18. Fejezet / Ez nem vicces! /

Nem szívesen rakom fel a részt, mivel az előző fejezethez is csak 1 komment érkezett és ez eléggé letörte a hangulatomat, nagyban befolyásolva az eseményeket! ;)) De nem húzom tovább...! És bocsi előre is! (majd rájössz, hogy miért, ha elolvasod! :D ) 

Pussz!♥

- Kislány! - rikácsolt bele a fülembe valaki és ijedtemben sikítottam egyet, mire két hangos kacagást kaptam válaszul és felpattantam.
- Idióta! - bokszoltam vállba nevetve. - Te nem Rachel-lel vagy?
- Most nem. - kacsintott. - Hát téged sem lát minden nap az ember.
- Csak az olyan emberek nem látnak, mint te! - emeltem fel mosolyogva az egyik szemöldököm.
- Szóval így állunk?
- Így! - vágtam rá, mire felkapott és kirohant velem a kertbe, miközben eszeveszettül kapálóztam a karjaiban. Lauren a nevetéstől fulladozva követett minket. - Engedj el te...!
- Én mi?! - tartott egy kis szünetet. - A helyedben meggondolnám, hogy mit válaszolok!
- De mivel nem vagy a helyemben, ezért MAJOM! - kiáltottam, miközben hirtelen szétfeszítettem a kezeit.
- Ez nagyon meg fogod bánni! - futott utánam.
- Gondolod? - kaptam fel a slagot és megnyitottam a csapot.
- Tudom! - ordította a vízzuhatag alól és odafutott hozzám. Elkapta a kezem és próbálta rám irányítani a vizet, viszonylag sikeresen.

***

- Csurom víz a hajam!
- És a felsőd is! - vágta rá Mike, mire megforgattam a szemem. - És szerintem a melltartód is. - eresztett el egy vigyort, mire fogtam magam, kilöktem a szobából, becsaptam az ajtót és bezártam.
- Adom! - mosolygott Lauren és a gardróbjához lépett, majd fél perc múlva a kezembe nyomott egy farmer forrónacit, rózsaszín atlétát és egy fehérnemű szettet. Gyorsan átöltöztem, miközben Mike dörömbölt.
- Látom, elkéstem...! - esett be Mike az ajtón, mikor kinyitottam.
- Perverz! - nevettem.
- Ez van... - húzta el a száját. - Viszont a helyedben vigyáznék, hogy mit mondok.
- Mondtam már, hogy nem vagy a helyemben. - forgattam meg a szemeim, mire mögém lépett és megcsikizett, amit egy óriási sikítással könyveltem el, majd magához rántott.
- Látom jól elvagytok. - hallottam meg egy ismerős hangot. Eszeveszettül fájt a felismerés mikor szemben találtam magam Jake-kel.
- Te hogy kerülsz ide?! - nyeltem egyet. - Mike eressz már el! - hámoztam le magamról az említett kezeit.
- Nem tudhatod, hogy mire készül...! Lehet, hogy mindjárt neked ugrik és megfolyt. De én megmentelek! - húzta ki magát büszkén.
- Állj már le! - bokszoltam vállba nevetve. - Tehát? - fordultam vissza Jake-hez.
- Már vagy egy órája várlak a parton... De találkoztam Rachel-lel és azt mondta, hogy itt keresselek. Így itt vagyok.
- Mióta?
- Fél órája... - hajtotta le a fejét egy mély levegővétel közben. - De látom, Mike mellett döntöttél. - bökött az említett felé, mire kitört belőlem a nevetés.
- Mi?! Hogy én...? Hogy én és Mike? Na ne!
- Láttam, hogy milyen jól elvagytok...! - ha ölni tudott volna a szemeivel...
- Mivel a legjobb barátom! - emelkedett egy oktávval feljebb a hangom.
- Mike... Még mindig szerelmes vagy Kate-be? - nézett az említettre.
- És ha igen?! - húzta fel egyik szemöldökét és egy féloldalas mosolyt is eleresztett Mike.
- Ez k*rvára nem vicces, fiúk! - pirítottam rájuk. (szerk. megj.: bocsi a csúnya szóért, de így hitelesebb :$ )
- Nem is annak szántuk. - válaszolt Jake, mire fogtam magam és kirohantam a házból. Át az utcákon, egyenesen az erdő felé. Nagyjából fél percig hallottam még, hogy utánam kiabálnak, de nem érdekelt. Csak futottam és futottam, míg el nem értem a célom.

*Jake szemszöge* (szerk. megj.: úgysem volt még ilyen :DD )

- Kate! Ne csináld már! Gyere vissza! - kiáltottam utána, de mintha meg sem hallotta volna. - Gratulálok! - fordultam Mike felé. Legszívesebben kitekertem volna a nyakát, amiért ugyanaz a csaj kell neki, aki nekem...
- Még hogy nekem gratulálsz? Te csin...
- Igen neked. - löktem meg.
- Srácok fejezzétek már be! - szólt ránk Lauren.
- Igaza van! - folytatta Mike.
- Mi van? Betojtál? - nevettem.
- Na jó. Ne a mi házunk közelében verjétek szét egymást! - próbált eltolni minket Lauren.
- Ma este hatkor, tengerpart! - mondtam hátat fordítva Mike-nak és elindultam haza.
- Szeretettel várlak! - kiáltott utánam, mire megforgattam a szemeim.

*Kate szemszöge*

Éppen odaértem az erdőhöz, amikor a telefonom eszeveszett zúgásba kezdett. 'Lauren hív' állt a kijelzőn.
- Igen, jól vagyok és nem, nem akasztottam fel magam, kösz, hogy aggódsz. - szóltam bele mosolyogva.
- Most nem erről van szó, bár igen, aggódtam. - éreztem, hogy ő is mosolyog. - Ezek verekedni fognak! - kiáltotta.
- Mi van?! - vettem egy mély levegőt és próbáltam nyugtatni magam azzal, hogy biztos csak át akar verni.
- Hatkor a tengerparton lesznek! Oda kell mennünk, mielőtt kinyírják egymást!
- Ömm.. Várj! Most fél hat van! - néztem az órámra. - Úristen! - kiáltottam el magam, majd futásnak eredtem.
- Ott várlak! - nyomta ki.

17. Fejezet / Ugye nem fogod elküldeni?! /

- Figyelj... Eltűnök az életedből, csak mondd, hogy már nem szeretsz és mondd még egyszer, hogy nincs rám szükséged. - hunyta le a szemeit és egy könnycsepp gördült le az arcán. Hosszas kínlódás után sem tudtam megszólalni, mire lassan felnyitotta szemeit és hátrálni kezdett. Az esőcseppek a hajából csöpögve végigfolytak az arcán, keveredve a könnyeivel. Nem tudtam megszólalni. Mintha hirtelen eltűnt volna a hangom.

- Várj! - nyögtem ki végül, majd megindultak a szavak belőlem is. - Nem mondom, hogy már nem szeretlek, mert az nem igaz, mint ahogyan az sem, hogy nincs rád szükségem. - mondtam, mire felcsillant a szeme. -  De a történtek után az irántad érzett bizalmam nem kis mértékben ingott meg és szinte teljesen átalakult...
- Mivé? - sóhajtott.
- Haraggá. - tartottam kis szünetet. -  Gyűlöletté.
- Szeretet / gyűlölet. Nagyon kevés választja el őket...
- De mégsem ugyanaz a kettő.
Nyelt egy nagyot, majd folytatta. - Akkor itt a vége?
- Fogalmam sincs.
- Ha itt hagylak és azt mondom, hogy estére döntsd el, akkor megteszed?
- Talán...
- Igen, vagy nem?
- Igen. - vettem mély levegőt.
- Akkor este ugyanitt. - fordított hátat, majd elsétált.

*1 óra múlva*
Mindent elmeséltem Lauren-nek és Rachel-nek. Szinte szóról szóra az egész Jake dolgot tudták már, mikor eljutottam odáig, hogy kikérjem a véleményüket.
- Ugye nem fogod elküldeni?! - hitetlenkedett Lauren.
- Nem tudom. - húztam el a szám szélét.
- Akkor mond el, hogy... Hogy mit érzel. Szereted még?
- Igen. Nagyon is szeretem. - sóhajtottam. - De halvány lila gőzöm sincs arról, hogy mit kéne tennem. Ezerszer végiggondoltam mind a két esetet. Ha megbocsátok neki, akkor mindig bennem lesz a félsz, hogy mi van, ha újra megcsinálja, csak éppen sikerül neki a tudtom nélkül. Vagy ha véletlenül is rajtakapom. Valószínűleg belehalnék. De ha nem bocsátok meg, akkor pedig a hiánya fog megölni... - fakadtam ki.
- Fogalmam sincs, hogy én a helyedben mit tennék, mert nem érzem ugyan azt, amit te. De szerintem maradj vele, mivel nem hiszem, hogy újra megtenné, ha itt küzd érted. - fejtette ki a véleményét az eddig szótlan Rachel is.
- De... - kezdtem.
- Nincs de. - vágott a szavamba Lauren. - Ha együtt maradtok, akkor a halálod előtt még lesz jó pár boldog pillanatod, de ha nem akkor csak a hiánya fog benned maradni. - nevetett.
- Nagyon vicces. - mondtam komoran.
- Tehát akkor tudod mit kell tenned, igaz Kate? - kérdezték.
- Azt hiszem... - válaszoltam nem túl meggyőzően.
- Na jó. Nekem mennem kell. - nézett az órájára Rachel. - Sziasztok! - lépett le meg sem várva, hogy elköszönjünk tőle.
- Vele meg mi történt? - kérdeztem Lauren-t.
- Mike történt. - nevette.
- Már el is felejtettem. - húzódott nekem is mosolyra a szám. - Azóta még mindig együtt vannak?
- Ők bírják. Nagyon is jól bírják. Veled és Jake-kel ellentétben.
- Kösz. - morogtam.
- Figyelj. Bocs, de ez az igazság. Egyszer együtt vagytok, egyszer nem. Én már nem tudom követni.
- Eddig kétszer váltunk csak szét. Nem olyan nehéz észben tartani, hidd el!

Díííj! :D

Megkaptam életem első díját Vámpít-tól és Dorcsi-tól, amiért nagyon hálás vagyok nekik!

Szabályok:
1. Tedd ki a logót a blogodra!
2. Köszönd meg attól, akitől kaptad!
3. Írj magadról 7 dolgot!
4. Küldd tovább 7 írónak (ne felejtsd el belinkelni a blogjukat)!
5. Hagyj megjegyzést a blogjukon, hogy meglepetés várja őket.


1. Azonnal :))
2. *PIPA*
3.

• a szerencseszámom a 22 
• félek a pókoktól és egyben undorodom tőlük... 
• nincs testvérem, de szeretnék 
• van egy kutyám: Csöpi :D
• eleinte fanficet akartam írni, de személy szerint én nagyobb kihívásnak tartom a kitalált történetek írását. 
• spontán írok 
• kedvenc énekesem Bruno Mars, de a kedvenc zeném nem tőle származik, hanem Enrique Iglesias-tól és Usher-től... ( Dirty Dancer) 

4.

Nix (Neesh)
Caroline Hale

Stellyke

Alice656

Alice Carror

Angel

Sunny

5. Rögtön! :D

És még egyszer köszönöm Vámpít és Dorcsi! :))

UI.: Hamarosan friss!
Csóóók!

...!

