15. Fejezet / "Nem hiszem el...!" /

Sziasztok! 

1. Mit szólnátok hozzá, ha készítenék az oldalnak twittert? Követnétek? 

2. Egy hosszabb kihagyás fog következni, mivel nyaralni megyek. Tehát olyan 10-12 napig nem lesz rész... Remélem addig nem szálíngóztok el.. :S És addig írjatok komikat, hogy mire visszajövök, nekem is legyen mit olvasnom :)) 

Na de következzen a feji :D

- Mit láttál bent, amit nekem nem szabad?!

- Ömm... Jake... Jake öltözik. - hadarta idegesen.

- Ne hazudj! - löktem el magam elől. - Már rég átöltözött. - utat törtem magamnak, de Chris elkapta a karom és visszarántott. - Engedj el! - mondtam, mire becsukta a szemét és szabad utat adott nekem. Beléptem az öltözőbe, de mikor szememmel megtaláltam Jake-et, sóbálvánnyá változtam. A lábaim nem akartak engedelmeskedni. Olyan volt, mintha odaszögeltek volna a padlóhoz. Ráharaptam az alsó ajkamra és így figyeltem a történéseket. Nem tudtam megszólalni. A mozgásra sem voltam képes. Egyszerűen csak ott álltam. Kővé változva figyeltem, ahogyan Jake keze felfedező útra indul egy másik lány testén, miközben az ajkaik már megtalálták egymást. A levegő nem akart beáramlani a testembe. A düh és a csalódottság érzése elfoglalta az éltető oxigén helyét. Az általam szeretett srác egy pillanatra kinyitotta a szemét, s észrevett. Hirtelen a végtagjaim újra az irányításom alá kerültek, így megfordultam és eszméletlen sebességgel rohantam ki az ajtón, amit becsaptam magam után. Hallottam, ahogyan Chris utánam szól és azt is, hogy Jake elordítja magát, mert orrba-vágtam az ajtóval.

- Remélem eltört. - válaszolta flegmán Chris. Ezek után a könnycseppjeim is útnak eredtek. Az egész arcomat elárasztották. Az úgy nevezett rajongótáborunk - már amennyi lehet az első koncertünk után - még mindig a képekért és autogrammokért állt sorba. Rögtön felfigyeltek rám és kattintgatni kezdtek a gépeikkel, de már egyáltalán nem érdekelt. Kifutottam az utcára, ami ömlesztve volt emberekkel. Úgy éreztem, hogy mindenki engem néz. Mindenki nevet rajtam. Az egész világ. Bekecmeregtem egy sötét és szerencsémre üres sikátorba. Nem érdekelt, hogy nem látok semmit. Nekidőltem a falnak, s lassan lecsúsztam, míg le nem értem a talajra. Ekkor az arcomat a tenyerembe temettem és hangosan zokogni kezdtem. A telefonom megállás nélkül rezgett, de meg sem néztem, mégis tudtam, hogy ki az. Vagy Jake, vagy Chris. Minden esetre, egyikőjükkel sem akartam beszélni. Perceken keresztül csak remegve, sárosan és csurom vizesen ültem az eső áztatta sikátorban. A telefonomat nekivágtam a falnak, ami hangos csattanással esett darabjaira. Ekkor jutott el a tudatomig, hogy itt vagyok egy számomra ismeretlen és óriási városban mobil és pénz nélkül. Nem fogok tudni hazajutni. Fogalmam sem volt arról, hogy merről jöttem, hogy merre lehetnek a többiek. Csak ültem és zokogtam, míg az álomvilág elragadni készült magával, ahol nem foglalkoztat az összetört lelkem számtalan kérdése, de óriási fékcsikorgás után hatalmas ütést kaptam a fejembe. Még éreztem, hogy valami forró elkezdi átáztatni a már amúgy is vizes ruhámat.

×××

- Felébredt! Kate! Kate hallasz? - kiabált valaki mellőlem. A fejem eszméletlenül fájt. Olyan volt, mintha szétrobbanni készülne. A lábaimat nem éreztem. A szemeimmel próbálkoztam, de nem akartak felnyílni. Pár perces küzdelem után végül sikerült és egy doktor állt óriási mosollyal az arcán az ágy mellett, ahol feküdtem. 

- Hol...? - kérdeztem érces hangon, de nem tudtam befejezni. A torkomat mintha meggyújtották volna. 

