözőbe, de mikor szememmel megtaláltam Jake-et, sóbálvánnyá változtam. A lábaim nem akartak engedelmeskedni. Olyan volt, mintha odaszögeltek volna a padlóhoz. Ráharaptam az alsó ajkamra és így figyeltem a történéseket. Nem tudtam megszólalni. A mozgásra sem voltam képes. Egyszerűen csak ott álltam. Kővé változva figyeltem, ahogyan Jake keze felfedező útra indul egy másik lány testén, miközben az ajkaik már megtalálták egymást. A levegő nem akart beáramlani a testembe. A düh és a csalódottság érzése elfoglalta az éltető oxigén helyét. Az általam szeretett srác egy pillanatra kinyitotta a szemét, s észrevett. Hirtelen a végtagjaim újra az irányításom alá kerültek, így megfordultam és eszméletlen sebességgel rohantam ki az ajtón, amit becsaptam magam után. Hallottam, ahogyan Chris utánam szól és azt is, hogy Jake elordítja magát, mert orrba-vágtam az ajtóval.

- Remélem eltört. - válaszolta flegmán Chris. Ezek után a könnycseppjeim is útnak eredtek. Az egész arcomat elárasztották. Az úgy nevezett rajongótáborunk - már amennyi lehet az első koncertünk után - még mindig a képekért és autogrammokért állt sorba. Rögtön felfigyeltek rám és kattintgatni kezdtek a gépeikkel, de már egyáltalán nem érdekelt. Kifutottam az utcára, ami ömlesztve volt emberekkel. Úgy éreztem, hogy mindenki engem néz. Mindenki nevet rajtam. Az egész világ. Bekecmeregtem egy sötét és szerencsémre üres sikátorba. Nem érdekelt, hogy nem látok semmit. Nekidőltem a falnak, s lassan lecsúsztam, míg le nem értem a talajra. Ekkor az arcomat a tenyerembe temettem és hangosan zokogni kezdtem. A telefonom megállás nélkül rezgett, de meg sem néztem, mégis tudtam, hogy ki az. Vagy Jake, vagy Chris. Minden esetre, egyikőjükkel sem akartam beszélni. Perceken keresztül csak remegve, sárosan és csurom vizesen ültem az eső áztatta sikátorban. A telefonomat nekivágtam a falnak, ami hangos csattanással esett darabjaira. Ekkor jutott el a tudatomig, hogy itt vagyok egy számomra ismeretlen és óriási városban mobil és pénz nélkül. Nem fogok tudni hazajutni. Fogalmam sem volt arról, hogy merről jöttem, hogy merre lehetnek a többiek. Csak ültem és zokogtam, míg az álomvilág elragadni készült magával, ahol nem foglalkoztat az összetört lelkem számtalan kérdése, de óriási fékcsikorgás után hatalmas ütést kaptam a fejembe. Még éreztem, hogy valami forró elkezdi átáztatni a már amúgy is vizes ruhámat.

×××

- Felébredt! Kate! Kate hallasz? - kiabált valaki mellőlem. A fejem eszméletlenül fájt. Olyan volt, mintha szétrobbanni készülne. A lábaimat nem éreztem. A szemeimmel próbálkoztam, de nem akartak felnyílni. Pár perces küzdelem után végül sikerült és egy doktor állt óriási mosollyal az arcán az ágy mellett, ahol feküdtem. 

- Hol...? - kérdeztem érces hangon, de nem tudtam befejezni. A torkomat mintha meggyújtották volna. 

- Kórházban van. Ez a fiú mentette meg az életét! - mutatott maga mögé. Ekkor vettem észre Chris-t aki vörös szemekkel figyelt rám, de nem foglalkoztam vele. 

- Mi történt? - próbálkoztam felülni, de mozdulni sem bírtam.

- Elütötte egy autó. Óriási ütés érte a fejét... 

- Azt mondta az orvos, hogy ha túl is éled, valószínűleg agyhalott, vagy mi maradsz... Lényeg, hogy hallanál minket, de nem lennél képes mozogni, beszélni, meg ilyenek.... De beszélsz! - örvendezett Chris. - Tehát akkor teljesen rendbe jön? - fordult a doki felé.

- Valószínűleg igen. De most magatokra hagylak titeket. - fordított hátat - Ne idegesítsd fel... Árthat neki... - hallottam, hogy odasúgja Chris-nek, mire egy apró bólintás volt a válasz.