A blog kinézete jelenleg szerkesztés alatt áll. Mint láthatjátok, eltűnt a fejléc is, ami helyére új és egyben nem ilyen kis egyszerű fog felkerülni, s valószínűleg az egész oldal át fog változni, persze csak külsőleg. Ha valamit nem találtok, akkor az azért van, mert még nincs készen minden. Lehet, hogy találtok majd furcsaságokat, amiért előre is elnézést szeretnék kérni, de estére már biztosan nem lesz semmi komplikáció...! (Vagyis remélem)
Akik chat-en írtak a cserékkel kapcsolatban: Sajnálom, de eddig az időm nem futotta a cserék kitételére, de természetesen mindenki ki fog kerülni a blogra előbb-utóbb...!
A következő részről: Fogalmam sincs, hogy mikor kerül fel... Már elkezdtem írni, de Cheryl nálunk fog vendégeskedni pár napig és így nincs időm írni...
Legyetek jók! :))
Puszi, Kate.

16. Fejezet / 'Újabb sztárpár?' /

*1 héttel később*

- Végre itthon vagy! - ugrott a nyakamba anyu. - Viszont van egy rossz hírem... 1 hónapra elutazom... - zúdított rám mindent egy az egyben. Kitágult szemekkel bámultam rá. Megszólalni sem bírtam. - Ma este indulok...
- Tessék?! - emelkedett a hangom egy oktávval feljebb. - Egy héten keresztül nem is érdekelt, hogy kórházban feküdtem, egy ideig majd, hogy nem az életemért küzdve, te pedig, mikor hazaengednek, kijelented, hogy elutazol?! - szinte kiabáltam vele. Az idegeim pattanásig feszültek. Rengeteg megválaszolatlan kérdés kavargott bennem a közelmúlt történései miatt és egy lány ki másra támaszkodhatna, mint arra, aki ezidáig felnevelte?
Chris a hátam mögött állva követte a szemével, ahogyan le-föl járkáltam, miközben anyu fogta a csomagjait, bepakolt a kocsiba és elhajtott.
- Tudod, ez azért csúnya volt... - állt elém Chris.
- Ugye nem azt akarod mondani, hogy nincs igazam? - hitetlenkedtem.
- Nem teljesen. De ezt azért burkoltabban is közölhetted volna...
- Na jó. Én elmentem. - csaptam magamra a bejárati ajtót és egyre gyorsabb léptekkel haladtam előre.
- Kate, várj! Sajnálom! - kiáltott utánam a 'legjobb barátom'.
- Én is, hogy megbocsátottam. - borult el az agyam teljesen és futni kezdtem, amilyen gyorsan csak tudtam. A cél a part volt. Mikor megpillantottam, valamennyire megnyugodtam, mivel szinte üres volt. Lassabb ütemet diktáltam a lábaimnak és a forró homokra lépve levettem a papucsom, közelebb mentem a vízhez és leültem. Az ezernyi kérdés, ami eddig a fejemben kavargott, próbált utat törni magának. Először is, hogy miért történt mindez Jake és köztem? Hogy értette azt Chris, hogy más lányokkal is csinált ilyet? Mármint azt, hogy megcsalta őket, vagy amikor velem járt, akkor 'több vasat is tartott a tűzben'? És miért mondta ezt el Chris? És most legfőképpen: Mi történt az édesanyámmal?
Egyrészt kicsit megkönnyebbültem, hogy ezek a kérdések előjöttek belőlem, másrészt viszont megpróbáltam elhessegetni őket, mivel a közelmúlt emlékei még mindig könnycseppeket csalnak a szemeimbe.

Már vagy fél órája ülhettem ott, mikor eleredt az eső.
- Ironikus... - morogtam.
- Szerintem is... - szólalt meg valaki a hátam mögül, majd leült mellém.
- Nem hiszem, hogy jó ötlet... - kezdtem, de nem hagyta, hogy befejezzem.
- Nem érdekel. Beszélnünk kell!
- Nincs miről beszélnünk! - pattantam fel csurom vizesen. - Tűnj el innen! Keress magadnak egy olyan lányt, akinek szüksége van rád! Mert nekem már nincs! - kiabáltam idegesen. Jake megpróbálta lefogni a kezemet, amivel a mellkasán dörömböltem. Magához szorított, nekem pedig kicsordultak a könnyeim. Előtörtek az emlékeim. Előtört belőlem, hogy mennyire is szeretem, annak ellenére, hogy mit tett velem. Annak ellenére, hogy ő nem így érez irántam. Fájt, hogy egyedül maradtam és, hogy lassan mindenkit elveszítek aki közel állt hozzám.
- Viszont nekem szükségem van rád! - mondta, megtörve a gondolat-menetem. - És nem hagyom, hogy egy ilyen kis semmiség közénk álljon!
- Kis semmiség? - húzódtam el tőle és legnagyobb meglepetésemre könnycseppeket láttam a szemében. Láthatólag elég nagy küzdelmet folytatott ellenük több-kevesebb sikerrel. - Úgy gondolod, hogy ami történt, az csak egy kis semmiség? Miért csináltad? - zúdítottam volna rá mindent, de ő is belekezdett.
- Nem tudom, hogy miért csináltam. Már lassan nem tudom, hogy mit miért csinálok. Az életem kezd kicsúszni a kezeim közül és már nem tudom irányítani a sorsom. Belefáradtam a saját életembe. Elegem van mindenből és mindenkiből. - törtek elő a gondolatai. Meglepetten figyeltem, ahogyan lehunyja szemeit és várja, hogy hogyan reagálok, de nem tudtam megszólalni. A torkomban óriási gombóc keletkezett. - Hoztam neked valamit... - nyomott egy újságot a kezembe. Érdeklődve néztem rá, mire megszólalt: - 24. oldal...
Kinyitottam ott ahol mondta és elképedve olvastam fel hangosan az oldal elejét:

'Újabb sztárpár?'

'Pár napja léptek be a köztudatba, mégis tinik ezrei beszélnek róluk. A feldolgozásaikat már több, mint tízmillióan látták, de ez a szám is egyre növekszik és növekszik. A zenekar legemlegetettebb tagjai között tudhatjuk a lassan tinibálvánnyá váló gitárost, Jake-et és az ő barátnőjét, Kate-et. A lány 15 éves létére hihetetlen hanggal van megáldva és szerencsére ezt közszemlére is teszi. A gyengébbik nemet képviselő rajongók többsége féltékenység tárgyává teszi a szerencsés Katlyn Menson-t. Az új sztárpár fellépésén készült fényképekkel van tele a világháló. Az első koncertjükön hatalmasat taroltak és reméljük, még sok hasonló sikert tudhatnak majd maguk mögött, de most a hangsúly a két említetten van. A pár egyik fele rejtélyes ok(ok) miatt sírva távozott, aki után barátja futott fél perc múlva. Talán vége is a nagy love story-nak...?' 
Megálltam és elhajítottam az újságot. Az eső még mindig áztatta a bőrömet, de jó érzés volt ott állni a parton... Mindaddig, amíg észbe nem kaptam, hogy nem vagyok egyedül...
- Én kilépek a bandából! Semmi kedvem mindehhez! - mutattam az átázott papírtömegre.
- Az jó, mivel én már kiléptem... - préselte egy vonallá a száját Jake.
- Tessék?! Te nem hagyhatod ott őket! A barátaid...!- nem hagyta, hogy végig mondjam.
- Ahogyan neked is!
- De az más...
- Nem hiszem. Figyelj... Eltűnök az életedből, csak mondd, hogy már nem szeretsz és mondd még egyszer, hogy nincs rám szükséged. - hunyta le a szemeit és egy könnycsepp gördült le az arcán.

15. Fejezet / "Nem hiszem el...!" /

Sziasztok! 

1. Mit szólnátok hozzá, ha készítenék az oldalnak twittert? Követnétek? 

2. Egy hosszabb kihagyás fog következni, mivel nyaralni megyek. Tehát olyan 10-12 napig nem lesz rész... Remélem addig nem szálíngóztok el.. :S És addig írjatok komikat, hogy mire visszajövök, nekem is legyen mit olvasnom :)) 

Na de következzen a feji :D

- Mit láttál bent, amit nekem nem szabad?!

- Ömm... Jake... Jake öltözik. - hadarta idegesen.

- Ne hazudj! - löktem el magam elől. - Már rég átöltözött. - utat törtem magamnak, de Chris elkapta a karom és visszarántott. - Engedj el! - mondtam, mire becsukta a szemét és szabad utat adott nekem. Beléptem az öltözőbe, de mikor szememmel megtaláltam Jake-et, sóbálvánnyá változtam. A lábaim nem akartak engedelmeskedni. Olyan volt, mintha odaszögeltek volna a padlóhoz. Ráharaptam az alsó ajkamra és így figyeltem a történéseket. Nem tudtam megszólalni. A mozgásra sem voltam képes. Egyszerűen csak ott álltam. Kővé változva figyeltem, ahogyan Jake keze felfedező útra indul egy másik lány testén, miközben az ajkaik már megtalálták egymást. A levegő nem akart beáramlani a testembe. A düh és a csalódottság érzése elfoglalta az éltető oxigén helyét. Az általam szeretett srác egy pillanatra kinyitotta a szemét, s észrevett. Hirtelen a végtagjaim újra az irányításom alá kerültek, így megfordultam és eszméletlen sebességgel rohantam ki az ajtón, amit becsaptam magam után. Hallottam, ahogyan Chris utánam szól és azt is, hogy Jake elordítja magát, mert orrba-vágtam az ajtóval.

- Remélem eltört. - válaszolta flegmán Chris. Ezek után a könnycseppjeim is útnak eredtek. Az egész arcomat elárasztották. Az úgy nevezett rajongótáborunk - már amennyi lehet az első koncertünk után - még mindig a képekért és autogrammokért állt sorba. Rögtön felfigyeltek rám és kattintgatni kezdtek a gépeikkel, de már egyáltalán nem érdekelt. Kifutottam az utcára, ami ömlesztve volt emberekkel. Úgy éreztem, hogy mindenki engem néz. Mindenki nevet rajtam. Az egész világ. Bekecmeregtem egy sötét és szerencsémre üres sikátorba. Nem érdekelt, hogy nem látok semmit. Nekidőltem a falnak, s lassan lecsúsztam, míg le nem értem a talajra. Ekkor az arcomat a tenyerembe temettem és hangosan zokogni kezdtem. A telefonom megállás nélkül rezgett, de meg sem néztem, mégis tudtam, hogy ki az. Vagy Jake, vagy Chris. Minden esetre, egyikőjükkel sem akartam beszélni. Perceken keresztül csak remegve, sárosan és csurom vizesen ültem az eső áztatta sikátorban. A telefonomat nekivágtam a falnak, ami hangos csattanással esett darabjaira. Ekkor jutott el a tudatomig, hogy itt vagyok egy számomra ismeretlen és óriási városban mobil és pénz nélkül. Nem fogok tudni hazajutni. Fogalmam sem volt arról, hogy merről jöttem, hogy merre lehetnek a többiek. Csak ültem és zokogtam, míg az álomvilág elragadni készült magával, ahol nem foglalkoztat az összetört lelkem számtalan kérdése, de óriási fékcsikorgás után hatalmas ütést kaptam a fejembe. Még éreztem, hogy valami forró elkezdi átáztatni a már amúgy is vizes ruhámat.

×××

- Felébredt! Kate! Kate hallasz? - kiabált valaki mellőlem. A fejem eszméletlenül fájt. Olyan volt, mintha szétrobbanni készülne. A lábaimat nem éreztem. A szemeimmel próbálkoztam, de nem akartak felnyílni. Pár perces küzdelem után végül sikerült és egy doktor állt óriási mosollyal az arcán az ágy mellett, ahol feküdtem. 