- Kórházban van. Ez a fiú mentette meg az életét! - mutatott maga mögé. Ekkor vettem észre Chris-t aki vörös szemekkel figyelt rám, de nem foglalkoztam vele. 

- Mi történt? - próbálkoztam felülni, de mozdulni sem bírtam.

- Elütötte egy autó. Óriási ütés érte a fejét... 

- Azt mondta az orvos, hogy ha túl is éled, valószínűleg agyhalott, vagy mi maradsz... Lényeg, hogy hallanál minket, de nem lennél képes mozogni, beszélni, meg ilyenek.... De beszélsz! - örvendezett Chris. - Tehát akkor teljesen rendbe jön? - fordult a doki felé.

- Valószínűleg igen. De most magatokra hagylak titeket. - fordított hátat - Ne idegesítsd fel... Árthat neki... - hallottam, hogy odasúgja Chris-nek, mire egy apró bólintás volt a válasz.

- Hogy találtál meg? - hunytam le a szemeim.

- Körbekérdeztem a járókelőket... - mondta, mire sóhajtottam egyet. - Hogy lehettél ennyire.... Nem is tudom... Hülye.... - mondta, majd felállt és elindult az ajtó felé. 

- Hova..? - kezdtem, de nem hagyta, hogy befejezzem. 

- Van itt valaki, aki beszélni akar veled. - közölte és kiment. Fájdalmakkal küszködve, de lassan felültem és a lábaimat lelógattam az ágyról. Ekkor két fiú jelent meg az ajtóban. Az egyik Chris volt. A másikról pedig nem akartam tudomást venni. 

- Kate! Istenem! Annyira aggódam... - kezdett bele a monológjába Jake és odarohant hozzám, de nem hagytam, hogy folytassa.

- El tudom képzelni. - mondtam flegmán.

- Ne csináld velem, Kate! Azt hittem meghaltál, amikor megtaláltunk. 

- Miattad... 

- Kate! Sajnálom! - mondta, mire könnyes szemmel megráztam a fejem és hirtelen felálltam, de a lábaim nem bírták, s összecsuklani készültek. Viszont Jake elkapott és visszaültetett az ágyra. - Ezt még egyszer ne csináld!

- Semmi közöd hozzá, hogy mit csinálok és mit nem!

- De igenis van! A barátnőm vagy!

- Még ezek után azt képzeled, hogy a barátnőd vagyok?! - háborodtam fel. - Akkor elárulom, hogy tévedsz!

- Kate! Szeretlek! - mondta, mire csökönyösen megráztam a fejem.

- Ez tegnap nem éppen így látszott... - kiabáltam.

- Tegnap?! Tegnap itt feküdtél...

- Tessék?! Hány napot voltam.. itt... - mutattam körbe.

- 4 napig voltál kómában. - válaszolta Chris, mire csendben lehunytam a szemem és vettem egy mély levegőt.

- És ti... Végig itt voltatok? - kérdeztem, mire egy aprót bólintottak.

- Mindketten... Chris itt ült benn, engem nem engedett be... - szűkítette össze a szemét Jake.

- Már ne is haragudj, de mindez miattad van! Vagy tudod mit?! De! Mégis csak haragudj! - vetette oda Chris.

- Na ide figyelj! Neked semmi keresnivalód sincs itt, úgyhogy eltűnhetsz! Meg sem kellett volna jelenned a koncerten! A te hibád, hogy bejött Kate, mivel te hívtad be! 

- Szóval azt akarod mondani, hogy az ő hibája az, hogy ott csókolóztál azzal a csajjal?! - kérdeztem idegesen.

- Én... Nem! De....

- Nincs de, Jake. Tűnj el! Tűnj el innen, a kórházból! Tűnj el a városból! Tűnj el az életemből! - kiáltoztam, majd a könnycseppek teljesen elárasztották az arcom. Chris odajött és átölelt. Jake hátrálva megindult az ajtó felé, majd eltűnt mögötte. - Nem hiszem el, hogy mindez velem történik! - mondtam zokogva, mikor ketten maradtunk.

- Kate. Sajnálok mindent. Amit régen tettem az.. Nem is tudom. Óriási baromság volt! Minden... És... Sajnálom, hogy azt hazudtam,  hogy szerelmes vagyok beléd, de ismerem Jake-et... Már csinált más lánnyal is ilyet, de téged... Téged őszintén szeretett. 

- Nem! - kiáltottam. - Nem, nem, nem! 