- Hogy találtál meg? - hunytam le a szemeim.

- Körbekérdeztem a járókelőket... - mondta, mire sóhajtottam egyet. - Hogy lehettél ennyire.... Nem is tudom... Hülye.... - mondta, majd felállt és elindult az ajtó felé. 

- Hova..? - kezdtem, de nem hagyta, hogy befejezzem. 

- Van itt valaki, aki beszélni akar veled. - közölte és kiment. Fájdalmakkal küszködve, de lassan felültem és a lábaimat lelógattam az ágyról. Ekkor két fiú jelent meg az ajtóban. Az egyik Chris volt. A másikról pedig nem akartam tudomást venni. 

- Kate! Istenem! Annyira aggódam... - kezdett bele a monológjába Jake és odarohant hozzám, de nem hagytam, hogy folytassa.

- El tudom képzelni. - mondtam flegmán.

- Ne csináld velem, Kate! Azt hittem meghaltál, amikor megtaláltunk. 

- Miattad... 

- Kate! Sajnálom! - mondta, mire könnyes szemmel megráztam a fejem és hirtelen felálltam, de a lábaim nem bírták, s összecsuklani készültek. Viszont Jake elkapott és visszaültetett az ágyra. - Ezt még egyszer ne csináld!

- Semmi közöd hozzá, hogy mit csinálok és mit nem!

- De igenis van! A barátnőm vagy!

- Még ezek után azt képzeled, hogy a barátnőd vagyok?! - háborodtam fel. - Akkor elárulom, hogy tévedsz!

- Kate! Szeretlek! - mondta, mire csökönyösen megráztam a fejem.

- Ez tegnap nem éppen így látszott... - kiabáltam.

- Tegnap?! Tegnap itt feküdtél...

- Tessék?! Hány napot voltam.. itt... - mutattam körbe.

- 4 napig voltál kómában. - válaszolta Chris, mire csendben lehunytam a szemem és vettem egy mély levegőt.

- És ti... Végig itt voltatok? - kérdeztem, mire egy aprót bólintottak.

- Mindketten... Chris itt ült benn, engem nem engedett be... - szűkítette össze a szemét Jake.

- Már ne is haragudj, de mindez miattad van! Vagy tudod mit?! De! Mégis csak haragudj! - vetette oda Chris.

- Na ide figyelj! Neked semmi keresnivalód sincs itt, úgyhogy eltűnhetsz! Meg sem kellett volna jelenned a koncerten! A te hibád, hogy bejött Kate, mivel te hívtad be! 

- Szóval azt akarod mondani, hogy az ő hibája az, hogy ott csókolóztál azzal a csajjal?! - kérdeztem idegesen.

- Én... Nem! De....

- Nincs de, Jake. Tűnj el! Tűnj el innen, a kórházból! Tűnj el a városból! Tűnj el az életemből! - kiáltoztam, majd a könnycseppek teljesen elárasztották az arcom. Chris odajött és átölelt. Jake hátrálva megindult az ajtó felé, majd eltűnt mögötte. - Nem hiszem el, hogy mindez velem történik! - mondtam zokogva, mikor ketten maradtunk.

- Kate. Sajnálok mindent. Amit régen tettem az.. Nem is tudom. Óriási baromság volt! Minden... És... Sajnálom, hogy azt hazudtam,  hogy szerelmes vagyok beléd, de ismerem Jake-et... Már csinált más lánnyal is ilyet, de téged... Téged őszintén szeretett. 

- Nem! - kiáltottam. - Nem, nem, nem! 

- És szeret is. De... Most nem fontos... Lényeg, hogy kezdesz sokkal jobban kinézni! - mosolygott. - Barátok? - kérdezte, majd sóhajtott egy nagyot.

- Nem... - mondtam és lehunytam a szemem. - Te a legjobb barátom vagy! Bármi is történjék. - jelentettem ki, s kinyitottam a szemeim. Chris mosolyogva állt előttem és odalépett megölelni. 

- Köszönöm - súgta a fülembe.

14. Fejezet / Egy új tag /

- Kate! - hallottam egy fiú aggódó hangját, de fogalmam sem volt, kiét. - Kate, ébredj! El fogunk késni!