- Hol...? - kérdeztem érces hangon, de nem tudtam befejezni. A torkomat mintha meggyújtották volna. 

- Kórházban van. Ez a fiú mentette meg az életét! - mutatott maga mögé. Ekkor vettem észre Chris-t aki vörös szemekkel figyelt rám, de nem foglalkoztam vele. 

- Mi történt? - próbálkoztam felülni, de mozdulni sem bírtam.

- Elütötte egy autó. Óriási ütés érte a fejét... 

- Azt mondta az orvos, hogy ha túl is éled, valószínűleg agyhalott, vagy mi maradsz... Lényeg, hogy hallanál minket, de nem lennél képes mozogni, beszélni, meg ilyenek.... De beszélsz! - örvendezett Chris. - Tehát akkor teljesen rendbe jön? - fordult a doki felé.

- Valószínűleg igen. De most magatokra hagylak titeket. - fordított hátat - Ne idegesítsd fel... Árthat neki... - hallottam, hogy odasúgja Chris-nek, mire egy apró bólintás volt a válasz.

- Hogy találtál meg? - hunytam le a szemeim.

- Körbekérdeztem a járókelőket... - mondta, mire sóhajtottam egyet. - Hogy lehettél ennyire.... Nem is tudom... Hülye.... - mondta, majd felállt és elindult az ajtó felé. 

- Hova..? - kezdtem, de nem hagyta, hogy befejezzem. 

- Van itt valaki, aki beszélni akar veled. - közölte és kiment. Fájdalmakkal küszködve, de lassan felültem és a lábaimat lelógattam az ágyról. Ekkor két fiú jelent meg az ajtóban. Az egyik Chris volt. A másikról pedig nem akartam tudomást venni. 

- Kate! Istenem! Annyira aggódam... - kezdett bele a monológjába Jake és odarohant hozzám, de nem hagytam, hogy folytassa.

- El tudom képzelni. - mondtam flegmán.

- Ne csináld velem, Kate! Azt hittem meghaltál, amikor megtaláltunk. 

- Miattad... 

- Kate! Sajnálom! - mondta, mire könnyes szemmel megráztam a fejem és hirtelen felálltam, de a lábaim nem bírták, s összecsuklani készültek. Viszont Jake elkapott és visszaültetett az ágyra. - Ezt még egyszer ne csináld!

- Semmi közöd hozzá, hogy mit csinálok és mit nem!

- De igenis van! A barátnőm vagy!

- Még ezek után azt képzeled, hogy a barátnőd vagyok?! - háborodtam fel. - Akkor elárulom, hogy tévedsz!

- Kate! Szeretlek! - mondta, mire csökönyösen megráztam a fejem.

- Ez tegnap nem éppen így látszott... - kiabáltam.

- Tegnap?! Tegnap itt feküdtél...

- Tessék?! Hány napot voltam.. itt... - mutattam körbe.

- 4 napig voltál kómában. - válaszolta Chris, mire csendben lehunytam a szemem és vettem egy mély levegőt.

- És ti... Végig itt voltatok? - kérdeztem, mire egy aprót bólintottak.

- Mindketten... Chris itt ült benn, engem nem engedett be... - szűkítette össze a szemét Jake.

- Már ne is haragudj, de mindez miattad van! Vagy tudod mit?! De! Mégis csak haragudj! - vetette oda Chris.

- Na ide figyelj! Neked semmi keresnivalód sincs itt, úgyhogy eltűnhetsz! Meg sem kellett volna jelenned a koncerten! A te hibád, hogy bejött Kate, mivel te hívtad be! 

- Szóval azt akarod mondani, hogy az ő hibája az, hogy ott csókolóztál azzal a csajjal?! - kérdeztem idegesen.

- Én... Nem! De....

- Nincs de, Jake. Tűnj el! Tűnj el innen, a kórházból! Tűnj el a városból! Tűnj el az életemből! - kiáltoztam, majd a könnycseppek teljesen elárasztották az arcom. Chris odajött és átölelt. Jake hátrálva megindult az ajtó felé, majd eltűnt mögötte. - Nem hiszem el, hogy mindez velem történik! - mondtam zokogva, mikor ketten maradtunk.

- Kate. Sajnálok mindent. Amit régen tettem az.. Nem is tudom. Óriási baromság volt! Minden... És... Sajnálom, hogy azt hazudtam,  hogy szerelmes vagyok beléd, de ismerem Jake-et... Már csinált más lánnyal is ilyet, de téged... Téged őszintén szeretett. 

- Nem! - kiáltottam. - Nem, nem, nem! 

- És szeret is. De... Most nem fontos... Lényeg, hogy kezdesz sokkal jobban kinézni! - mosolygott. - Barátok? - kérdezte, majd sóhajtott egy nagyot.

- Nem... - mondtam és lehunytam a szemem. - Te a legjobb barátom vagy! Bármi is történjék. - jelentettem ki, s kinyitottam a szemeim. Chris mosolyogva állt előttem és odalépett megölelni. 

- Köszönöm - súgta a fülembe.

14. Fejezet / Egy új tag /

- Kate! - hallottam egy fiú aggódó hangját, de fogalmam sem volt, kiét. - Kate, ébredj! El fogunk késni!

Ezekre a szavakra lassan kinyitottam a szemeim. A szempilláim még egy ideig küzdtek az együtt maradásért, de feladták. Dan-t láttam meg az ágyam mellett. 

- Öm... Te hogy kerülsz ide? - kérdeztem rekedtes hangon. - És... - kezdtem a telefonom keresése közben. - Hol a mobilom?

- A mobilod Jake-nél van, de mindjárt 6 óra! Indulnunk kell!

- Tessék?! - mondtam és berohantam a fürdőbe. A hideg víz érintése átjárta az egész testemet. Lezuhanyoztam és a ruhás-szekrényemhez léptem.

- Hosszúnadrágot... Esik az eső és hideg van. - ölelt át hátulról Jake.

- Mit keresett itt Dan?

- Ne nevess, de ő az ideiglenes menedzserünk. - engedett el, majd mind a ketten mosolyogni kezdtünk. - Lent megvárlak. Siess! - mondta, mikor kiment az ajtón. Még hallottam, mikor lelépdelt a lépcsőn.

Elővettem egy szürke csőnadrágot, mellé egy fehér, mintás pólót és egy a nadrágomhoz illő farmerdzsekit. Felkaptam a ruhákat magamra és már futottam is a nappaliba, ahol Jake várt. Bezártuk az ajtót és beültünk a kisbuszba.

- Brendon! Mehetünk. - mondta Jason. Ekkor vette észre, hogy Rachel testvére ült a volánnál.

A fiúk szinte végig beszélték az utat. Mike énekelte a fellépő dalokat. Egyszer csak belekezdett a Chris Brown. ft. Justin Bieber - Next 2 you- ba. Hirtelen késztetést éreztem arra, hogy beszálljak. Átadtam magamnak az érzésnek és Justin részét kezdtem énekelni. Mike hirtelen megállt, majd hagyott. Így énekeltük végig a dalt. Chris Brown szövege volt Mike-é, az enyém pedig Justin-é.

- Ez... Ez eszméletlen volt! - kiáltotta Eric. - Ezt így kell elénekelnetek! -Jason, Dan és Brendon bólogattak, Jake, Mike és én a fejünket ráztuk. - Négy a három ellen. Ennyi! - pacsizott le Jason-nel.

- Nem! Nem tehetem! Ez a ti bandátok lehetősége, amiben én nem vagyok benne!

- Most már benne vagy! Így már elénekled? - érdeklődött Mike.

- Azt hittem te is ellene vagy... - mérgelődtem.

- Eredetileg igen. De igazuk van. Tényleg így lesz a legjobb.

- De... Az én hangommal nem tudtok mit kezdeni... Mike-é sokkal jobb. - próbáltam kibúvót találni.

- Nincs kifogás. Elképesztő hangod van! Amúgy van egy dal, amit még senki sem kapott meg. Az lesz a tiéd. - közölte szinte egy levegővel Eric.

- Hogy mi?!- kiáltottam, mire Jake hátat fordított nekem.

- 9. oldal... - kaptam a választ Jason-től.

Christina Grimmie - Liar Liar : állt a lap tetején.

- Na? - kérdezte Mike.

- Kívülről fújom. - nevettem.

- Halljuk! - mondták páran, majd énekelni kezdtem. A szám végén tapsolni kezdtek a fiúk, Jake kivételével.

- Mi bajod van, Jake? - kérdezte Mike. - Eszméletlen hangja van a csajnak!

- Öm... Bocs... Igen... Eszméletlen... - mondta tagoltan.

×××

A közönség sikoltozott, ujjongott. A tapsvihar közepén kisétáltunk. Mindez az 'én' dalom után. Pár perc múlva vissza-sétáltunk, majd elkezdtük a közös számunkat Mike-kal. Egyikőnk sem rontott és ennek nagyon örültünk, mert a próbán volt egy hiba. De sikerült. Minden sikerült, amit akartunk. Mike-kal megöleltük egymást a dal végén és lesétáltunk. Mindenki fel volt dobva. Elmentünk öltözni, majd a színpad mögött találkoztunk egy csapat nézővel. Autogrammot és fényképeket kértek tőlünk. Eszméletlen érzés volt. Az eső az egész koncerten esett, de nem számított semmit sem. Elképesztő, ahogyan csurom vizesen énekeltünk és a közönség ugyanígy tombolt a legelső koncertünkön.

Rengeteg olyan képet kértek, ahol mindannyian rajta vagyunk, vagy ahol csak én és Mike. Sokszor azt is megkérdezték, hogy járunk-e, amire nevetve válaszoltuk, hogy mindkettőnknek van párja.

- Kate-nek például én. - jött oda Jake mosolyogva.

- Igen. - néztem rá, mire száját az enyémre tapasztotta és magához húzott. Ajkaink lassan elnyíltak, s átadtuk magunkat egymásnak. A fényképezőgépek kattogásai, a vakuk villanásai törték meg a pillanatunkat.

- Nemsokára jövök! - súgta a fülembe Jake. Egy aprót bólintottam, majd visszafordultam az autogrammokért tolongó ember-tömeg felé.

- Kate?! - szólított meg egy fiú. Mikor rá emeltem a tekintetem a lélegzetem elállt.

- Chris?! Mit keresel itt? - kérdeztem annyira flegmán, amennyire csak tellett tőlem.

- Beszélnünk kell!

- Nincs miről. - morogtam egy aláírás közben.

- De van! - erőlködött.

- 1 percet kapsz. - fordultam felé.

 - Rendben. De ne itt. - mutatott körbe az egyik ujjával.

- Igaz... Gyere! - mondtam és húztam magam után az öltözőbe.

Mikor beléptünk Chris ment elöl én pedig követtem. Hirtelen megfordult és visszatolt.

- És ne is itt.

- Miért ne? - kérdeztem értetlenül. - Mit láttál bent, amit nekem nem szabad?!

- Ömm... Jake... Jake öltözik. - hadarta idegesen.

- Ne hazudj! - löktem el magam elől. - Már rég átöltözött. - utat törtem magamnak, de Chris elkapta a karom és visszarántott. - Engedj el! - mondtam 

13. Fejezet / Te zenélsz?! /

- Hozol nekem inni? - nézett rám 10 perc múlva Rachel.

- Persze. - mosolyogtam és a hűtőtáska felé vettem az irányt.

- Elkísérlek. - mondta mosolyogva Naomi.

Mikor odaértünk, a lélegzetem teljesen elállt.

