15. Fejezet / "Nem hiszem el...!" /

Sziasztok! 

1. Mit szólnátok hozzá, ha készítenék az oldalnak twittert? Követnétek? 

2. Egy hosszabb kihagyás fog következni, mivel nyaralni megyek. Tehát olyan 10-12 napig nem lesz rész... Remélem addig nem szálíngóztok el.. :S És addig írjatok komikat, hogy mire visszajövök, nekem is legyen mit olvasnom :)) 

Na de következzen a feji :D

- Mit láttál bent, amit nekem nem szabad?!

- Ömm... Jake... Jake öltözik. - hadarta idegesen.

- Ne hazudj! - löktem el magam elől. - Már rég átöltözött. - utat törtem magamnak, de Chris elkapta a karom és visszarántott. - Engedj el! - mondtam, mire becsukta a szemét és szabad utat adott nekem. Beléptem az öltözőbe, de mikor szememmel megtaláltam Jake-et, sóbálvánnyá változtam. A lábaim nem akartak engedelmeskedni. Olyan volt, mintha odaszögeltek volna a padlóhoz. Ráharaptam az alsó ajkamra és így figyeltem a történéseket. Nem tudtam megszólalni. A mozgásra sem voltam képes. Egyszerűen csak ott álltam. Kővé változva figyeltem, ahogyan Jake keze felfedező útra indul egy másik lány testén, miközben az ajkaik már megtalálták egymást. A levegő nem akart beáramlani a testembe. A düh és a csalódottság érzése elfoglalta az éltető oxigén helyét. Az általam szeretett srác egy pillanatra kinyitotta a szemét, s észrevett. Hirtelen a végtagjaim újra az irányításom alá kerültek, így megfordultam és eszméletlen sebességgel rohantam ki az ajtón, amit becsaptam magam után. Hallottam, ahogyan Chris utánam szól és azt is, hogy Jake elordítja magát, mert orrba-vágtam az ajtóval.

- Remélem eltört. - válaszolta flegmán Chris. Ezek után a könnycseppjeim is útnak eredtek. Az egész arcomat elárasztották. Az úgy nevezett rajongótáborunk - már amennyi lehet az első koncertünk után - még mindig a képekért és autogrammokért állt sorba. Rögtön felfigyeltek rám és kattintgatni kezdtek a gépeikkel, de már egyáltalán nem érdekelt. Kifutottam az utcára, ami ömlesztve volt emberekkel. Úgy éreztem, hogy mindenki engem néz. Mindenki nevet rajtam. Az egész világ. Bekecmeregtem egy sötét és szerencsémre üres sikátorba. Nem érdekelt, hogy nem látok semmit. Nekidőltem a falnak, s lassan lecsúsztam, míg le nem értem a talajra. Ekkor az arcomat a tenyerembe temettem és hangosan zokogni kezdtem. A telefonom megállás nélkül rezgett, de meg sem néztem, mégis tudtam, hogy ki az. Vagy Jake, vagy Chris. Minden esetre, egyikőjükkel sem akartam beszélni. Perceken keresztül csak remegve, sárosan és csurom vizesen ültem az eső áztatta sikátorban. A telefonomat nekivágtam a falnak, ami hangos csattanással esett darabjaira. Ekkor jutott el a tudatomig, hogy itt vagyok egy számomra ismeretlen és óriási városban mobil és pénz nélkül. Nem fogok tudni hazajutni. Fogalmam sem volt arról, hogy merről jöttem, hogy merre lehetnek a többiek. Csak ültem és zokogtam, míg az álomvilág elragadni készült magával, ahol nem foglalkoztat az összetört lelkem számtalan kérdése, de óriási fékcsikorgás után hatalmas ütést kaptam a fejembe. Még éreztem, hogy valami forró elkezdi átáztatni a már amúgy is vizes ruhámat.

×××

- Felébredt! Kate! Kate hallasz? - kiabált valaki mellőlem. A fejem eszméletlenül fájt. Olyan volt, mintha szétrobbanni készülne. A lábaimat nem éreztem. A szemeimmel próbálkoztam, de nem akartak felnyílni. Pár perces küzdelem után végül sikerült és egy doktor állt óriási mosollyal az arcán az ágy mellett, ahol feküdtem. 

- Hol...? - kérdeztem érces hangon, de nem tudtam befejezni. A torkomat mintha meggyújtották volna. 

- Kórházban van. Ez a fiú mentette meg az életét! - mutatott maga mögé. Ekkor vettem észre Chris-t aki vörös szemekkel figyelt rám, de nem foglalkoztam vele. 

- Mi történt? - próbálkoztam felülni, de mozdulni sem bírtam.