Ezekre a szavakra lassan kinyitottam a szemeim. A szempilláim még egy ideig küzdtek az együtt maradásért, de feladták. Dan-t láttam meg az ágyam mellett. 

- Öm... Te hogy kerülsz ide? - kérdeztem rekedtes hangon. - És... - kezdtem a telefonom keresése közben. - Hol a mobilom?

- A mobilod Jake-nél van, de mindjárt 6 óra! Indulnunk kell!

- Tessék?! - mondtam és berohantam a fürdőbe. A hideg víz érintése átjárta az egész testemet. Lezuhanyoztam és a ruhás-szekrényemhez léptem.

- Hosszúnadrágot... Esik az eső és hideg van. - ölelt át hátulról Jake.

- Mit keresett itt Dan?

- Ne nevess, de ő az ideiglenes menedzserünk. - engedett el, majd mind a ketten mosolyogni kezdtünk. - Lent megvárlak. Siess! - mondta, mikor kiment az ajtón. Még hallottam, mikor lelépdelt a lépcsőn.

Elővettem egy szürke csőnadrágot, mellé egy fehér, mintás pólót és egy a nadrágomhoz illő farmerdzsekit. Felkaptam a ruhákat magamra és már futottam is a nappaliba, ahol Jake várt. Bezártuk az ajtót és beültünk a kisbuszba.

- Brendon! Mehetünk. - mondta Jason. Ekkor vette észre, hogy Rachel testvére ült a volánnál.

A fiúk szinte végig beszélték az utat. Mike énekelte a fellépő dalokat. Egyszer csak belekezdett a Chris Brown. ft. Justin Bieber - Next 2 you- ba. Hirtelen késztetést éreztem arra, hogy beszálljak. Átadtam magamnak az érzésnek és Justin részét kezdtem énekelni. Mike hirtelen megállt, majd hagyott. Így énekeltük végig a dalt. Chris Brown szövege volt Mike-é, az enyém pedig Justin-é.

- Ez... Ez eszméletlen volt! - kiáltotta Eric. - Ezt így kell elénekelnetek! -Jason, Dan és Brendon bólogattak, Jake, Mike és én a fejünket ráztuk. - Négy a három ellen. Ennyi! - pacsizott le Jason-nel.

- Nem! Nem tehetem! Ez a ti bandátok lehetősége, amiben én nem vagyok benne!

- Most már benne vagy! Így már elénekled? - érdeklődött Mike.

- Azt hittem te is ellene vagy... - mérgelődtem.

- Eredetileg igen. De igazuk van. Tényleg így lesz a legjobb.

- De... Az én hangommal nem tudtok mit kezdeni... Mike-é sokkal jobb. - próbáltam kibúvót találni.

- Nincs kifogás. Elképesztő hangod van! Amúgy van egy dal, amit még senki sem kapott meg. Az lesz a tiéd. - közölte szinte egy levegővel Eric.

- Hogy mi?!- kiáltottam, mire Jake hátat fordított nekem.

- 9. oldal... - kaptam a választ Jason-től.

Christina Grimmie - Liar Liar : állt a lap tetején.

- Na? - kérdezte Mike.

- Kívülről fújom. - nevettem.

- Halljuk! - mondták páran, majd énekelni kezdtem. A szám végén tapsolni kezdtek a fiúk, Jake kivételével.

- Mi bajod van, Jake? - kérdezte Mike. - Eszméletlen hangja van a csajnak!

- Öm... Bocs... Igen... Eszméletlen... - mondta tagoltan.

×××

A közönség sikoltozott, ujjongott. A tapsvihar közepén kisétáltunk. Mindez az 'én' dalom után. Pár perc múlva vissza-sétáltunk, majd elkezdtük a közös számunkat Mike-kal. Egyikőnk sem rontott és ennek nagyon örültünk, mert a próbán volt egy hiba. De sikerült. Minden sikerült, amit akartunk. Mike-kal megöleltük egymást a dal végén és lesétáltunk. Mindenki fel volt dobva. Elmentünk öltözni, majd a színpad mögött találkoztunk egy csapat nézővel. Autogrammot és fényképeket kértek tőlünk. Eszméletlen érzés volt. Az eső az egész koncerten esett, de nem számított semmit sem. Elképesztő, ahogyan csurom vizesen énekeltünk és a közönség ugyanígy tombolt a legelső koncertünkön.