- Guggolj le! – mondta Naomi és a szája tátva maradt.  Fél percnél tovább nem bírtam, akaratlanul felálltam, szótlanul.

- Jajj, ne! Kate! Lelövöd a poént! – szólt bosszús hangon felém nézve Lauren, majd mellém lépett.

- Mit ünnepeltek? – kérdeztem, de továbbra sem néztem rájuk. Csak a Jake kezében lévő tortát bámultam. Nem értettem, hogy miért nem hívtak engem is. Annyira rosszul esett, hogy ki akartak hagyni, de, bár nem akartam bevallani, az igazán a féltékenység bántott. Nem vagyok az a típus, hogy ha valakivel együtt vagyok, akkor az nem lehet beszélgethet egy lánnyal sem, de ez most valahogy más volt. Még magam sem értettem miért, de más volt. – Mit ünnepeltek?! – kérdeztem erőteljesebb hangon, mikor nem kaptam választ.

- A szülinapod… - mondta Lauren, majd Jake-re nézett.

- Ne hazudj! Nem ma van a születésnapom!

- Tudom. De holnap elutazok és itt szerettem volna lenni, mikor megünnepelitek. – mondta szomorkás hangon a legjobb barátnőm, mire a kezemet a homlokomra csaptam. Nem tudtam elhinni, hogy féltékeny voltam.

- Te azt hitted…? Azt hitted, hogy Lauren és én..? - kérdezte nevetve Jake, mire csendben bólintottam, majd a homokot kezdtem vizslatni.

- De boldog szülinapot! – kiáltott fel Lauren, majd megölelt és a többiekhez sétáltunk. Mindenki felköszöntött, majd Jake is megérkezett a tortával.

- Honnan szereztetek hajnali 4-kor tortát? – kérdeztem a telefonom óráját nézve.

- Brendon… - mondta Rachel.

- Te is benne voltál? – érdeklődtem letaglózva.

- Mind mindenki más… - nevette.

- Nem vagytok normálisak. – mosolyodtam el végül én is, majd felvágtam a tortát. Mindenkinek pont egy szelet jutott.  – Köszönöm! Mindenkinek! – mondtam végül.

- Jake. Hol is léptek fel? – kérdezte Dan. Meglepetten néztem a fiúra, majd a barátomra.

- Tessék?! – kérdeztem furcsa hangon.

- Még nem mondtad neki? – Mike hangjában szidás rejtőzött.

- Nem... – válaszolt Jake.

- De mit? – már-már hisztérikusan hangzott a felkiáltásom. A mellettem ülő fiú fújt egyet, majd belekezdett:

- Alapítottunk egy bandát… És holnap fellépünk…

- Kivel? Hol?

- Mike, Jason, Eric és én. New York-ban.

- Mikor alapítottátok a „bandát”?

- Három hónapja… - harapott az alsó ajkába.

- Miért nem mondtad el? – kérdeztem idegesen.

- Nem tudom. Féltem, hogy hogyan fogsz reagálni…

- Hogy hogyan fogok reagálni? Örültem volna. De így, hogy látszólag már rajtam kívül mindenki tudta. Hát kimondottan örülök!

- Sajnálom. – nézett rám. Elég félelmetes arcot vághattam, mivel újra megszólalt: - Tényleg!

- Hagyjuk. De… Te mit keresel egy zenekarban? – a hangom elég idétlenül csengett.

- Gitározom…

- És énekelsz. – vágta rá Mike.

- Van még valami, amit tudnom kéne? – kérdeztem.

- Nem hiszem. – mondta bűnbánó hangon Jake.

- Akkor játszhatnátok valamit, így unaloműzésként. – jelentette ki Rachel. Jake felkapta az egyik gitárt, Jason a másikat, Mike előre állt, Eric pedig le-föl kezdett járkálni, majd kezébe vette az egyik lavórt és dobolni kezdett. Nagyon jók voltak. Mike-nak elképesztő hangja volt. Eleinte el sem tudtam róluk képzelni, hogy zenélnek. Furcsa volt, de látszólag mindenkinek tetszett. Néha Jake is bekapcsolódott az éneklésbe, de Mike hangja elnyomta az övét. Eric a műanyag lavórt használta ritmusnak, amit majdnem szétpüfölt. Jason nagyjából csak az alaphangokat játszotta, Jake volt, aki végig gitározott. Elég összeszokottnak tűntek. A zenét nem ismertem fel, valószínűleg saját lehetett, de amikor befejezték tapsolni kezdtünk, a fiúk pedig fütyülni. Eszméletlenül feldobták a hangulatot. Mindenki hülyéskedni kezdett, rengeteget nevettünk. 

×××

Világosodni kezdett, mi pedig nekiláttunk a pakolásnak.

- Egy reggeli fürdőzés? – kérdezte izgatottan Naomi.

- Gyerünk! – mondtam, majd a tenger felé vettük az irányt. Mindenki futott utánunk. A hideg víz átáztatta a farmer short-om és a piros fürdőruha-felsőm, amitől libabőrös lettem. Viszonylag hamar beúsztunk és újra hülyéskedni kezdtünk. Lauren nem sokáig bírta a hideg vizet jó pár társunkkal együtt, ezért kievickéltek a partra, de Jake, Rachel, Mike, Jason és én maradtunk.

- Sárcsata? – nevetett Jake.

- Lányok kontra fiúk! – kiáltotta Jason.

- De ti többen vagytok! – mérgelődött Rachel, de a többieket nem nagyon hatotta meg. Mike már a víz alól hozta fel a sarat és engem célzott meg, kevesebb sikerrel, de a következő „lövedék” már érkezett is felénk. Gyorsan lebuktunk a víz alá. Oda akartam úszni Mike-hoz, hogy kibuktathassam, de túl tiszta volt a víz ahhoz, hogy ne vegyen észre, így ő is elkezdett úszni, csak éppen felém. Mikor elfogyott a levegőm és felúsztam, ő is feljött, majd ahogy levegőt vettem lenyomott a víz alá, s elsietett.

- Gyere vissza! – kiáltottam rá, mire Jake elkapott és lefogott. – Engedj el! – kiáltottam, s nevetni kezdett, de Rachel a segítségemre sietett és megpróbált kiszabadítani, bár nem sikerült neki, mivel Mike magához szorította.  – Útálom, hogy alacsony vagyok… - mérgelődtem, mert nekem és Rachel-nek nem ért le a lábunk, a fiúknak viszont igen.

- Ez van! – nevetett Jake, majd még jobban magához húzott és megcsókolt, amit természetesen rögtön viszonoztam, de a pillanatot Mike szakította meg:

- Vigyük ki a vandál lányokat!

- Eljössz az első koncertünk-re? – kérdezett Jake.

- Persze. - mosolyogtam.

- Köszönöm – nyomott egy puszit a homlokomra, majd kiúsztunk.

×××

- Végre itthon vagy! – ölelt meg anyu. – Milyen volt?

- Lauren-ék hoztak nekem egy tortát és megünnepeltük a szülinapom…

- De hát nem most van!

- Nem most, de Lauren ma elutazik és itt akart lenni, amikor megünnepeljük… Ezért előrébb hozták. – nevettem.

- Tehát jól éreztétek magatok.

- Nem volt veszekedés? – kérdezte apu az újság mögül.

- Nem, apu… Anyu?! Elmehetnék Jake-ék első koncertjére?

- Jake-ék? Jake zenél? – nézett rám kitágult szemekkel.

- Én is nemrég tudtam meg… Jobban mondva ma…

- Hát, felőlem elmehetsz, de lesz veletek felnőtt! Ugye?!

- Persze, anya…

- Mikor lesz?

- Holnap.

- Hol?

- New York-ban.

- Hogy hol?! Innen Miami-ból New York-ba nagyon hosszú az út! Rengeteg a dugó és… - nem hagytam, hogy befejezze.

- De ez nagyon fontos Jake-nek és így nekem is.

- Hát jó… Mikor értek vissza?

- Azt nem tudom…

- Tehát kérjelek ki az évzáróról? És a ballagásról is gondolom, mert készülődni fogsz…

- Te jó ég! El is felejtettem. A ballagáson ott kell lennem! – kutattam a naptárom után. – Ma van a ballagás! – rohantam fel átöltözni és felhívni Jake-et.

Hosszasan kicsengett, mire felvette.

- Szia!

- Szia. – kissé morcosan csengett a hangja. – Mond!

- Te jössz a ballagásra?

- Persze. Ki nem?! – nevetett.

- Nekem teljesen kiment a fejemből.

- Komoly? Két óra múlva kezdődik! Siess!

- Már felöltöztem. Még sminkelnem kell, úgyhogy fél óra múlva indulok.

- Dehogy kell smink! Úgyis szét fog kenődni, ahogy ismerlek titeket, sírni fogtok.

- Én nem fogok! – jelentettem ki méltóságteljesen.

- Fogadunk? – éreztem, hogy mosolyog.

- Nem. Ma valahogy nincs kedvem a győzelemhez. – nevettem.

- Ha-ha. Vagy talán csak nem mersz?

- Vicces… Mi lesz a vesztes büntetése?

- Nem szólhat egy napig a másikunkhoz.

- Nem fogod kibírni! – mondtam.

- Nekem nem is kell. A győztesnek nem kell!

- Csakhogy az én leszek!

- Gyere msn-re te győztes. – nevetett, majd lerakta én pedig megtettem amit kért.

~ szia :D gyors vagy! – kezdte a beszélgetést.

~ eddig is fent voltam, csak rejtve… ;)

~ miért nem írtál rám? :(

~ mert öltöztem… :P

~ ok. én sztem indulok.

~ én is. szia :)

~ szia – köszönt el ő is, majd kikapcsoltam a laptomom és beültünk a kocsiba.

×××

Elég gyorsan vége lett a ballagásnak. A végén megszólalt egy zene, minek a lényege az volt, hogy örökre elengednek minket, mehetünk a nagybetűs élet felé, de ne hanyagoljuk el az itt megismert embereket, mert minket már a múltunk összeköt, és ezt nem másíthatjuk meg… Valami ilyesmi volt, de annyira jól volt, hogy végül csak sírni kezdtünk, mi lányok, bár néhány fiú is durván elérzékenyült.

- Holnap indul a büntetésed. – súgta a fülembe Jake, mire én bólintottam egyet nevetve kinyújtottam a nyelvem.  Otthon óriási vacsorát csaptunk a családdal. Rengetegen voltunk… Ajándékokkal halmoztak el, a szobám pedig szinte megtelt csokrokkal. Hihetetlenül boldog voltam és közben izgatott is a következő nap miatt. Reggel 6-kor indulunk…

12. Fejezet / Ki ver át kit? /

- Gyerünk tűzi-fáért! Kezd elfogyni... - utasította a fiúkat Jake, majd kacsintott egyet Mike-ra. Éreztem, hogy készülnek valamire. Elég értetlenül nézhettem a távozókra, mert Rachel mászott mellém.

- Valami baj van? - kérdezte kissé kétségbe esetten.

- Szerintem készülnek valamire.

- Derítsük ki! - állt fel, majd maga után húzott. Volt egy erdő a közelben elég sok száraz gallyal  homokban. Követtük a fiúkat, míg meg nem álltak. Erre mi elbújtunk egy bokor mögé. Elég sötét volt ahhoz, hogy ne vegyenek észre. Beszélni kezdtek.

- Megoldjuk, hogy teljesen beparázzanak! - súgta nevetve Jake.

- De hogyan? - ez Mike hangja volt.