- Elütötte egy autó. Óriási ütés érte a fejét... 

- Azt mondta az orvos, hogy ha túl is éled, valószínűleg agyhalott, vagy mi maradsz... Lényeg, hogy hallanál minket, de nem lennél képes mozogni, beszélni, meg ilyenek.... De beszélsz! - örvendezett Chris. - Tehát akkor teljesen rendbe jön? - fordult a doki felé.

- Valószínűleg igen. De most magatokra hagylak titeket. - fordított hátat - Ne idegesítsd fel... Árthat neki... - hallottam, hogy odasúgja Chris-nek, mire egy apró bólintás volt a válasz.

- Hogy találtál meg? - hunytam le a szemeim.

- Körbekérdeztem a járókelőket... - mondta, mire sóhajtottam egyet. - Hogy lehettél ennyire.... Nem is tudom... Hülye.... - mondta, majd felállt és elindult az ajtó felé. 

- Hova..? - kezdtem, de nem hagyta, hogy befejezzem. 

- Van itt valaki, aki beszélni akar veled. - közölte és kiment. Fájdalmakkal küszködve, de lassan felültem és a lábaimat lelógattam az ágyról. Ekkor két fiú jelent meg az ajtóban. Az egyik Chris volt. A másikról pedig nem akartam tudomást venni. 

- Kate! Istenem! Annyira aggódam... - kezdett bele a monológjába Jake és odarohant hozzám, de nem hagytam, hogy folytassa.

- El tudom képzelni. - mondtam flegmán.

- Ne csináld velem, Kate! Azt hittem meghaltál, amikor megtaláltunk. 

- Miattad... 

- Kate! Sajnálom! - mondta, mire könnyes szemmel megráztam a fejem és hirtelen felálltam, de a lábaim nem bírták, s összecsuklani készültek. Viszont Jake elkapott és visszaültetett az ágyra. - Ezt még egyszer ne csináld!

- Semmi közöd hozzá, hogy mit csinálok és mit nem!

- De igenis van! A barátnőm vagy!

- Még ezek után azt képzeled, hogy a barátnőd vagyok?! - háborodtam fel. - Akkor elárulom, hogy tévedsz!

- Kate! Szeretlek! - mondta, mire csökönyösen megráztam a fejem.

- Ez tegnap nem éppen így látszott... - kiabáltam.

- Tegnap?! Tegnap itt feküdtél...

- Tessék?! Hány napot voltam.. itt... - mutattam körbe.

- 4 napig voltál kómában. - válaszolta Chris, mire csendben lehunytam a szemem és vettem egy mély levegőt.

- És ti... Végig itt voltatok? - kérdeztem, mire egy aprót bólintottak.

- Mindketten... Chris itt ült benn, engem nem engedett be... - szűkítette össze a szemét Jake.

- Már ne is haragudj, de mindez miattad van! Vagy tudod mit?! De! Mégis csak haragudj! - vetette oda Chris.

- Na ide figyelj! Neked semmi keresnivalód sincs itt, úgyhogy eltűnhetsz! Meg sem kellett volna jelenned a koncerten! A te hibád, hogy bejött Kate, mivel te hívtad be! 

- Szóval azt akarod mondani, hogy az ő hibája az, hogy ott csókolóztál azzal a csajjal?! - kérdeztem idegesen.

- Én... Nem! De....

- Nincs de, Jake. Tűnj el! Tűnj el innen, a kórházból! Tűnj el a városból! Tűnj el az életemből! - kiáltoztam, majd a könnycseppek teljesen elárasztották az arcom. Chris odajött és átölelt. Jake hátrálva megindult az ajtó felé, majd eltűnt mögötte. - Nem hiszem el, hogy mindez velem történik! - mondtam zokogva, mikor ketten maradtunk.

- Kate. Sajnálok mindent. Amit régen tettem az.. Nem is tudom. Óriási baromság volt! Minden... És... Sajnálom, hogy azt hazudtam,  hogy szerelmes vagyok beléd, de ismerem Jake-et... Már csinált más lánnyal is ilyet, de téged... Téged őszintén szeretett. 

- Nem! - kiáltottam. - Nem, nem, nem! 

- És szeret is. De... Most nem fontos... Lényeg, hogy kezdesz sokkal jobban kinézni! - mosolygott. - Barátok? - kérdezte, majd sóhajtott egy nagyot.

- Nem... - mondtam és lehunytam a szemem. - Te a legjobb barátom vagy! Bármi is történjék. - jelentettem ki, s kinyitottam a szemeim. Chris mosolyogva állt előttem és odalépett megölelni. 

- Köszönöm - súgta a fülembe.