Rengeteg olyan képet kértek, ahol mindannyian rajta vagyunk, vagy ahol csak én és Mike. Sokszor azt is megkérdezték, hogy járunk-e, amire nevetve válaszoltuk, hogy mindkettőnknek van párja.

- Kate-nek például én. - jött oda Jake mosolyogva.

- Igen. - néztem rá, mire száját az enyémre tapasztotta és magához húzott. Ajkaink lassan elnyíltak, s átadtuk magunkat egymásnak. A fényképezőgépek kattogásai, a vakuk villanásai törték meg a pillanatunkat.

- Nemsokára jövök! - súgta a fülembe Jake. Egy aprót bólintottam, majd visszafordultam az autogrammokért tolongó ember-tömeg felé.

- Kate?! - szólított meg egy fiú. Mikor rá emeltem a tekintetem a lélegzetem elállt.

- Chris?! Mit keresel itt? - kérdeztem annyira flegmán, amennyire csak tellett tőlem.

- Beszélnünk kell!

- Nincs miről. - morogtam egy aláírás közben.

- De van! - erőlködött.

- 1 percet kapsz. - fordultam felé.

 - Rendben. De ne itt. - mutatott körbe az egyik ujjával.

- Igaz... Gyere! - mondtam és húztam magam után az öltözőbe.

Mikor beléptünk Chris ment elöl én pedig követtem. Hirtelen megfordult és visszatolt.

- És ne is itt.

- Miért ne? - kérdeztem értetlenül. - Mit láttál bent, amit nekem nem szabad?!

- Ömm... Jake... Jake öltözik. - hadarta idegesen.

- Ne hazudj! - löktem el magam elől. - Már rég átöltözött. - utat törtem magamnak, de Chris elkapta a karom és visszarántott. - Engedj el! - mondtam 

13. Fejezet / Te zenélsz?! /

- Hozol nekem inni? - nézett rám 10 perc múlva Rachel.

- Persze. - mosolyogtam és a hűtőtáska felé vettem az irányt.

- Elkísérlek. - mondta mosolyogva Naomi.

Mikor odaértünk, a lélegzetem teljesen elállt.

- Guggolj le! – mondta Naomi és a szája tátva maradt.  Fél percnél tovább nem bírtam, akaratlanul felálltam, szótlanul.

- Jajj, ne! Kate! Lelövöd a poént! – szólt bosszús hangon felém nézve Lauren, majd mellém lépett.

- Mit ünnepeltek? – kérdeztem, de továbbra sem néztem rájuk. Csak a Jake kezében lévő tortát bámultam. Nem értettem, hogy miért nem hívtak engem is. Annyira rosszul esett, hogy ki akartak hagyni, de, bár nem akartam bevallani, az igazán a féltékenység bántott. Nem vagyok az a típus, hogy ha valakivel együtt vagyok, akkor az nem lehet beszélgethet egy lánnyal sem, de ez most valahogy más volt. Még magam sem értettem miért, de más volt. – Mit ünnepeltek?! – kérdeztem erőteljesebb hangon, mikor nem kaptam választ.

- A szülinapod… - mondta Lauren, majd Jake-re nézett.

- Ne hazudj! Nem ma van a születésnapom!

- Tudom. De holnap elutazok és itt szerettem volna lenni, mikor megünnepelitek. – mondta szomorkás hangon a legjobb barátnőm, mire a kezemet a homlokomra csaptam. Nem tudtam elhinni, hogy féltékeny voltam.

- Te azt hitted…? Azt hitted, hogy Lauren és én..? - kérdezte nevetve Jake, mire csendben bólintottam, majd a homokot kezdtem vizslatni.

- De boldog szülinapot! – kiáltott fel Lauren, majd megölelt és a többiekhez sétáltunk. Mindenki felköszöntött, majd Jake is megérkezett a tortával.

- Honnan szereztetek hajnali 4-kor tortát? – kérdeztem a telefonom óráját nézve.

- Brendon… - mondta Rachel.

- Te is benne voltál? – érdeklődtem letaglózva.

- Mind mindenki más… - nevette.

- Nem vagytok normálisak. – mosolyodtam el végül én is, majd felvágtam a tortát. Mindenkinek pont egy szelet jutott.  – Köszönöm! Mindenkinek! – mondtam végül.