- A telefonomon van olyan hang, ami egy szellem érkezését hitetheti el velük... Berakjuk a homokba a telót. Nem fogják látni sötétben. Vannak eldobálva drótok, amiből könnyen meg lehet formálni egy szellemet. Lényeg, hogy átlátszónak hasson, mert bele kell tenni egy zseblámpát, hogy észre is vegyék. De kezdjük el, mert nincs sok időnk. Mike, Jason, Henry. Ti gyertek velem szellemet készíteni! A többiek szedjenek tűzi-fát! - adta ki Jake az utasítást, mire mindenki elszéledt, kivéve a négy "szellem-készítőt". - Na Mike! Mi van Rachel-lel? - erre Mike értetlenül nézett, Rachel pedig belém kapaszkodott.

- Nem szeret?! - kérdezte tőlem Rachel a kelletnél hangosabban, mire én a kezemet a szájára tapasztottam, de késő volt. Valaki a közelünkből érkezett.

- Csak én vagyok. -szólt az egyik fiú mellőlünk. Nem vett észre. Mi visszafutottunk a lányokhoz, és elmondtuk, hogy mire készülnek a srácok, majd gondolkodni kezdtünk.

- Rachel! A bátyád! - szólaltam meg én is suttogva, nehogy a tűzi-fa gyűjtögetők meghallják. 

- Mi van vele?

- Tartozik nekünk a múltkoriért. Mi lenne, ha anyud fehér púderjával befestenénk, és ő lenne a mi szellemünk?!

- Ez jó! De hogy csináljuk meg innen?

- Mi ketten elmegyünk. A fiúk még úgyis babrálnak. Megcsinálunk mindent. - mosolyogtam. - Addig, ha megérkeznek a fiúk tartsátok fel őket. - mondtam a többieknek, akik helyeseltek, majd felálltak és elkészítették a fekhelyeket.

×××

- Brendon! - kerestük Rachel tesóját, aki hamar meg is jelent. Elmondtuk neki, hogy mit találtunk ki, majd vonakodva, de beleegyezett a kifehérítésbe. Lekentük mindenféle fehér ragadós cuccal, amit csak találtunk, hogy rajta maradjon a púder. A ruháján nem akart fogni a púder, de felvett egy hófehér köpenyt, mondván, hogy az majd megteszi a hatását. Mikor végeztünk, megmondtuk a fiúnak, hogy mit csináljon, de úgy döntött, hogy majd improvizál. Beleegyeztünk, majd visszafutottunk. Meglepetten láttuk, hogy fél óra alatt sikerült elkészülnünk. A fekhelyek is készen voltak. Leültünk a lassan kialvó-félben lévő tűzhöz, majd beszélgetni kezdtünk. Hirtelen megjelentek a fiúk ágakkal a kezükben. Rárakták a tűzre, majd Jake és Mike, akik eddig még nem voltak ott, megérkeztek mosolyogva. Elkezdődött a szívatás. Jason felkiáltott:

- Nézzétek! Az mi? - mutatott a saját szellemük felé ijedten. Elég jó színész, mit ne mondjak. A többi fiú is "félni" kezdett, majd a mi reakciónkat figyelték, ami szintén színészi ijedtségben mutatkozott. Majd mi következtünk. Hirtelen egy fehér árny bukkant fel a drótszellem mögött, majd felénk sétált lassan.

- Úr Isten! Kettő van! De az mozog is! - pattant fel Mike, majd lassanként az összes fiú, mikor Brendon odaért a közelünkbe.

- Hogy képzeltétek, hogy meggyalázzátok a szellemeket, ilyen drótból készült valamivel?! Ez szentségtörés! Meg fogtok lakolni...! - kezdte a fiú mély hangon. Jake átkarolt, én pedig remegést színleltem. Néhány lány alig tudta visszatartani a nevetést, de sikerült. Pár fiú hátrálni kezdett. - Nem megy nektek ez az átverés, fiúk... - váltott hangnemet Brendon. A srácoknak egy ideig nem esett le, de mire kitört belőlem a nevetés, a többi lány sem tudta tartani. - Kate találta ki, mielőtt én kapnám a fejmosást. - nevetett a szellemünk.

- Ez nem lehet! Brendon?! - kérdezte Jake, még mindig kissé ijedten.- Ti?! Honnan? - nézett rám a fiú, aki eddig átölelt, de most elengedett.

- Hallottuk Rachel-lel, hogy mire készültök... Elbújtunk az egyik bokorban, és kihallgattunk titeket. - magyaráztam még mindig nevetve, erre ő hirtelen felkapott, majd bevitt a tengerbe. Próbáltam kiszabadulni a karjaiból, de képtelenségnek tűnt, így feladtam és oda néztem, ahol a tűz lobogott, de nem láttam senkit. Ekkor egy nagy csobbanást hallottam. Odakaptam a fejem  és megláttam Mike-ot. - Valószínűleg Rachel-t dobta a vízbe. - gondoltam és igazam volt. A lány mérgesen tápászkodott fel, de a fiú elkapta és megcsókolta. Annyira aranyosak voltak. Jason és Naomi is vizes ruhában, egymást átölelve csókolóztak. Mosolyogva néztem őket és teljesen elfelejtettem, hogy Jake karjaiban vagyok. Felnéztem rá, s láttam, hogy ő is az új párokat nézte, majd szemét az enyéimbe meresztette. 

- Annyira aranyosak együtt. - mondtam boldogan, mire ajkait az enyémre tapasztotta. Nem hezitáltam, visszacsókoltam, s átöleltem nagy nehezen, mivel még mindig a karjaiban voltam. Lassan eltávolodtunk egymástól, lerakott, majd homlokát az enyémnek döntötte, s szemei az enyéimbe kalandoztak. Hirtelen a hideg elöntötte a hátam. A többiek robogtak be óriási csobbanásokkal hozzánk. Ekkor jutott eszembe, hogy meg sem köszöntem a mi "szellemünknek" a segítséget. Rachel-hez mentem:

- Brendon hol van?

- Hazament. Miért?

- Meg sem köszöntük neki, hogy segített.

- Túléli... - mosolygott a barátnőm, mire otthagytam és visszamentem Jake-hez, de már szinte mindenki ott volt, úgyhogy hülyéskedni kezdtünk, majd a kakasozás következett. Én Mike nyakában ültem, aki lassan a legjobb barátommá kezdett válni.

- Na kislány, most megmutatjuk nekik. - nevetett a fiú, mire én is mosolyogni kezdtem. 

- Amúgy én miért is vagyok "kislány"? - kérdeztem.

- Mert csak te nem töltötted be a 15-öt az osztályból... 

- Ó...

- Na. Kezdjünk! - kiáltotta Mike. Erre a szóra mindenki lökdösődni kezdett és óriási harcok, s csobbanások folyamán sokan kiestek, míg csak páran maradtunk. Rachel és Jason, Lauren és Jake, Mike és én. Az első pár esett ki leghamarabb. Rachel dacosan fújt egyet, majd arrébb ment. Végül Lauren-ék nyertek, mivel Jake-kel ketten löktek hátra minket. 

Már lehetett hajnali 3 óra, mire kikeveredtünk a vízből. 

- Beszélnünk kell. - hallottam. Lauren mondta Jake-nek...

- Ömm... Oké. 

×××

- Hozol nekem inni? - nézett rám 10 perc múlva Rachel.

- Persze. - mosolyogtam és a hűtőtáska felé vettem az irányt. 

- Elkísérlek. - mondta mosolyogva Naomi.

Mikor odaértünk, a lélegzetem teljesen elállt. Naomi szája tátva maradt. 

11. Fejezet / Új párok... /

- Veled tartok! - szólt utánam egy fiú. Megfordultam és megláttam Dan-t. Valószínűleg valami ütődött arcot vághattam, mert elnevette magát.
- Te.. Te mit keresel itt? - kérdeztem megdermedten.
- Menjek el? - kérdezte csalódottan.
- Nem! Nem erről van szó. Csak nem számítottam arra, hogy itt találkozom veled.
- Itt lakom a közelben, úgyhogy gondoltam lenézek a partra... - magyarázta.
- Ja igen. Kérdezhetek valamit? - mentem közelebb hozzá.
- Persze.
- Miért költöztetek ide? Mármint... Pár nap van csak a nyári szünetig. És te iskolát váltasz.
- A szüleim válófélben vannak. Anyám meg gondolom nem akart apámmal egy házban lakni. Úgyhogy a költözés mellett döntött. - ült le a homokba. Levettem a cipőm és én is letelepedtem. A forró homok perzselte a bőröm. - Most én kérdezek. - jelentette ki méltóságteljesen.
- Hallgatlak.
- Honnan tudtad a nevem? - érdeklődött.
- Most vagy megmondom az igazat, vagy azt válaszolom, hogy tippeltem. Ugyan azt a hatást fogom elérni mind a kettővel. Hülyének fog nézni. -gondoltam.
- Muszáj válaszolnom? - kérdeztem, majd lehunytam a szemeim. Erősen reméltem, hogy a válasz nem lesz. De persze az ellenkezőjét mondta. Végül úgy döntöttem, hogy elmondom az igazat. Nem akartam hazudni neki. Éreztem, hogy nem tudtam volna. Egy hangos nevetéssel válaszolt.
- Nem hiszed el, ugye? - kérdeztem, majd felálltam, de a karomnál fogva visszahúzott maga mellé.
- Figyelj, nem akartalak megbántani. - mentegetőzött. - De ez elég... Hogy is mondjam... Hülyén hangzik.
- Tudom.
- Na mindegy.
- Gondoltam, hogy itt talállak. - szólalt meg hirtelen a hátam mögül Jake. A hangjában csalódottságot és szomorúságot is felfedeztem. - Beszélhetnénk?
- Öm... Akkor én megyek. - mondta Dan. - Örülök, hogy megismerhettelek - mosolygott a szemeimbe meredve.
- Én is.
- Örülök, hogy megismerhettelek. - gúnyolódott Jake, mikor Daniel elég messze került tőlünk.
- Ne legyél bunkó! - vágtam rá. A fiú csak gőgösen megrázta a fejét és csendesen leült mellém.
- Elég gyorsan... - kezdett a mondanivalójába, de nem bírta befejezni.
- Mi elég gyorsan? - érdeklődtem. Sóhajtott egy nagyot, majd újra megszólalt:
- Hiba volt idejönnöm.
- Miért volt volna hiba?
- Mert rájöttem valamire, amire nem akartam. Én most megyek. - az ajkait egy vonallá préselte össze, majd idegesen felállt.
- Nem, nem mész. - tápászkodtam fel sietve. - Megmagyarázod, hogy mi ez az egész. - mutattam az arcára, ami elég szokatlanul festett. Szemei alatt sötétlila karikák éktelenkedtek, a bőre sápadt volt.
- Csak nem tudtam aludni.
- Csak nem tudtál aludni, mi?! Nekem nem fogsz hazudni. Mi a baj? - emeltem fel a hangom egy kissé.
- Kate, én szeretlek! - nyögte ki nehezen a választ. - De nem tudok avval együtt élni, hogy helyettem Chris ölel téged.
- De miért hiszed azt, hogy együtt vagyok vele? - kérdeztem már-már hisztérikus hangon.
- Az erdőben ... - kezdte, de nem engedtem, hogy befejezze.
- Az erdőben nem történt semmi. Chris megcsókolt, én meg ellöktem magamtól, de te meg sem hallgattál. Csökönyösen ragaszkodtál ahhoz, amit igaznak hittél. - törtek utat maguknak a könnyeim és eláztatták az arcom.
- Ne nehezítsd meg a dolgom, Kate! Tudom, hogy nem szeretsz.
- Rosszul tudod.
- Nem.  - törölte szárazzá az arcom az ujjaival, majd kezét az arcomon hagyta, melyre a saját kezemet fektettem. - Jól tudom.
- Miért nem hiszel nekem? - nem akartam kiabálni, de képtelen voltam uralkodni magamon. - Miért?
- Nem tudom.  - Annyi keserűség volt ezekben a nehezen kimondott szavakban. - Csak érzem. - Lehunytam a szemeim és megráztam a fejem. A kezemet levettem az övéről, ő pedig elengedte az arcom. A könnyeim még a lezárt kivezető úton is könnyedén átcsusszantak. Mikor kinyitottam szemeim, meglepetten láttam, hogy ő is küzd az elérzékenyülés ellen.
- Miért teszed ezt velem?
- Én nem akarlak bántani.
- Pedig pont azt teszed. - haraptam rá az alsó ajkamra. - Szeretlek. - törtem ki zokogásban, mire magához húzott és átölelt. Egyik kezével megfogta az állam és feljebb húzta. Rákényszerített arra, amit nem akartam megtenni. A szemébe kellett néznem.
- Most már elhiszem. - suttogta, majd ajkait az enyéimre tapasztotta. Nem haboztam, visszacsókoltam, közben magához szorított. A kezeim a nyakán pihentek, az övéi a pedig a derekamon. Hirtelen füttyögéseket és *juj*-ogást hallottunk, mire elengedtük egymást. Szinte az egész osztály ott volt. Zavartan néztünk össze Jake-kel, mikor közeledni kezdtek, majd megláttam Dan-t.
- Te adtad le a drótot, igaz? - futottam felé, majd megpróbáltam belökni a vízbe.
- Ez fordítva is elsülhet, kislány! - nevetett, majd egy mozdulattal felkapott és bedobott a vízbe.
- Ezt megkeserülöd!
- Mint egy ázott macska! - szólalt meg Mike, aki pár másodperc múlva nagy csobbanással végezte Jake által a vízben. Én pedig Dan-t rántottam be, míg végül az összes fiú és én a vízben kötöttünk ki. A lányok a parton maradtak.
- Őket is! - mutattam a homokban ücsörgőkre, majd a srácok kész hadseregként vonultam ki, s egy-egy lánnyal a karjukban tértek vissza.
- Te sem maradhatsz ki! Nehogy azt hidd! - nevetett Jake, majd felkapott. Próbáltam kiszabadulni a kezei közül, de a kísérlet lehetetlennek bizonyult.
- Egy, kettő, háááárom! - számolt Mike, mire óriási csobbanásokkal landoltunk a hideg vízben. A fiúk majd megfulladtak a röhögéstől. Odasétáltam Jake-hez, majd magam után húztam.
- Chris hol van? - kérdeztem, mivel nem láttam sehol.
- Hiányzik? - kérdezte gúnyosan, mire vállba bokszoltam.
- Fejezd már be, Jake! - utasítottam. - Csak nem akarom, hogy hirtelen felbukkanjon és tönkre tegyen mindent.
- Nem fog. Elutaztak.
- Végre valami jó hír!
- Az nem volt elég jó hír, hogy szeretlek? - incselkedett, majd ismét megcsókolt.
- Nem akarok zavarni, de közlöm, hogy aki itt van, az itt is alszik. Hoztunk sátorokat... - zavart meg minket Mike., mire eltávolodtunk egymástól. - Úgy volt, hogy párok lesznek. Ti is egy párt alkotnátok, de félek, nehogy egy kis klónotok rohangáljon majd egy év múlva...
- Normálatlan! - nevettem, majd Jake-kel felkaptuk a kis humoristánkat és becipeltük a vízbe. Nagyjából derékig érhetett, mikor elengedtem Mike-ot, aki a nevetéstől fulladozott.
- Én nem leszek benne... Utána meg berángat magával a vízbe és lenyom... Köszönöm kihagynám. - magyaráztam az értetlenkedő Jake-nek.
- Talált kislány. - mondta Mike.