- És szeret is. De... Most nem fontos... Lényeg, hogy kezdesz sokkal jobban kinézni! - mosolygott. - Barátok? - kérdezte, majd sóhajtott egy nagyot.

- Nem... - mondtam és lehunytam a szemem. - Te a legjobb barátom vagy! Bármi is történjék. - jelentettem ki, s kinyitottam a szemeim. Chris mosolyogva állt előttem és odalépett megölelni. 

- Köszönöm - súgta a fülembe.

14. Fejezet / Egy új tag /

- Kate! - hallottam egy fiú aggódó hangját, de fogalmam sem volt, kiét. - Kate, ébredj! El fogunk késni!

Ezekre a szavakra lassan kinyitottam a szemeim. A szempilláim még egy ideig küzdtek az együtt maradásért, de feladták. Dan-t láttam meg az ágyam mellett. 

- Öm... Te hogy kerülsz ide? - kérdeztem rekedtes hangon. - És... - kezdtem a telefonom keresése közben. - Hol a mobilom?

- A mobilod Jake-nél van, de mindjárt 6 óra! Indulnunk kell!

- Tessék?! - mondtam és berohantam a fürdőbe. A hideg víz érintése átjárta az egész testemet. Lezuhanyoztam és a ruhás-szekrényemhez léptem.

- Hosszúnadrágot... Esik az eső és hideg van. - ölelt át hátulról Jake.

- Mit keresett itt Dan?

- Ne nevess, de ő az ideiglenes menedzserünk. - engedett el, majd mind a ketten mosolyogni kezdtünk. - Lent megvárlak. Siess! - mondta, mikor kiment az ajtón. Még hallottam, mikor lelépdelt a lépcsőn.

Elővettem egy szürke csőnadrágot, mellé egy fehér, mintás pólót és egy a nadrágomhoz illő farmerdzsekit. Felkaptam a ruhákat magamra és már futottam is a nappaliba, ahol Jake várt. Bezártuk az ajtót és beültünk a kisbuszba.

- Brendon! Mehetünk. - mondta Jason. Ekkor vette észre, hogy Rachel testvére ült a volánnál.

A fiúk szinte végig beszélték az utat. Mike énekelte a fellépő dalokat. Egyszer csak belekezdett a Chris Brown. ft. Justin Bieber - Next 2 you- ba. Hirtelen késztetést éreztem arra, hogy beszálljak. Átadtam magamnak az érzésnek és Justin részét kezdtem énekelni. Mike hirtelen megállt, majd hagyott. Így énekeltük végig a dalt. Chris Brown szövege volt Mike-é, az enyém pedig Justin-é.

- Ez... Ez eszméletlen volt! - kiáltotta Eric. - Ezt így kell elénekelnetek! -Jason, Dan és Brendon bólogattak, Jake, Mike és én a fejünket ráztuk. - Négy a három ellen. Ennyi! - pacsizott le Jason-nel.

- Nem! Nem tehetem! Ez a ti bandátok lehetősége, amiben én nem vagyok benne!

- Most már benne vagy! Így már elénekled? - érdeklődött Mike.

- Azt hittem te is ellene vagy... - mérgelődtem.

- Eredetileg igen. De igazuk van. Tényleg így lesz a legjobb.

- De... Az én hangommal nem tudtok mit kezdeni... Mike-é sokkal jobb. - próbáltam kibúvót találni.

- Nincs kifogás. Elképesztő hangod van! Amúgy van egy dal, amit még senki sem kapott meg. Az lesz a tiéd. - közölte szinte egy levegővel Eric.

- Hogy mi?!- kiáltottam, mire Jake hátat fordított nekem.

- 9. oldal... - kaptam a választ Jason-től.

Christina Grimmie - Liar Liar : állt a lap tetején.

- Na? - kérdezte Mike.

- Kívülről fújom. - nevettem.

- Halljuk! - mondták páran, majd énekelni kezdtem. A szám végén tapsolni kezdtek a fiúk, Jake kivételével.

- Mi bajod van, Jake? - kérdezte Mike. - Eszméletlen hangja van a csajnak!

- Öm... Bocs... Igen... Eszméletlen... - mondta tagoltan.

