8. Fejezet / Örökre elment /

"Soha ne mondd, hogy ég veled, mert ez azt jelenti, hogy elmész, többé nem találkozunk, és elfelejtesz.. mondd inkább hogy majd látjuk egymást"

- Szia Lauren! - köszöntöttem a lépcsőn lesétáló lányt. 

- Szia! Gyere el légyszíves sétálni! Beszélni szeretnék veled! - kérlelt.

- Jó. De miről is?

- Majd elmondom. - mosolygott.

- Anyu, elmentünk. Nemsokára jövünk.

- Rendben. Lauren! Utána még vissza-jössz? Mert ha igen, akkor neked is terítek.

- Igen vissza-jövök. És köszönöm. - fogadta el, anyu úgymond vacsora-meghívását.

- Hova is megyünk? - kérdeztem a barátnőmet, miután kiléptünk az ajtón.

- Az erdőbe. - válaszolta. Ez az erdő 8-10 háznyira volt tőlünk. Meglepetten néztem rá. Sosem jött be velem az erdőbe, mindig is félt. Én elég sokat jártam oda, hogy kitisztítsam az agyam, vagy éppen elgondolkozzak az életemen... 

- Sosem mertél bejönni, hisz féltél, hogy eltévedünk. - néztem rá kérdőn.

- De már nem. - nézett rám, én pedig megálltam. - Jaj, gyere már! - húzott maga után. Kezdett egyre furcsább lenni. Nem értettem, hogy mit akar, de bíztam Lauren-ben.

Besétáltunk nagyjából az erdő közepébe, pedig tényleg elég nagy volt. Elértünk egy tisztáshoz, de mikor felfedezni véltem egy alakot a fűben, vissza-fordultam és futásnak eredtem. Egyből tudtam, hogy ki az és mit akar. Hallottam, hogy Lauren odaszólt Chris-nek hogy hagyjon, de a fiú loholt utánam. Persze utol is ért. Megragadta a karom és vissza húzott.

- Engedd meg, hogy beszélhessek veled. - nézett mélyen a szemembe, de elkaptam a tekintetem. Egyáltalán nem akartam meghallgatni, tudtam, hogy úgy is kimagyarázza magát. - Kérlek! - én csak megráztam a fejem. - Kate ne csináld ezt velem! A legjobb barátod vagyok!

- Voltál. - helyesbítettem.

- Elmondta Jake, ugye? - mondta maga elé nézve, s elengedett. Csendben bólintottam. - Az a patkány! - dühöngött.

- Az a 'patkány', a pasim, úgyhogy állítsd le magad! - nagyon idegesített, hogy ennyire utálja őt Chris.

- Tessék?! - nézett rám kitágult szemekkel. - A pasid? Az.. Az lehetetlen. Kórházban van.

- Holnap reggel engedik ki. 

- Gyere velem! - utasított.

- Dehogy megyek. - indultam el, de már fogalmam sem volt, hogy merre kell kimenni. De az biztos, hogy nem arra, amerre én akartam.

- Arra nem jutsz ki... Ha adsz egy esélyt, akkor megmondom. - szemlátomást örült annak, hogy meg tud zsarolni. Nem volt más választásom, vele tartottam. Újra beértünk a tisztáshoz.

- Hallgatlak - erre a szóra Lauren is felállt, aki eddig a fűben feküdt és a telefonjával babrált. 

- Mit tudsz az sms-ről?

- Elolvastam...

- Ó... - nézett maga elé.

- Miért hazudtad azt, hogy járunk? 

- Mert nem akartam, hogy Jake-kel legyél...

- De miért?

- Mert akkor nem lehetek veled! 

- Dehogy nem. - ráztam meg a fejem.

- Nem... Figyelj. Jake-kel utáljuk egymást. És állandóan veled lenne.

- De mért utáljátok egymást?

- Nem fogom bemocskolni a pasid, nem mondom el, mert ennyire jófej vagyok.

- Meg beképzelt.. - válaszoltam. Lauren jót nevetett rajta.

- Hogy változhatott meg pár nap alatt ilyen mértékben a rólam alkotott véleményed? Nem veszed észre, hogy azóta ilyen a viszonyunk, amióta Jake-kel vagy? 

- De nem miatta. Hanem miattad! És ne próbáld másra fogni. Ezt nagyon jól tudod, csak nem mered bevallani. Tönkre teszed a kapcsolatomat Jake-kel és nem is érdekel téged. - kiabáltam vele. 

- Kate, én azt próbálom a tudtodra adni, hogy szeretlek és, hogy azért volt minden, amit tettem, hogy ne veszítselek el, de te meg sem hallgatsz.

- Hogy lehetsz ennyire bunkó, hogy... - ekkor jutott el a tudatomig az, amit mondott. - Nem szeretsz. Ha szeretnél, akkor a boldogságomat akarnád, nem pedig azt, hogy ne legyek együtt Jake-kel. 

- Nem úgy szeretlek, ahogy gondolod. 

- Akkor magyarázd el. Chris, én nem értem,hogy mire akarsz kilyukadni, de már nem is érdekel. Én elmegyek és... - fejeztem volna be a vitatkozást, de nem hagyta. Befogta a számat, csak éppen nem a kezével, hanem az ajkaival. Ellöktem magamtól, amikor megszólalt valaki.

- Mi folyik itt? - kérdezte a tisztás széléről egy fiú. Hirtelen elengedett Chris. Mind a ketten felismertük, hogy kinek a hangja volt. 

- S-semmi. - válaszolt a mellettem álló fiú.

- Dehogy nem. Chris... - Jake nem engedte, hogy befejezzem.

- Hívtalak, hogy végül még ma haza-engednek, de nem vetted fel, így eljöttem hozzátok. Mondta anyud, hogy elmentetek sétálni, Lauren-nel. Eljöttem erre, hátha találkozok veletek. Hallottam a hangod, de azt nem, hogy mit kiabálsz. Azt hittem, hogy valami baj van, így berohantam az erdőbe, idáig. De már látom, hogy jól érezted magad. - fordított hátat és elindult. 

- Jake! Engedd, hogy elmagyarázzam. - fakadtam ki sírva és utána futottam. Tudtam, hogy elveszítem.

- Ég veled Kate! - mondta, mikor utol értem. Hirtelen megfordult és megcsókolt. Nem haboztam, viszonoztam a tettét és abbahagytam a könny-hullatást. Sokkal hevesebben, szenvedélyesebben csókolt, mint eddig. Mikor ajkaink elváltak egymástól, szorosan megölelt, majd pár másodperc múlva elengedett. - Ég veled! - ismételte.

- Soha ne mondd, hogy ég veled, mert ez azt jelenti, hogy elmész, többé nem találkozunk, és elfelejtesz.. mondd inkább hogy majd látjuk egymást.

- Ég veled, Kate. - megfordult és elment. Elment és én nem mentem utána. Hagytam, hogy elsétáljon. Nem tettem ellene semmit. Tudtam, hogy nem érnék el vele sok mindent. Erőt vettem magamon és futni kezdtem utána, de sehol sem találtam. Nem foglalkoztam avval, hogy Lauren és Chris még mindig az erdőben vannak. Hazamentem és magamra zártam a szobám ajtaját. Nem akartam senkivel sem beszélni. Senkit sem akartam látni. Csak feküdtem az ágyamon és lassan az álomvilágig sírtam magam, ahol nem fáj semmi. A gondolataim nem bánthatnak...