×××

Mikor kipancsoltuk magunkat felhívtam anyut, hogy maradhatok-e éjszakára, amire szerencsére igennel felelt. 

Mikor besötétedett tüzet raktunk, hogy lássunk, és üvegezni kezdtünk. Mindaddig jól szórakoztam, amíg felém nem mutatott a műanyag palack szája.
- Felelsz, vagy mersz? - kérdezte Mike széles mosollyal az arcán.
- Nem úszom meg, hogy berángattalak a vízbe, igaz? - sóhajtottam egyet.
- Nem ám. - nevette.
- Mind a két választással rosszul járok, de inkább felelek...
- Hát... Pedig, ha mertél volna, akkor jobban jártál volna. - hangsúlyozta a volna szót mind a két esetben. A többiek kíváncsian várták, hogy milyen kérdést kapok.
- Mit szeretsz Jake-ben és mit nem? - kérdezte. Láttam az arcát, hogy valami furfangosság van a dologban és éreztem, hogy mi lehet az.
- Mindent szeretek benne. - vontam fel az egyik szemöldököm nevetve.
- Ügyes csapda-hárítást láthattunk és halhattunk hölgyeim és uraim - jelentette ki Mike. - Pedig ha mondasz valamit amit nem szeretsz benne, tudod mi lett volna a válaszom?
- Igen. Hogy ha szerelmes vagyok belé, akkor mindent szeretek benne...
- Helyes. Jake! Büszke lehetsz rá! - nevetett.
- Az vagyok. - nyomott egy puszit a homlokomra. Most én pörgettem. Szerencsémre Mike-ra pördült az üveg.
- Ezt nem hiszem el. - méltatlankodott a fiú és ő is a felelés mellett döntött.
- Ki jön be legjobban az osztályból?
- Azt nem kérdezed, hogy ki megy ki legjobban? - erre mindenki nevetni kezdett.
- Választ!
- Öm... Jake... Elég irigy vagyok rád, Kate...
- Mike! Választ! - sürgettem. Tudtam, hogy Rachel szereti a fiút. Reméltem, hogy az ő nevét mondja.
- Na jó... Rachel... - mutatott a mellette ülő lányra.
- Komolyan? - húzódott közelebb Rachel, mire a srác fülig vörösödött.
- Végre valaki zavarba hozza! - kiáltott fel Naomi, mire Mike megcsókolta Rachel-t. - Új pár! Már két turbékoló párunk is van! Vajon lesz még? - kommentálta Naomi. Ő erre Jason-től kapott egy csókot, aminek szemlátomást örült és a lelke mélyén valószínűleg remélte, hogy megtörténik.
- Még valaki? Tudjátok mit? Hagyjuk az üvegezést. Beszéljük meg, hogy hogy alszunk... Sátor, vagy szabad ég alatt? - Kérdezte Lauren.
- Félsz, hogy nem jut pasi? - kérdezte Mike.
- Bunkó. - válaszolt a legjobb barátnőm nevetve. Közben mindenki a szabad ég alatti alvás mellett döntött.

10. Fejezet / Ismét hétfő... /

Hirtelen megcsörrent a telefonom.  Az ébresztőóra fosztott meg a meleg ágyamtól, mivel az asztalomon felejtettem. Még szerencse, hogy ismerem a ház minden négyzetcentiméterét, különben már rég orra estem volna a csukva maradt szemem miatt. Kinyomtam a telefont és nehezen felnyitottam a szemeim. A pilláim küszködve, de szétváltak, s akkor láttam meg, hogy világos van. Álmosan álltam be a zuhany alá, majd öltöztem fel. Bedobáltam a cuccaim a táskámba és már indultam is le. Anyu már terített asztallal várt.

- Nem hívott még Jake? - kérdezem két ásítás közepette.

- Miért, kellett volna? - lepődött meg anya.

- Igen, hogy jön értem és együtt megyünk a reptérre.

- Tessék? Reptérre?

- Igen. Repülővel megyünk Párizsba.

- Párizsba? Ki engedte meg? - kérdezte fennhangon.
- Hát te. Tegnap kérdeztem.

- Nem kérdezted. És nem. Nem mehetsz el! Hétfő van! Egyél és irány az iskola!

- Hétfő?

- Igen hétfő. Nyomás!

- Az, az nem lehet. Tegnap volt hétfő. - kutattam kétségbe esetten a mobilom után.  Hétfőt jelzett. - Ez lehetetlen. - mondtam megdermedve.  - Akkor az egészet csak álmodtam? Jake-et, az utazást, az egész napot?  - ez már mind a fejemben zajlott. Nem akartam hangosan mondani. Még a végén anyu diliházba küldött volna. Kisétáltam a házból, a táskámmal a kezemben. Az utca végéig nem járt semmi más az agyamban a szomorúságon és a csalódottságon kívül. Az egyik sarkon hirtelen megjelent a fejemben egy alak. Hamar ráismertem. Daniel Braun volt az. Nem értettem, hogy hogyan pattanhatott ki álmomban az ő lénye. De igazán nem is gondolkodtam rajta. Sokkal jobban érdekelt, hogy mit fogok Jake-nek mondani, ha kérdőre von, vagy, hogy milyen erősen fogom megpofozni Chris-t, mikor a közelembe kerül.

×××

Az iskola udvara hemzsegett a tömegtől. Már mindenki ott volt. Óriási erőfeszítés kellet ahhoz, hogy megtaláljam az osztályom, de egész hamar sikerült. Köszöntünk egymásnak, majd leültem a lányok mellé, de azonnal álltam is fel, mivel csengettek. Szokásunk volt megvárni, míg nagyjából elmennek a többiek és nyugodtabban vonulhatunk a tanterem felé. Most is így történt, de egy srác odajött hozzánk, közülünk is Rachel-hez.

- Sziasztok. Nem tudjátok, hogy hol van órája a 8/F-nek? - kérdezte. Az arcát nem láttam, de olyan ismerősnek tűnt. - Új vagyok. - magyarázta.

- Hát, az osztályt megtaláltad. - közölte Rachel.

- Ó, végre! - mosolygott a fiú, majd elindult arra, amerre mi.

- Daniel? - kérdeztem sóbálvánnyá változva. Ráismertem az álmomban látott Dan-re az új srácban.

- Öm... Ismerjük egymást? - kérdezte kitágult szemekkel.

- Hagyd. Ma nem normális. Szerintem a kristálygömbjében látott téged, hogy jönni fogsz. - gúnyolódott Mike. Mike Beadles az egyik osztálytársam, aki a hülyeségeiről híres.

- Ha ha. - szűkítettem össze a szemeim.

- Ő adta a magas labdát! - mutatott Dan-re. - Én csak lecsaptam.

- Gyere ide! - mentem mögé, majd a hátára ugrottam.  A többiek már majd megfulladtak a röhögéstől.

- Segítség! Elkapott a boszorkány! - futott nevetve a fiú, akinek még mindig ott csimpaszkodtam a hátán. - Máglyára vele! - mondta, mikor leszálltam róla.

- Fogd be, Mike! - utasítottam.

- Mert? Mi lesz?

- Ez! - bokszoltam vállba.

- Látom, jól elvagytok. -  szólt közbe Jake.

- Csak hülyéskedünk. - mondtam.

- Nekem mindegy. - vonta meg a vállát.

- Úr Isten! Gyerünk! Már tíz perce itt vagyunk! - szólalt meg Lauren.

- Le fog cseszni a tanár, az fix. - Mondta Naomi. Fejvesztve rohantunk fel az emeletre, ahol az óránk lett volna. Csakhogy nem jött megtartani a fizikát a tanárunk.  