×××

A közönség sikoltozott, ujjongott. A tapsvihar közepén kisétáltunk. Mindez az 'én' dalom után. Pár perc múlva vissza-sétáltunk, majd elkezdtük a közös számunkat Mike-kal. Egyikőnk sem rontott és ennek nagyon örültünk, mert a próbán volt egy hiba. De sikerült. Minden sikerült, amit akartunk. Mike-kal megöleltük egymást a dal végén és lesétáltunk. Mindenki fel volt dobva. Elmentünk öltözni, majd a színpad mögött találkoztunk egy csapat nézővel. Autogrammot és fényképeket kértek tőlünk. Eszméletlen érzés volt. Az eső az egész koncerten esett, de nem számított semmit sem. Elképesztő, ahogyan csurom vizesen énekeltünk és a közönség ugyanígy tombolt a legelső koncertünkön.

Rengeteg olyan képet kértek, ahol mindannyian rajta vagyunk, vagy ahol csak én és Mike. Sokszor azt is megkérdezték, hogy járunk-e, amire nevetve válaszoltuk, hogy mindkettőnknek van párja.

- Kate-nek például én. - jött oda Jake mosolyogva.

- Igen. - néztem rá, mire száját az enyémre tapasztotta és magához húzott. Ajkaink lassan elnyíltak, s átadtuk magunkat egymásnak. A fényképezőgépek kattogásai, a vakuk villanásai törték meg a pillanatunkat.

- Nemsokára jövök! - súgta a fülembe Jake. Egy aprót bólintottam, majd visszafordultam az autogrammokért tolongó ember-tömeg felé.

- Kate?! - szólított meg egy fiú. Mikor rá emeltem a tekintetem a lélegzetem elállt.

- Chris?! Mit keresel itt? - kérdeztem annyira flegmán, amennyire csak tellett tőlem.

- Beszélnünk kell!

- Nincs miről. - morogtam egy aláírás közben.

- De van! - erőlködött.

- 1 percet kapsz. - fordultam felé.

 - Rendben. De ne itt. - mutatott körbe az egyik ujjával.

- Igaz... Gyere! - mondtam és húztam magam után az öltözőbe.

Mikor beléptünk Chris ment elöl én pedig követtem. Hirtelen megfordult és visszatolt.

- És ne is itt.

- Miért ne? - kérdeztem értetlenül. - Mit láttál bent, amit nekem nem szabad?!

- Ömm... Jake... Jake öltözik. - hadarta idegesen.

- Ne hazudj! - löktem el magam elől. - Már rég átöltözött. - utat törtem magamnak, de Chris elkapta a karom és visszarántott. - Engedj el! - mondtam 

13. Fejezet / Te zenélsz?! /

- Hozol nekem inni? - nézett rám 10 perc múlva Rachel.

- Persze. - mosolyogtam és a hűtőtáska felé vettem az irányt.

- Elkísérlek. - mondta mosolyogva Naomi.

Mikor odaértünk, a lélegzetem teljesen elállt.

- Guggolj le! – mondta Naomi és a szája tátva maradt.  Fél percnél tovább nem bírtam, akaratlanul felálltam, szótlanul.

- Jajj, ne! Kate! Lelövöd a poént! – szólt bosszús hangon felém nézve Lauren, majd mellém lépett.

- Mit ünnepeltek? – kérdeztem, de továbbra sem néztem rájuk. Csak a Jake kezében lévő tortát bámultam. Nem értettem, hogy miért nem hívtak engem is. Annyira rosszul esett, hogy ki akartak hagyni, de, bár nem akartam bevallani, az igazán a féltékenység bántott. Nem vagyok az a típus, hogy ha valakivel együtt vagyok, akkor az nem lehet beszélgethet egy lánnyal sem, de ez most valahogy más volt. Még magam sem értettem miért, de más volt. – Mit ünnepeltek?! – kérdeztem erőteljesebb hangon, mikor nem kaptam választ.

- A szülinapod… - mondta Lauren, majd Jake-re nézett.

- Ne hazudj! Nem ma van a születésnapom!

- Tudom. De holnap elutazok és itt szerettem volna lenni, mikor megünnepelitek. – mondta szomorkás hangon a legjobb barátnőm, mire a kezemet a homlokomra csaptam. Nem tudtam elhinni, hogy féltékeny voltam.

- Te azt hitted…? Azt hitted, hogy Lauren és én..? - kérdezte nevetve Jake, mire csendben bólintottam, majd a homokot kezdtem vizslatni.

- De boldog szülinapot! – kiáltott fel Lauren, majd megölelt és a többiekhez sétáltunk. Mindenki felköszöntött, majd Jake is megérkezett a tortával.