- Jake. Hol is léptek fel? – kérdezte Dan. Meglepetten néztem a fiúra, majd a barátomra.

- Tessék?! – kérdeztem furcsa hangon.

- Még nem mondtad neki? – Mike hangjában szidás rejtőzött.

- Nem... – válaszolt Jake.

- De mit? – már-már hisztérikusan hangzott a felkiáltásom. A mellettem ülő fiú fújt egyet, majd belekezdett:

- Alapítottunk egy bandát… És holnap fellépünk…

- Kivel? Hol?

- Mike, Jason, Eric és én. New York-ban.

- Mikor alapítottátok a „bandát”?

- Három hónapja… - harapott az alsó ajkába.

- Miért nem mondtad el? – kérdeztem idegesen.

- Nem tudom. Féltem, hogy hogyan fogsz reagálni…

- Hogy hogyan fogok reagálni? Örültem volna. De így, hogy látszólag már rajtam kívül mindenki tudta. Hát kimondottan örülök!

- Sajnálom. – nézett rám. Elég félelmetes arcot vághattam, mivel újra megszólalt: - Tényleg!

- Hagyjuk. De… Te mit keresel egy zenekarban? – a hangom elég idétlenül csengett.

- Gitározom…

- És énekelsz. – vágta rá Mike.

- Van még valami, amit tudnom kéne? – kérdeztem.

- Nem hiszem. – mondta bűnbánó hangon Jake.

- Akkor játszhatnátok valamit, így unaloműzésként. – jelentette ki Rachel. Jake felkapta az egyik gitárt, Jason a másikat, Mike előre állt, Eric pedig le-föl kezdett járkálni, majd kezébe vette az egyik lavórt és dobolni kezdett. Nagyon jók voltak. Mike-nak elképesztő hangja volt. Eleinte el sem tudtam róluk képzelni, hogy zenélnek. Furcsa volt, de látszólag mindenkinek tetszett. Néha Jake is bekapcsolódott az éneklésbe, de Mike hangja elnyomta az övét. Eric a műanyag lavórt használta ritmusnak, amit majdnem szétpüfölt. Jason nagyjából csak az alaphangokat játszotta, Jake volt, aki végig gitározott. Elég összeszokottnak tűntek. A zenét nem ismertem fel, valószínűleg saját lehetett, de amikor befejezték tapsolni kezdtünk, a fiúk pedig fütyülni. Eszméletlenül feldobták a hangulatot. Mindenki hülyéskedni kezdett, rengeteget nevettünk. 

×××

Világosodni kezdett, mi pedig nekiláttunk a pakolásnak.

- Egy reggeli fürdőzés? – kérdezte izgatottan Naomi.

- Gyerünk! – mondtam, majd a tenger felé vettük az irányt. Mindenki futott utánunk. A hideg víz átáztatta a farmer short-om és a piros fürdőruha-felsőm, amitől libabőrös lettem. Viszonylag hamar beúsztunk és újra hülyéskedni kezdtünk. Lauren nem sokáig bírta a hideg vizet jó pár társunkkal együtt, ezért kievickéltek a partra, de Jake, Rachel, Mike, Jason és én maradtunk.

- Sárcsata? – nevetett Jake.

- Lányok kontra fiúk! – kiáltotta Jason.

- De ti többen vagytok! – mérgelődött Rachel, de a többieket nem nagyon hatotta meg. Mike már a víz alól hozta fel a sarat és engem célzott meg, kevesebb sikerrel, de a következő „lövedék” már érkezett is felénk. Gyorsan lebuktunk a víz alá. Oda akartam úszni Mike-hoz, hogy kibuktathassam, de túl tiszta volt a víz ahhoz, hogy ne vegyen észre, így ő is elkezdett úszni, csak éppen felém. Mikor elfogyott a levegőm és felúsztam, ő is feljött, majd ahogy levegőt vettem lenyomott a víz alá, s elsietett.

- Gyere vissza! – kiáltottam rá, mire Jake elkapott és lefogott. – Engedj el! – kiáltottam, s nevetni kezdett, de Rachel a segítségemre sietett és megpróbált kiszabadítani, bár nem sikerült neki, mivel Mike magához szorította.  – Útálom, hogy alacsony vagyok… - mérgelődtem, mert nekem és Rachel-nek nem ért le a lábunk, a fiúknak viszont igen.