×××

- Rachel! Beszélnünk kell! - húztam magam után a lányt az utolsó óra előtt.

- Hé! A karom! - nyávogta nevetve.

- Nem halsz bele meg ígérem. De ez most nagyon fontos.

- Mesélj! Bejön az új pasi?

- Nem! Vagyis igen, de nem erről akarok beszélni.

- Nekem is tetszik. Mivel neked ott van Jake, ő az enyém! - közölte mérges hangon, majd újra nevetni kezdett.

- Jól van! Csak had mondjam már! - idegeskedtem.

- Jó, mondd.

- Na tehát. Dióhéjban kéred, vagy a teljes sztori kell.

- Szerintem megértem a dióhéjas rész.

- Oké. Elmebetegnek fogsz tartani, de megálmodtam Daniel érkezését, és azt is, hogy nem lesz tanár fizikán. - mondtam kissé idegesen. Nem ugyan úgy történtek a dolgok, ahogyan azt megálmodtam, de akkor is láttam.

- Hűha! Tényleg boszorkány vagy! - fogta meg mindkét karom és megrázta. - Gratulálok.

- Ez most komoly, Rachel.  - sürgettem, hogy mondjon valami normálist.

- Jó. Csak szeretném megkérdezni, hogy mi lesz velem holnap? Írok dogát? Hányas lesz? - kérdezte izgatottan.

- Tudtam, hogy nem fogsz nekem hinni. - készültem elmenni.

- Figyelj Kate! Sok mindenen keresztülmentél már. Jón és rosszon egyaránt. Szerintem eléggé megviselhettek a dolgok, úgyhogy aludd ki magad.

- Na, ugye, hogy nem hiszel nekem? - indulatoskodtam.

- Jó. Akkor mit álmodtál még?

- Hát, hogy kibékültünk Jake-kel, és két hetet fogunk Párizsban tölteni. Kettesben. - így elmondva már tényleg egetverő hülyeségnek tűnt.

- Na, látod? Mikor történne ez meg?

- Hát... - kezdtem volna bele, de nem engedte.

- Várj csak! Miért kéne kibékülnöd Jake-kel? Összevesztetek? - szemlátomást eléggé meglepte a dolog.

- Már nem vagyunk együtt.  - válaszoltam a talajt nézve.

- De mi történt?

- Chris megcsókolt Jake előtt.

- Chris-sel együtt vagytok? Ez új nekem...

- Nem, nem vagyunk. Csak ő akarja, ezért szétválasztott minket. És Jake nem hisz nekem. Meg sem hallgat. - fakadtam ki sírva.

- Figyelj kislány. Valamit teszek az érdekedben, hidd el! - bíztatott.

- Nem tudsz. Már vége.

- Akkor ezért szólt még első óra előtt rátok Jake?

- Igen. Azt hiszem. - beszélgetésünket a csengő zavarta meg.

- Gyerünk. Utolsó órát csak kibírjuk. - mondta unottan Rachel, s letörölte a könnyeim.

×××

Ahogy hazaértem, rögtön megebédeltem és kimentem a partra. Meglepetten láttam, hogy szinte üres volt. Pár kisgyerek pancsolt a vízben, de semmi több. Úgy döntöttem, hogy elmegyek a szokott helyemre. Náddal körbenőtt kis rész, ahol van egy pad, de senki sem szokott bemenni. Nagyrészt észre sem veszik az emberek azt a padot. Nekem bőven megfelel zenét hallgatni és gondolkodni.

- Veled tartok! - szólt utánam egy fiú.

9. Fejezet / Párizs... /

Reggel már korán felébredtem. Nem néztem meg az órát, de éppen napfelkelte volt. Az ablakomból szépnek tűnt, úgyhogy kibattyogtam az udvarra, leültem a vizes fűbe, s onnan kémleltem az eget. A nap lassan kúszott egyre feljebb és feljebb a felhők felett. Egy ideig csak bámultam felfelé, de hirtelen megtámadtak a tegnapi nap emlékei. Lehunytam a szemem, s egy könnycsepp gurult le az arcomon. Aztán még egy és még egy. Valaki átkarolt hátulról.

- Sajnálom. - mondta anyu együtt-érzően.

- Honnan...? - kérdeztem meglepetten.

- Lauren tegnap még visszajött vacsorázni, ahogyan azt megígérte. Megkérdeztem, hogy mi lelt téged, amiért magadra zártad az ajtód. Mindent elmondott. - valószínűleg érezte, hogy nincs sok kedvem erről beszélni, mivel otthagyott. 

×××

Egy órája már ott ülhettem, amikor eszembe jutott, hogy hétfő van. Berohantam a szobámba, majd a zuhany alá. Mikor végezetem, egy törülközőt csavartam magam köré, majd ruhás-szekrényem elé sétáltam. Kivettem egy farmer rövidnadrágot, egy bézs színű atlétát és egy zöld inget. Felöltöztem és felkaptam a táskámat, amibe már be voltak készítve a cuccaim. El sem köszöntem a szüleimtől, csak mentem a suliba. Egész úton zenét hallgattam. A zajokat kizártam, csak a zenére koncentráltam, nehogy eszembe jutnak a fájdalmas dolgaim. Szerencsére sikerült a kísérletem. 

Mikor beértem, köszönés nélkül mentem a szekrényemhez. Megnéztem az órarendem. Fizika az első. Hurrá... Jake mellett. Még volt fél órám becsöngőig, úgyhogy sétálni indultam az udvaron, de kár volt. Chris-t láttam meg kosarazni pár osztálytársammal. Majd láttam, hogy az egész osztály lassan odatelepedett. A lányok a padon, a fiúk meg játszottak. Szó nélkül leültem. Mindenki rám vetette a pillantását. Pont ezt nem akartam.
-Tehát már mindenki tud mindent. Nagyon jó. Pletykafészkek. - morogtam, majd elsétáltam. Hallottam, hogy követ valaki, de nem akartam hátra nézni, nehogy annak az embernek a tekinteték kapjam el, akinek pont nem szeretném. De akaratom ellenére, a szemem hátra húzott. 

-Állj meg! - kiáltott utánam Chris. Én futásnak eredtem, ő pedig a nyomomban loholt. Berohantam a mosdóba és becsaptam magam mögött az ajtót. - Ez már szánalmas... Kate! Gyere már ki! Most megint mi a bajod?

- Tényleg nem tudod, hogy mi a bajom? - léptem ki az ajtón idegesen. - Még te sem lehetsz ilyen hülye! Most komolyan, hogy tehetted ezt velem? Rohadt bunkó voltál, de téged nem érdekel, csak az, hogy tönkre tehesd az életem. Erre már rájöttem. De hidd el, nem fogsz már sokáig látni, nem rontom neked a légkört. - csattantam fel.

- Akkor büntess meg! - kacérkodott.

- Bunkó! - pofoztam volna fel, de elkapta a kezem.

- Tényleg ezt akarod? 

- Várj, átgondolom...Igen! - rúgtam sípcsonton és elsétáltam.

- A legjobb barátoddal így bánsz? Szép. Már látom, hogy így kellett lennie, nem szabadott, hogy Jake-et tovább kényszeríthesd, hogy veled maradjon. - szólt utánam lekezelően.

- Tessék? - nem hittem a fülemnek. Hogy mondhatott ilyet? Nem akartam teljesen kifordulni magamból. Nem akartam jelenetet rendezni, mert már kezdtek gyűlni az emberek. 

- Jól hallottad.

- Egyszer esküszöm... - nem engedte, hogy befejezzem, a számat betapasztotta az ajkaival, ugyan úgy, ahogyan az erdőben is. Körülöttünk csak bámultak az emberek. Egyszerűen nem tudtam, hogy mit csináljak. Ellöktem magamtól a fiút, aki nem akarta elengedni a derekamat. A kezeit nem bírtam lefejteni magamról, de kaptam segítséget. Egy fiú jelent meg, aki segített nekem és elhúzott onnan az épület mögé, de előtte még odaordított valamit Chris-nek, amit már nem értettem.

- Köszönöm. - mondtam sírva. Észre sem vettem, mikor a könnyeim hullani kezdtek.

- Ne sírj. Kérlek - törölte le a könnyeim mélyen a szemembe nézve. Még sosem láttam a fiút.

- Új vagy, igaz? - szipogtam.

- Igen. Daniel Braun vagyok, de csak Dan. - mosolygott szerényen. A szemei teljesen elkápráztattak. Világoskékek voltak, de a nap által zöldesen csillogtak. Sötétbarna haja volt neki is, épp mint nekem. Feltűnően boldog volt.

- Én meg Katlyn Menson. Általában Kate-nek szólítanak. - mosolyogtam. A könnyeim kezdtek apadni.

- Te vagy az, aki Jake-kel járt? - nézett rám érdeklődően.

- Igen, de honnan tudod?

- Mindenki ezt beszéli, hogy az alkoholmérgezésbe kergetted, majd amíg ő a kórházban küszködött az életéért, be sem néztél hozzá, hanem Chris-sel töltötted az időt. - szavai, úgy hatottak rám, mint egy hideg-zuhany.

- De ez nem igaz! Egész végig mellette voltam. És Chris letámadott a nyelvével, erre Jake azt hitte, hogy megcsalom, vagy mi... - vázoltam, hogy mi volt valójában. 

- Chris-sel nem tudsz mit csinálni, ő ilyen... Szerezd vissza Jake-et! - mosolygott.

- Már nem fogom tudni, Jake nem hisz nekem. De honnan ismered Chris-t? - furcsa volt, ahogy beszélt róla, valahogy olyan volt, mintha vádolná, de fogalmam sincs mivel.

- Hosszú sztori, de becsöngetnek, mennünk kell. Az osztályotokba kerültem. Gondolom, hogy nincs már szabad hely fizikán, ugye?

- De, végül is van egy - sétáltunk, mikor megszólalt a csengő. - De ha akarod, akkor megkérhetjük a tanárt, hogy ülhess mellém, mert engem már ismersz. És én majd segítek. 

- Nem kell... Köszi. Majd ülök arra az egy helyre. - mondta. Már kezdtem örülni, hogy valahogyan el tudom magam mellől távolítani Jake-et, csakhogy ne kelljen mellettem ülnie. Gondolom még most is azt hiszi, hogy Chris-sel vagyok. Mikor beértünk, már a legtöbben bent hülyéskedtek. Ahogy beléptem a terembe, mindenki szeme rám keveredett. Tehát ők is úgy tudják a sztorit, ahogyan Dan is, ameddig el nem magyaráztam neki. 

Megforgattam a szemeim, közben fújtam egyet, s leültem Jake mellé, aki meg sem szólalt, csak arrébb húzódott.

- Jake, én... - kezdtem.

- Ne! Hagyj. Az utolsó napom! Hagyj békén! - utasított.

- Az utolsó napod?

- Igen.

- De hova mész? - kérdeztem a könnyeimmel küszködve. Hallottam, hogy mindenki elhallgatott. Mindenki a beszélgetésünkre figyelt. Mindenki, Jake-et kivéve. - Hova mész? - kérdeztem erősebb hangon, a forró könnycseppek pedig elkezdték áztatni az arcom hideg bőrét. 

- Oda, ahol el tudlak feledni. - mondta érces hangon a szemembe nézve. A szívemet kaszabolták a szavai.

- Nem akarlak elveszíteni... - sírtam.

- Én sem, de így kell lennie. Figyelj, szeretlek, talán jobban is, mint ahogyan azt kéne. De talán.. Talán túl jó vagy. Talán nem kellett volna megpróbálnunk együtt. Tudom, hogy én rontottam el, mert sokkal jobban szerettelek, mint ahogyan azt egy barátnak kellene. Tudom, hogy én rontottam el, de nem tehetek róla. 