- Honnan szereztetek hajnali 4-kor tortát? – kérdeztem a telefonom óráját nézve.

- Brendon… - mondta Rachel.

- Te is benne voltál? – érdeklődtem letaglózva.

- Mind mindenki más… - nevette.

- Nem vagytok normálisak. – mosolyodtam el végül én is, majd felvágtam a tortát. Mindenkinek pont egy szelet jutott.  – Köszönöm! Mindenkinek! – mondtam végül.

- Jake. Hol is léptek fel? – kérdezte Dan. Meglepetten néztem a fiúra, majd a barátomra.

- Tessék?! – kérdeztem furcsa hangon.

- Még nem mondtad neki? – Mike hangjában szidás rejtőzött.

- Nem... – válaszolt Jake.

- De mit? – már-már hisztérikusan hangzott a felkiáltásom. A mellettem ülő fiú fújt egyet, majd belekezdett:

- Alapítottunk egy bandát… És holnap fellépünk…

- Kivel? Hol?

- Mike, Jason, Eric és én. New York-ban.

- Mikor alapítottátok a „bandát”?

- Három hónapja… - harapott az alsó ajkába.

- Miért nem mondtad el? – kérdeztem idegesen.

- Nem tudom. Féltem, hogy hogyan fogsz reagálni…

- Hogy hogyan fogok reagálni? Örültem volna. De így, hogy látszólag már rajtam kívül mindenki tudta. Hát kimondottan örülök!

- Sajnálom. – nézett rám. Elég félelmetes arcot vághattam, mivel újra megszólalt: - Tényleg!

- Hagyjuk. De… Te mit keresel egy zenekarban? – a hangom elég idétlenül csengett.

- Gitározom…

- És énekelsz. – vágta rá Mike.

- Van még valami, amit tudnom kéne? – kérdeztem.

- Nem hiszem. – mondta bűnbánó hangon Jake.

- Akkor játszhatnátok valamit, így unaloműzésként. – jelentette ki Rachel. Jake felkapta az egyik gitárt, Jason a másikat, Mike előre állt, Eric pedig le-föl kezdett járkálni, majd kezébe vette az egyik lavórt és dobolni kezdett. Nagyon jók voltak. Mike-nak elképesztő hangja volt. Eleinte el sem tudtam róluk képzelni, hogy zenélnek. Furcsa volt, de látszólag mindenkinek tetszett. Néha Jake is bekapcsolódott az éneklésbe, de Mike hangja elnyomta az övét. Eric a műanyag lavórt használta ritmusnak, amit majdnem szétpüfölt. Jason nagyjából csak az alaphangokat játszotta, Jake volt, aki végig gitározott. Elég összeszokottnak tűntek. A zenét nem ismertem fel, valószínűleg saját lehetett, de amikor befejezték tapsolni kezdtünk, a fiúk pedig fütyülni. Eszméletlenül feldobták a hangulatot. Mindenki hülyéskedni kezdett, rengeteget nevettünk. 

×××

Világosodni kezdett, mi pedig nekiláttunk a pakolásnak.

- Egy reggeli fürdőzés? – kérdezte izgatottan Naomi.

- Gyerünk! – mondtam, majd a tenger felé vettük az irányt. Mindenki futott utánunk. A hideg víz átáztatta a farmer short-om és a piros fürdőruha-felsőm, amitől libabőrös lettem. Viszonylag hamar beúsztunk és újra hülyéskedni kezdtünk. Lauren nem sokáig bírta a hideg vizet jó pár társunkkal együtt, ezért kievickéltek a partra, de Jake, Rachel, Mike, Jason és én maradtunk.

- Sárcsata? – nevetett Jake.

- Lányok kontra fiúk! – kiáltotta Jason.

- De ti többen vagytok! – mérgelődött Rachel, de a többieket nem nagyon hatotta meg. Mike már a víz alól hozta fel a sarat és engem célzott meg, kevesebb sikerrel, de a következő „lövedék” már érkezett is felénk. Gyorsan lebuktunk a víz alá. Oda akartam úszni Mike-hoz, hogy kibuktathassam, de túl tiszta volt a víz ahhoz, hogy ne vegyen észre, így ő is elkezdett úszni, csak éppen felém. Mikor elfogyott a levegőm és felúsztam, ő is feljött, majd ahogy levegőt vettem lenyomott a víz alá, s elsietett.