- Ez van! – nevetett Jake, majd még jobban magához húzott és megcsókolt, amit természetesen rögtön viszonoztam, de a pillanatot Mike szakította meg:

- Vigyük ki a vandál lányokat!

- Eljössz az első koncertünk-re? – kérdezett Jake.

- Persze. - mosolyogtam.

- Köszönöm – nyomott egy puszit a homlokomra, majd kiúsztunk.

×××

- Végre itthon vagy! – ölelt meg anyu. – Milyen volt?

- Lauren-ék hoztak nekem egy tortát és megünnepeltük a szülinapom…

- De hát nem most van!

- Nem most, de Lauren ma elutazik és itt akart lenni, amikor megünnepeljük… Ezért előrébb hozták. – nevettem.

- Tehát jól éreztétek magatok.

- Nem volt veszekedés? – kérdezte apu az újság mögül.

- Nem, apu… Anyu?! Elmehetnék Jake-ék első koncertjére?

- Jake-ék? Jake zenél? – nézett rám kitágult szemekkel.

- Én is nemrég tudtam meg… Jobban mondva ma…

- Hát, felőlem elmehetsz, de lesz veletek felnőtt! Ugye?!

- Persze, anya…

- Mikor lesz?

- Holnap.

- Hol?

- New York-ban.

- Hogy hol?! Innen Miami-ból New York-ba nagyon hosszú az út! Rengeteg a dugó és… - nem hagytam, hogy befejezze.

- De ez nagyon fontos Jake-nek és így nekem is.

- Hát jó… Mikor értek vissza?

- Azt nem tudom…

- Tehát kérjelek ki az évzáróról? És a ballagásról is gondolom, mert készülődni fogsz…

- Te jó ég! El is felejtettem. A ballagáson ott kell lennem! – kutattam a naptárom után. – Ma van a ballagás! – rohantam fel átöltözni és felhívni Jake-et.

Hosszasan kicsengett, mire felvette.

- Szia!

- Szia. – kissé morcosan csengett a hangja. – Mond!

- Te jössz a ballagásra?

- Persze. Ki nem?! – nevetett.

- Nekem teljesen kiment a fejemből.

- Komoly? Két óra múlva kezdődik! Siess!

- Már felöltöztem. Még sminkelnem kell, úgyhogy fél óra múlva indulok.

- Dehogy kell smink! Úgyis szét fog kenődni, ahogy ismerlek titeket, sírni fogtok.

- Én nem fogok! – jelentettem ki méltóságteljesen.

- Fogadunk? – éreztem, hogy mosolyog.

- Nem. Ma valahogy nincs kedvem a győzelemhez. – nevettem.

- Ha-ha. Vagy talán csak nem mersz?

- Vicces… Mi lesz a vesztes büntetése?

- Nem szólhat egy napig a másikunkhoz.

- Nem fogod kibírni! – mondtam.

- Nekem nem is kell. A győztesnek nem kell!

- Csakhogy az én leszek!

- Gyere msn-re te győztes. – nevetett, majd lerakta én pedig megtettem amit kért.

~ szia :D gyors vagy! – kezdte a beszélgetést.

~ eddig is fent voltam, csak rejtve… ;)

~ miért nem írtál rám? :(

~ mert öltöztem… :P

~ ok. én sztem indulok.

~ én is. szia :)

~ szia – köszönt el ő is, majd kikapcsoltam a laptomom és beültünk a kocsiba.

×××

Elég gyorsan vége lett a ballagásnak. A végén megszólalt egy zene, minek a lényege az volt, hogy örökre elengednek minket, mehetünk a nagybetűs élet felé, de ne hanyagoljuk el az itt megismert embereket, mert minket már a múltunk összeköt, és ezt nem másíthatjuk meg… Valami ilyesmi volt, de annyira jól volt, hogy végül csak sírni kezdtünk, mi lányok, bár néhány fiú is durván elérzékenyült.

- Holnap indul a büntetésed. – súgta a fülembe Jake, mire én bólintottam egyet nevetve kinyújtottam a nyelvem.  Otthon óriási vacsorát csaptunk a családdal. Rengetegen voltunk… Ajándékokkal halmoztak el, a szobám pedig szinte megtelt csokrokkal. Hihetetlenül boldog voltam és közben izgatott is a következő nap miatt. Reggel 6-kor indulunk…

12. Fejezet / Ki ver át kit? /

- Gyerünk tűzi-fáért! Kezd elfogyni... - utasította a fiúkat Jake, majd kacsintott egyet Mike-ra. Éreztem, hogy készülnek valamire. Elég értetlenül nézhettem a távozókra, mert Rachel mászott mellém.