- Hát akkor maradj! 

- Nem lehet. - láttam, hogy az ö szemében is könnycseppek jelennek meg. Nagy küszködés árán, de ő tudta tartani magát, velem ellentétben. Nagyon szerettem. Nem hagyhattam, hogy elmenjen.

- Miért nem?

- Ennek így kell lennie. Majd rájössz te is. Sok idő kell hozzá, de rájössz. Rájössz, hogy mennyire szerettelek és, hogy mennyire megbántottál avval, amit az erdőben tettél. 

- De nem csináltam semmit, Chris mászott rám. 

- Én is ezt mondanám - szólt közbe Chris.

- Chris. Nem kéne velük is ugyanazt tenned, amit velem és Angela-val. - szállt be Dan is. 

- Nem hozhatod fel ezt! - kiáltott fel a volt legjobb barátom. Én és Jake elképedve láttuk a két fiú 'harcát'.

- Azt, hogy Rámásztál Angela-ra így szétválasztva minket? Én pedig hittem neked, de mikor rájöttem mi is volt valójában, már késő volt. Angela már nem úgy érzett irántam ekkorra. - nézett maga elé. - Nem teheted meg velük is. Nem engedem!

- Tényleg így volt? - nézett rám bűnbánóan Jake.

- Igen, de nem hallgattál meg. Annyira csökönyösen ragaszkodtál az általad hitt igazsághoz, hogy nem is engedted, hogy megmagyarázzam. - kicsöngettek. Jake nem szólt semmit, csak elrakta a könyveit. Nem volt a tanár az órán. Nem értettük miért. 

A többi órán szótlanul ültem. A szünetekben nem szóltam senkihez. A szememmel Jake-et kerestem, de nem találtam sehol. Elsétáltam a mosdó felé, ahol egy beszélgetés szűrődött ki az egyik ajtó mögül.

- De szeret téged! Nagyon is! Nem hagyhatod itt. - fedeztem fel Rachel hangját. A lány állandóan az osztály középpontja volt még régen. De valami megváltozott, s átlagosabbá vált. Azóta elég sokat voltunk együtt. De most valahogy megint eltávolodtunk egymástól. 

- Rachel-nek igaza van - halottam Naomi hangját. Ő az, akit régebben elraboltak...

- De... - Jake volt az. Ezek... Ezek rólam vitatkoznak?

- Nincs de. Szerezd vissza! - győzködte Lauren a fiút.

- Ő már nem szeret. Higgyétek el! Sok volt ez neki. - hallatszott Jake szomorú hangja.

Vettem egy ,mély levegőt, majd kifújtam és besétáltam.

- Honnan veszed? - vontam kérdőre Jake-et.

- Ismerlek. - kaptam a választ.

- Úgy tűnik mégsem. - néztem mélyen a szemébe.

- Jaj! Csókoljátok már meg egymást. - hangoskodott Rachel. Mindenki elnevette magát. 

- Holnap reggel indul a gépem. - közölte egyhangúan az előttem álló fiú.

- Lemondod. - válaszolt helyettem Naomi. Jake csendesen megrázta a fejét. 

- Két jegyem van... Párizsba.

- Kate megy veled! - közölte Lauren. 

- A szüleim nem fogják megengedni...

- Majd kiderül - mosolygott Jake.

×××

- Anyuék megengedték, hogy Párizsba mehessek. Jake rokonainál leszünk... Csak az a gáz, hogy Jake-kel egy szobában leszünk. Ami persze neki őrülten tetszik. - meséltem telefonon keresztül Rachel-nek a tengerpartról. 

- Hát. Érezzétek jól magatokat. Most menj aludni, mert ha jól tudom, elég korán indul a gépetek... - mondta.

- Igen. Úgyhogy szia.

- Szia. És vigyázz magadra!

- Vigyázni fogok - mosolyogtam és kinyomtam a telefont. Elmentem zuhanyozni, majd lefeküdtem. Féltem, hogy ezt a napot csak álmodtam. Olyan mesébe illő volt minden. Kibékültem Jake-kel és együtt megyünk nyaralni. Két hetet leszünk Párizsban...

8. Fejezet / Örökre elment /

"Soha ne mondd, hogy ég veled, mert ez azt jelenti, hogy elmész, többé nem találkozunk, és elfelejtesz.. mondd inkább hogy majd látjuk egymást"

- Szia Lauren! - köszöntöttem a lépcsőn lesétáló lányt. 

- Szia! Gyere el légyszíves sétálni! Beszélni szeretnék veled! - kérlelt.

- Jó. De miről is?

- Majd elmondom. - mosolygott.

- Anyu, elmentünk. Nemsokára jövünk.

- Rendben. Lauren! Utána még vissza-jössz? Mert ha igen, akkor neked is terítek.

- Igen vissza-jövök. És köszönöm. - fogadta el, anyu úgymond vacsora-meghívását.

- Hova is megyünk? - kérdeztem a barátnőmet, miután kiléptünk az ajtón.

- Az erdőbe. - válaszolta. Ez az erdő 8-10 háznyira volt tőlünk. Meglepetten néztem rá. Sosem jött be velem az erdőbe, mindig is félt. Én elég sokat jártam oda, hogy kitisztítsam az agyam, vagy éppen elgondolkozzak az életemen... 

- Sosem mertél bejönni, hisz féltél, hogy eltévedünk. - néztem rá kérdőn.

- De már nem. - nézett rám, én pedig megálltam. - Jaj, gyere már! - húzott maga után. Kezdett egyre furcsább lenni. Nem értettem, hogy mit akar, de bíztam Lauren-ben.

Besétáltunk nagyjából az erdő közepébe, pedig tényleg elég nagy volt. Elértünk egy tisztáshoz, de mikor felfedezni véltem egy alakot a fűben, vissza-fordultam és futásnak eredtem. Egyből tudtam, hogy ki az és mit akar. Hallottam, hogy Lauren odaszólt Chris-nek hogy hagyjon, de a fiú loholt utánam. Persze utol is ért. Megragadta a karom és vissza húzott.

- Engedd meg, hogy beszélhessek veled. - nézett mélyen a szemembe, de elkaptam a tekintetem. Egyáltalán nem akartam meghallgatni, tudtam, hogy úgy is kimagyarázza magát. - Kérlek! - én csak megráztam a fejem. - Kate ne csináld ezt velem! A legjobb barátod vagyok!

- Voltál. - helyesbítettem.

- Elmondta Jake, ugye? - mondta maga elé nézve, s elengedett. Csendben bólintottam. - Az a patkány! - dühöngött.

- Az a 'patkány', a pasim, úgyhogy állítsd le magad! - nagyon idegesített, hogy ennyire utálja őt Chris.

- Tessék?! - nézett rám kitágult szemekkel. - A pasid? Az.. Az lehetetlen. Kórházban van.

- Holnap reggel engedik ki. 

- Gyere velem! - utasított.

- Dehogy megyek. - indultam el, de már fogalmam sem volt, hogy merre kell kimenni. De az biztos, hogy nem arra, amerre én akartam.

- Arra nem jutsz ki... Ha adsz egy esélyt, akkor megmondom. - szemlátomást örült annak, hogy meg tud zsarolni. Nem volt más választásom, vele tartottam. Újra beértünk a tisztáshoz.

- Hallgatlak - erre a szóra Lauren is felállt, aki eddig a fűben feküdt és a telefonjával babrált. 

- Mit tudsz az sms-ről?

- Elolvastam...

- Ó... - nézett maga elé.

- Miért hazudtad azt, hogy járunk? 

- Mert nem akartam, hogy Jake-kel legyél...

- De miért?

- Mert akkor nem lehetek veled! 

- Dehogy nem. - ráztam meg a fejem.

- Nem... Figyelj. Jake-kel utáljuk egymást. És állandóan veled lenne.

- De mért utáljátok egymást?

- Nem fogom bemocskolni a pasid, nem mondom el, mert ennyire jófej vagyok.

- Meg beképzelt.. - válaszoltam. Lauren jót nevetett rajta.

- Hogy változhatott meg pár nap alatt ilyen mértékben a rólam alkotott véleményed? Nem veszed észre, hogy azóta ilyen a viszonyunk, amióta Jake-kel vagy? 

- De nem miatta. Hanem miattad! És ne próbáld másra fogni. Ezt nagyon jól tudod, csak nem mered bevallani. Tönkre teszed a kapcsolatomat Jake-kel és nem is érdekel téged. - kiabáltam vele. 

- Kate, én azt próbálom a tudtodra adni, hogy szeretlek és, hogy azért volt minden, amit tettem, hogy ne veszítselek el, de te meg sem hallgatsz.

- Hogy lehetsz ennyire bunkó, hogy... - ekkor jutott el a tudatomig az, amit mondott. - Nem szeretsz. Ha szeretnél, akkor a boldogságomat akarnád, nem pedig azt, hogy ne legyek együtt Jake-kel. 

- Nem úgy szeretlek, ahogy gondolod. 

- Akkor magyarázd el. Chris, én nem értem,hogy mire akarsz kilyukadni, de már nem is érdekel. Én elmegyek és... - fejeztem volna be a vitatkozást, de nem hagyta. Befogta a számat, csak éppen nem a kezével, hanem az ajkaival. Ellöktem magamtól, amikor megszólalt valaki.

- Mi folyik itt? - kérdezte a tisztás széléről egy fiú. Hirtelen elengedett Chris. Mind a ketten felismertük, hogy kinek a hangja volt. 

- S-semmi. - válaszolt a mellettem álló fiú.

- Dehogy nem. Chris... - Jake nem engedte, hogy befejezzem.

- Hívtalak, hogy végül még ma haza-engednek, de nem vetted fel, így eljöttem hozzátok. Mondta anyud, hogy elmentetek sétálni, Lauren-nel. Eljöttem erre, hátha találkozok veletek. Hallottam a hangod, de azt nem, hogy mit kiabálsz. Azt hittem, hogy valami baj van, így berohantam az erdőbe, idáig. De már látom, hogy jól érezted magad. - fordított hátat és elindult. 

- Jake! Engedd, hogy elmagyarázzam. - fakadtam ki sírva és utána futottam. Tudtam, hogy elveszítem.

- Ég veled Kate! - mondta, mikor utol értem. Hirtelen megfordult és megcsókolt. Nem haboztam, viszonoztam a tettét és abbahagytam a könny-hullatást. Sokkal hevesebben, szenvedélyesebben csókolt, mint eddig. Mikor ajkaink elváltak egymástól, szorosan megölelt, majd pár másodperc múlva elengedett. - Ég veled! - ismételte.

- Soha ne mondd, hogy ég veled, mert ez azt jelenti, hogy elmész, többé nem találkozunk, és elfelejtesz.. mondd inkább hogy majd látjuk egymást.

- Ég veled, Kate. - megfordult és elment. Elment és én nem mentem utána. Hagytam, hogy elsétáljon. Nem tettem ellene semmit. Tudtam, hogy nem érnék el vele sok mindent. Erőt vettem magamon és futni kezdtem utána, de sehol sem találtam. Nem foglalkoztam avval, hogy Lauren és Chris még mindig az erdőben vannak. Hazamentem és magamra zártam a szobám ajtaját. Nem akartam senkivel sem beszélni. Senkit sem akartam látni. Csak feküdtem az ágyamon és lassan az álomvilágig sírtam magam, ahol nem fáj semmi. A gondolataim nem bánthatnak...