- Gyere vissza! – kiáltottam rá, mire Jake elkapott és lefogott. – Engedj el! – kiáltottam, s nevetni kezdett, de Rachel a segítségemre sietett és megpróbált kiszabadítani, bár nem sikerült neki, mivel Mike magához szorította.  – Útálom, hogy alacsony vagyok… - mérgelődtem, mert nekem és Rachel-nek nem ért le a lábunk, a fiúknak viszont igen.

- Ez van! – nevetett Jake, majd még jobban magához húzott és megcsókolt, amit természetesen rögtön viszonoztam, de a pillanatot Mike szakította meg:

- Vigyük ki a vandál lányokat!

- Eljössz az első koncertünk-re? – kérdezett Jake.

- Persze. - mosolyogtam.

- Köszönöm – nyomott egy puszit a homlokomra, majd kiúsztunk.

×××

- Végre itthon vagy! – ölelt meg anyu. – Milyen volt?

- Lauren-ék hoztak nekem egy tortát és megünnepeltük a szülinapom…

- De hát nem most van!

- Nem most, de Lauren ma elutazik és itt akart lenni, amikor megünnepeljük… Ezért előrébb hozták. – nevettem.

- Tehát jól éreztétek magatok.

- Nem volt veszekedés? – kérdezte apu az újság mögül.

- Nem, apu… Anyu?! Elmehetnék Jake-ék első koncertjére?

- Jake-ék? Jake zenél? – nézett rám kitágult szemekkel.

- Én is nemrég tudtam meg… Jobban mondva ma…

- Hát, felőlem elmehetsz, de lesz veletek felnőtt! Ugye?!

- Persze, anya…

- Mikor lesz?

- Holnap.

- Hol?

- New York-ban.

- Hogy hol?! Innen Miami-ból New York-ba nagyon hosszú az út! Rengeteg a dugó és… - nem hagytam, hogy befejezze.

- De ez nagyon fontos Jake-nek és így nekem is.

- Hát jó… Mikor értek vissza?

- Azt nem tudom…

- Tehát kérjelek ki az évzáróról? És a ballagásról is gondolom, mert készülődni fogsz…

- Te jó ég! El is felejtettem. A ballagáson ott kell lennem! – kutattam a naptárom után. – Ma van a ballagás! – rohantam fel átöltözni és felhívni Jake-et.

Hosszasan kicsengett, mire felvette.

- Szia!

- Szia. – kissé morcosan csengett a hangja. – Mond!

- Te jössz a ballagásra?

- Persze. Ki nem?! – nevetett.

- Nekem teljesen kiment a fejemből.

- Komoly? Két óra múlva kezdődik! Siess!

- Már felöltöztem. Még sminkelnem kell, úgyhogy fél óra múlva indulok.

- Dehogy kell smink! Úgyis szét fog kenődni, ahogy ismerlek titeket, sírni fogtok.

- Én nem fogok! – jelentettem ki méltóságteljesen.

- Fogadunk? – éreztem, hogy mosolyog.

- Nem. Ma valahogy nincs kedvem a győzelemhez. – nevettem.

- Ha-ha. Vagy talán csak nem mersz?

- Vicces… Mi lesz a vesztes büntetése?

- Nem szólhat egy napig a másikunkhoz.

- Nem fogod kibírni! – mondtam.

- Nekem nem is kell. A győztesnek nem kell!

- Csakhogy az én leszek!

- Gyere msn-re te győztes. – nevetett, majd lerakta én pedig megtettem amit kért.

~ szia :D gyors vagy! – kezdte a beszélgetést.

~ eddig is fent voltam, csak rejtve… ;)

~ miért nem írtál rám? :(

~ mert öltöztem… :P

~ ok. én sztem indulok.

~ én is. szia :)

~ szia – köszönt el ő is, majd kikapcsoltam a laptomom és beültünk a kocsiba.

×××

Elég gyorsan vége lett a ballagásnak. A végén megszólalt egy zene, minek a lényege az volt, hogy örökre elengednek minket, mehetünk a nagybetűs élet felé, de ne hanyagoljuk el az itt megismert embereket, mert minket már a múltunk összeköt, és ezt nem másíthatjuk meg… Valami ilyesmi volt, de annyira jól volt, hogy végül csak sírni kezdtünk, mi lányok, bár néhány fiú is durván elérzékenyült.

