18. Fejezet / Ez nem vicces! /

Nem szívesen rakom fel a részt, mivel az előző fejezethez is csak 1 komment érkezett és ez eléggé letörte a hangulatomat, nagyban befolyásolva az eseményeket! ;)) De nem húzom tovább...! És bocsi előre is! (majd rájössz, hogy miért, ha elolvasod! :D ) 

Pussz!♥

- Kislány! - rikácsolt bele a fülembe valaki és ijedtemben sikítottam egyet, mire két hangos kacagást kaptam válaszul és felpattantam.
- Idióta! - bokszoltam vállba nevetve. - Te nem Rachel-lel vagy?
- Most nem. - kacsintott. - Hát téged sem lát minden nap az ember.
- Csak az olyan emberek nem látnak, mint te! - emeltem fel mosolyogva az egyik szemöldököm.
- Szóval így állunk?
- Így! - vágtam rá, mire felkapott és kirohant velem a kertbe, miközben eszeveszettül kapálóztam a karjaiban. Lauren a nevetéstől fulladozva követett minket. - Engedj el te...!
- Én mi?! - tartott egy kis szünetet. - A helyedben meggondolnám, hogy mit válaszolok!
- De mivel nem vagy a helyemben, ezért MAJOM! - kiáltottam, miközben hirtelen szétfeszítettem a kezeit.
- Ez nagyon meg fogod bánni! - futott utánam.
- Gondolod? - kaptam fel a slagot és megnyitottam a csapot.
- Tudom! - ordította a vízzuhatag alól és odafutott hozzám. Elkapta a kezem és próbálta rám irányítani a vizet, viszonylag sikeresen.

***

- Csurom víz a hajam!
- És a felsőd is! - vágta rá Mike, mire megforgattam a szemem. - És szerintem a melltartód is. - eresztett el egy vigyort, mire fogtam magam, kilöktem a szobából, becsaptam az ajtót és bezártam.
- Adom! - mosolygott Lauren és a gardróbjához lépett, majd fél perc múlva a kezembe nyomott egy farmer forrónacit, rózsaszín atlétát és egy fehérnemű szettet. Gyorsan átöltöztem, miközben Mike dörömbölt.
- Látom, elkéstem...! - esett be Mike az ajtón, mikor kinyitottam.
- Perverz! - nevettem.
- Ez van... - húzta el a száját. - Viszont a helyedben vigyáznék, hogy mit mondok.
- Mondtam már, hogy nem vagy a helyemben. - forgattam meg a szemeim, mire mögém lépett és megcsikizett, amit egy óriási sikítással könyveltem el, majd magához rántott.
- Látom jól elvagytok. - hallottam meg egy ismerős hangot. Eszeveszettül fájt a felismerés mikor szemben találtam magam Jake-kel.
- Te hogy kerülsz ide?! - nyeltem egyet. - Mike eressz már el! - hámoztam le magamról az említett kezeit.
- Nem tudhatod, hogy mire készül...! Lehet, hogy mindjárt neked ugrik és megfolyt. De én megmentelek! - húzta ki magát büszkén.
- Állj már le! - bokszoltam vállba nevetve. - Tehát? - fordultam vissza Jake-hez.
- Már vagy egy órája várlak a parton... De találkoztam Rachel-lel és azt mondta, hogy itt keresselek. Így itt vagyok.
- Mióta?
- Fél órája... - hajtotta le a fejét egy mély levegővétel közben. - De látom, Mike mellett döntöttél. - bökött az említett felé, mire kitört belőlem a nevetés.
- Mi?! Hogy én...? Hogy én és Mike? Na ne!
- Láttam, hogy milyen jól elvagytok...! - ha ölni tudott volna a szemeivel...
- Mivel a legjobb barátom! - emelkedett egy oktávval feljebb a hangom.
- Mike... Még mindig szerelmes vagy Kate-be? - nézett az említettre.
- És ha igen?! - húzta fel egyik szemöldökét és egy féloldalas mosolyt is eleresztett Mike.
- Ez k*rvára nem vicces, fiúk! - pirítottam rájuk. (szerk. megj.: bocsi a csúnya szóért, de így hitelesebb :$ )
- Nem is annak szántuk. - válaszolt Jake, mire fogtam magam és kirohantam a házból. Át az utcákon, egyenesen az erdő felé. Nagyjából fél percig hallottam még, hogy utánam kiabálnak, de nem érdekelt. Csak futottam és futottam, míg el nem értem a célom.

*Jake szemszöge* (szerk. megj.: úgysem volt még ilyen :DD )

- Kate! Ne csináld már! Gyere vissza! - kiáltottam utána, de mintha meg sem hallotta volna. - Gratulálok! - fordultam Mike felé. Legszívesebben kitekertem volna a nyakát, amiért ugyanaz a csaj kell neki, aki nekem...
- Még hogy nekem gratulálsz? Te csin...
- Igen neked. - löktem meg.
- Srácok fejezzétek már be! - szólt ránk Lauren.
- Igaza van! - folytatta Mike.
- Mi van? Betojtál? - nevettem.
- Na jó. Ne a mi házunk közelében verjétek szét egymást! - próbált eltolni minket Lauren.
- Ma este hatkor, tengerpart! - mondtam hátat fordítva Mike-nak és elindultam haza.
- Szeretettel várlak! - kiáltott utánam, mire megforgattam a szemeim.

*Kate szemszöge*

Éppen odaértem az erdőhöz, amikor a telefonom eszeveszett zúgásba kezdett. 'Lauren hív' állt a kijelzőn.
- Igen, jól vagyok és nem, nem akasztottam fel magam, kösz, hogy aggódsz. - szóltam bele mosolyogva.
- Most nem erről van szó, bár igen, aggódtam. - éreztem, hogy ő is mosolyog. - Ezek verekedni fognak! - kiáltotta.
- Mi van?! - vettem egy mély levegőt és próbáltam nyugtatni magam azzal, hogy biztos csak át akar verni.
- Hatkor a tengerparton lesznek! Oda kell mennünk, mielőtt kinyírják egymást!
- Ömm.. Várj! Most fél hat van! - néztem az órámra. - Úristen! - kiáltottam el magam, majd futásnak eredtem.
- Ott várlak! - nyomta ki.