- Valami baj van? - kérdezte kissé kétségbe esetten.

- Szerintem készülnek valamire.

- Derítsük ki! - állt fel, majd maga után húzott. Volt egy erdő a közelben elég sok száraz gallyal  homokban. Követtük a fiúkat, míg meg nem álltak. Erre mi elbújtunk egy bokor mögé. Elég sötét volt ahhoz, hogy ne vegyenek észre. Beszélni kezdtek.

- Megoldjuk, hogy teljesen beparázzanak! - súgta nevetve Jake.

- De hogyan? - ez Mike hangja volt.

- A telefonomon van olyan hang, ami egy szellem érkezését hitetheti el velük... Berakjuk a homokba a telót. Nem fogják látni sötétben. Vannak eldobálva drótok, amiből könnyen meg lehet formálni egy szellemet. Lényeg, hogy átlátszónak hasson, mert bele kell tenni egy zseblámpát, hogy észre is vegyék. De kezdjük el, mert nincs sok időnk. Mike, Jason, Henry. Ti gyertek velem szellemet készíteni! A többiek szedjenek tűzi-fát! - adta ki Jake az utasítást, mire mindenki elszéledt, kivéve a négy "szellem-készítőt". - Na Mike! Mi van Rachel-lel? - erre Mike értetlenül nézett, Rachel pedig belém kapaszkodott.

- Nem szeret?! - kérdezte tőlem Rachel a kelletnél hangosabban, mire én a kezemet a szájára tapasztottam, de késő volt. Valaki a közelünkből érkezett.

- Csak én vagyok. -szólt az egyik fiú mellőlünk. Nem vett észre. Mi visszafutottunk a lányokhoz, és elmondtuk, hogy mire készülnek a srácok, majd gondolkodni kezdtünk.

- Rachel! A bátyád! - szólaltam meg én is suttogva, nehogy a tűzi-fa gyűjtögetők meghallják. 

- Mi van vele?

- Tartozik nekünk a múltkoriért. Mi lenne, ha anyud fehér púderjával befestenénk, és ő lenne a mi szellemünk?!

- Ez jó! De hogy csináljuk meg innen?

- Mi ketten elmegyünk. A fiúk még úgyis babrálnak. Megcsinálunk mindent. - mosolyogtam. - Addig, ha megérkeznek a fiúk tartsátok fel őket. - mondtam a többieknek, akik helyeseltek, majd felálltak és elkészítették a fekhelyeket.

×××

- Brendon! - kerestük Rachel tesóját, aki hamar meg is jelent. Elmondtuk neki, hogy mit találtunk ki, majd vonakodva, de beleegyezett a kifehérítésbe. Lekentük mindenféle fehér ragadós cuccal, amit csak találtunk, hogy rajta maradjon a púder. A ruháján nem akart fogni a púder, de felvett egy hófehér köpenyt, mondván, hogy az majd megteszi a hatását. Mikor végeztünk, megmondtuk a fiúnak, hogy mit csináljon, de úgy döntött, hogy majd improvizál. Beleegyeztünk, majd visszafutottunk. Meglepetten láttuk, hogy fél óra alatt sikerült elkészülnünk. A fekhelyek is készen voltak. Leültünk a lassan kialvó-félben lévő tűzhöz, majd beszélgetni kezdtünk. Hirtelen megjelentek a fiúk ágakkal a kezükben. Rárakták a tűzre, majd Jake és Mike, akik eddig még nem voltak ott, megérkeztek mosolyogva. Elkezdődött a szívatás. Jason felkiáltott:

- Nézzétek! Az mi? - mutatott a saját szellemük felé ijedten. Elég jó színész, mit ne mondjak. A többi fiú is "félni" kezdett, majd a mi reakciónkat figyelték, ami szintén színészi ijedtségben mutatkozott. Majd mi következtünk. Hirtelen egy fehér árny bukkant fel a drótszellem mögött, majd felénk sétált lassan.