- Holnap indul a büntetésed. – súgta a fülembe Jake, mire én bólintottam egyet nevetve kinyújtottam a nyelvem.  Otthon óriási vacsorát csaptunk a családdal. Rengetegen voltunk… Ajándékokkal halmoztak el, a szobám pedig szinte megtelt csokrokkal. Hihetetlenül boldog voltam és közben izgatott is a következő nap miatt. Reggel 6-kor indulunk…

12. Fejezet / Ki ver át kit? /

- Gyerünk tűzi-fáért! Kezd elfogyni... - utasította a fiúkat Jake, majd kacsintott egyet Mike-ra. Éreztem, hogy készülnek valamire. Elég értetlenül nézhettem a távozókra, mert Rachel mászott mellém.

- Valami baj van? - kérdezte kissé kétségbe esetten.

- Szerintem készülnek valamire.

- Derítsük ki! - állt fel, majd maga után húzott. Volt egy erdő a közelben elég sok száraz gallyal  homokban. Követtük a fiúkat, míg meg nem álltak. Erre mi elbújtunk egy bokor mögé. Elég sötét volt ahhoz, hogy ne vegyenek észre. Beszélni kezdtek.

- Megoldjuk, hogy teljesen beparázzanak! - súgta nevetve Jake.

- De hogyan? - ez Mike hangja volt.

- A telefonomon van olyan hang, ami egy szellem érkezését hitetheti el velük... Berakjuk a homokba a telót. Nem fogják látni sötétben. Vannak eldobálva drótok, amiből könnyen meg lehet formálni egy szellemet. Lényeg, hogy átlátszónak hasson, mert bele kell tenni egy zseblámpát, hogy észre is vegyék. De kezdjük el, mert nincs sok időnk. Mike, Jason, Henry. Ti gyertek velem szellemet készíteni! A többiek szedjenek tűzi-fát! - adta ki Jake az utasítást, mire mindenki elszéledt, kivéve a négy "szellem-készítőt". - Na Mike! Mi van Rachel-lel? - erre Mike értetlenül nézett, Rachel pedig belém kapaszkodott.

- Nem szeret?! - kérdezte tőlem Rachel a kelletnél hangosabban, mire én a kezemet a szájára tapasztottam, de késő volt. Valaki a közelünkből érkezett.

- Csak én vagyok. -szólt az egyik fiú mellőlünk. Nem vett észre. Mi visszafutottunk a lányokhoz, és elmondtuk, hogy mire készülnek a srácok, majd gondolkodni kezdtünk.

- Rachel! A bátyád! - szólaltam meg én is suttogva, nehogy a tűzi-fa gyűjtögetők meghallják. 

- Mi van vele?

- Tartozik nekünk a múltkoriért. Mi lenne, ha anyud fehér púderjával befestenénk, és ő lenne a mi szellemünk?!

- Ez jó! De hogy csináljuk meg innen?

- Mi ketten elmegyünk. A fiúk még úgyis babrálnak. Megcsinálunk mindent. - mosolyogtam. - Addig, ha megérkeznek a fiúk tartsátok fel őket. - mondtam a többieknek, akik helyeseltek, majd felálltak és elkészítették a fekhelyeket.

×××

- Brendon! - kerestük Rachel tesóját, aki hamar meg is jelent. Elmondtuk neki, hogy mit találtunk ki, majd vonakodva, de beleegyezett a kifehérítésbe. Lekentük mindenféle fehér ragadós cuccal, amit csak találtunk, hogy rajta maradjon a púder. A ruháján nem akart fogni a púder, de felvett egy hófehér köpenyt, mondván, hogy az majd megteszi a hatását. Mikor végeztünk, megmondtuk a fiúnak, hogy mit csináljon, de úgy döntött, hogy majd improvizál. Beleegyeztünk, majd visszafutottunk. Meglepetten láttuk, hogy fél óra alatt sikerült elkészülnünk. A fekhelyek is készen voltak. Leültünk a lassan kialvó-félben lévő tűzhöz, majd beszélgetni kezdtünk. Hirtelen megjelentek a fiúk ágakkal a kezükben. Rárakták a tűzre, majd Jake és Mike, akik eddig még nem voltak ott, megérkeztek mosolyogva. Elkezdődött a szívatás. Jason felkiáltott:

- Nézzétek! Az mi? - mutatott a saját szellemük felé ijedten. Elég jó színész, mit ne mondjak. A többi fiú is "félni" kezdett, majd a mi reakciónkat figyelték, ami szintén színészi ijedtségben mutatkozott. Majd mi következtünk. Hirtelen egy fehér árny bukkant fel a drótszellem mögött, majd felénk sétált lassan.

- Úr Isten! Kettő van! De az mozog is! - pattant fel Mike, majd lassanként az összes fiú, mikor Brendon odaért a közelünkbe.

- Hogy képzeltétek, hogy meggyalázzátok a szellemeket, ilyen drótból készült valamivel?! Ez szentségtörés! Meg fogtok lakolni...! - kezdte a fiú mély hangon. Jake átkarolt, én pedig remegést színleltem. Néhány lány alig tudta visszatartani a nevetést, de sikerült. Pár fiú hátrálni kezdett. - Nem megy nektek ez az átverés, fiúk... - váltott hangnemet Brendon. A srácoknak egy ideig nem esett le, de mire kitört belőlem a nevetés, a többi lány sem tudta tartani. - Kate találta ki, mielőtt én kapnám a fejmosást. - nevetett a szellemünk.

- Ez nem lehet! Brendon?! - kérdezte Jake, még mindig kissé ijedten.- Ti?! Honnan? - nézett rám a fiú, aki eddig átölelt, de most elengedett.

- Hallottuk Rachel-lel, hogy mire készültök... Elbújtunk az egyik bokorban, és kihallgattunk titeket. - magyaráztam még mindig nevetve, erre ő hirtelen felkapott, majd bevitt a tengerbe. Próbáltam kiszabadulni a karjaiból, de képtelenségnek tűnt, így feladtam és oda néztem, ahol a tűz lobogott, de nem láttam senkit. Ekkor egy nagy csobbanást hallottam. Odakaptam a fejem  és megláttam Mike-ot. - Valószínűleg Rachel-t dobta a vízbe. - gondoltam és igazam volt. A lány mérgesen tápászkodott fel, de a fiú elkapta és megcsókolta. Annyira aranyosak voltak. Jason és Naomi is vizes ruhában, egymást átölelve csókolóztak. Mosolyogva néztem őket és teljesen elfelejtettem, hogy Jake karjaiban vagyok. Felnéztem rá, s láttam, hogy ő is az új párokat nézte, majd szemét az enyéimbe meresztette. 

- Annyira aranyosak együtt. - mondtam boldogan, mire ajkait az enyémre tapasztotta. Nem hezitáltam, visszacsókoltam, s átöleltem nagy nehezen, mivel még mindig a karjaiban voltam. Lassan eltávolodtunk egymástól, lerakott, majd homlokát az enyémnek döntötte, s szemei az enyéimbe kalandoztak. Hirtelen a hideg elöntötte a hátam. A többiek robogtak be óriási csobbanásokkal hozzánk. Ekkor jutott eszembe, hogy meg sem köszöntem a mi "szellemünknek" a segítséget. Rachel-hez mentem:

- Brendon hol van?

- Hazament. Miért?

- Meg sem köszöntük neki, hogy segített.

- Túléli... - mosolygott a barátnőm, mire otthagytam és visszamentem Jake-hez, de már szinte mindenki ott volt, úgyhogy hülyéskedni kezdtünk, majd a kakasozás következett. Én Mike nyakában ültem, aki lassan a legjobb barátommá kezdett válni.

- Na kislány, most megmutatjuk nekik. - nevetett a fiú, mire én is mosolyogni kezdtem. 

- Amúgy én miért is vagyok "kislány"? - kérdeztem.

- Mert csak te nem töltötted be a 15-öt az osztályból... 

- Ó...

- Na. Kezdjünk! - kiáltotta Mike. Erre a szóra mindenki lökdösődni kezdett és óriási harcok, s csobbanások folyamán sokan kiestek, míg csak páran maradtunk. Rachel és Jason, Lauren és Jake, Mike és én. Az első pár esett ki leghamarabb. Rachel dacosan fújt egyet, majd arrébb ment. Végül Lauren-ék nyertek, mivel Jake-kel ketten löktek hátra minket. 

Már lehetett hajnali 3 óra, mire kikeveredtünk a vízből. 

- Beszélnünk kell. - hallottam. Lauren mondta Jake-nek...

- Ömm... Oké. 

×××

- Hozol nekem inni? - nézett rám 10 perc múlva Rachel.

- Persze. - mosolyogtam és a hűtőtáska felé vettem az irányt. 

- Elkísérlek. - mondta mosolyogva Naomi.

Mikor odaértünk, a lélegzetem teljesen elállt. Naomi szája tátva maradt.