- Úr Isten! Kettő van! De az mozog is! - pattant fel Mike, majd lassanként az összes fiú, mikor Brendon odaért a közelünkbe.

- Hogy képzeltétek, hogy meggyalázzátok a szellemeket, ilyen drótból készült valamivel?! Ez szentségtörés! Meg fogtok lakolni...! - kezdte a fiú mély hangon. Jake átkarolt, én pedig remegést színleltem. Néhány lány alig tudta visszatartani a nevetést, de sikerült. Pár fiú hátrálni kezdett. - Nem megy nektek ez az átverés, fiúk... - váltott hangnemet Brendon. A srácoknak egy ideig nem esett le, de mire kitört belőlem a nevetés, a többi lány sem tudta tartani. - Kate találta ki, mielőtt én kapnám a fejmosást. - nevetett a szellemünk.

- Ez nem lehet! Brendon?! - kérdezte Jake, még mindig kissé ijedten.- Ti?! Honnan? - nézett rám a fiú, aki eddig átölelt, de most elengedett.

- Hallottuk Rachel-lel, hogy mire készültök... Elbújtunk az egyik bokorban, és kihallgattunk titeket. - magyaráztam még mindig nevetve, erre ő hirtelen felkapott, majd bevitt a tengerbe. Próbáltam kiszabadulni a karjaiból, de képtelenségnek tűnt, így feladtam és oda néztem, ahol a tűz lobogott, de nem láttam senkit. Ekkor egy nagy csobbanást hallottam. Odakaptam a fejem  és megláttam Mike-ot. - Valószínűleg Rachel-t dobta a vízbe. - gondoltam és igazam volt. A lány mérgesen tápászkodott fel, de a fiú elkapta és megcsókolta. Annyira aranyosak voltak. Jason és Naomi is vizes ruhában, egymást átölelve csókolóztak. Mosolyogva néztem őket és teljesen elfelejtettem, hogy Jake karjaiban vagyok. Felnéztem rá, s láttam, hogy ő is az új párokat nézte, majd szemét az enyéimbe meresztette. 

- Annyira aranyosak együtt. - mondtam boldogan, mire ajkait az enyémre tapasztotta. Nem hezitáltam, visszacsókoltam, s átöleltem nagy nehezen, mivel még mindig a karjaiban voltam. Lassan eltávolodtunk egymástól, lerakott, majd homlokát az enyémnek döntötte, s szemei az enyéimbe kalandoztak. Hirtelen a hideg elöntötte a hátam. A többiek robogtak be óriási csobbanásokkal hozzánk. Ekkor jutott eszembe, hogy meg sem köszöntem a mi "szellemünknek" a segítséget. Rachel-hez mentem:

- Brendon hol van?

- Hazament. Miért?

- Meg sem köszöntük neki, hogy segített.

- Túléli... - mosolygott a barátnőm, mire otthagytam és visszamentem Jake-hez, de már szinte mindenki ott volt, úgyhogy hülyéskedni kezdtünk, majd a kakasozás következett. Én Mike nyakában ültem, aki lassan a legjobb barátommá kezdett válni.

- Na kislány, most megmutatjuk nekik. - nevetett a fiú, mire én is mosolyogni kezdtem. 

- Amúgy én miért is vagyok "kislány"? - kérdeztem.

- Mert csak te nem töltötted be a 15-öt az osztályból... 

- Ó...

- Na. Kezdjünk! - kiáltotta Mike. Erre a szóra mindenki lökdösődni kezdett és óriási harcok, s csobbanások folyamán sokan kiestek, míg csak páran maradtunk. Rachel és Jason, Lauren és Jake, Mike és én. Az első pár esett ki leghamarabb. Rachel dacosan fújt egyet, majd arrébb ment. Végül Lauren-ék nyertek, mivel Jake-kel ketten löktek hátra minket. 

Már lehetett hajnali 3 óra, mire kikeveredtünk a vízből. 

- Beszélnünk kell. - hallottam. Lauren mondta Jake-nek...

- Ömm... Oké. 

×××

- Hozol nekem inni? - nézett rám 10 perc múlva Rachel.

- Persze. - mosolyogtam és a hűtőtáska felé vettem az irányt. 

- Elkísérlek. - mondta mosolyogva Naomi.

Mikor odaértünk, a lélegzetem teljesen elállt. Naomi szája tátva maradt.