Hirtelen megcsörrent a telefonom. Az ébresztőóra fosztott meg a meleg ágyamtól, mivel az asztalomon felejtettem. Még szerencse, hogy ismerem a ház minden négyzetcentiméterét, különben már rég orra estem volna a csukva maradt szemem miatt. Kinyomtam a telefont és nehezen felnyitottam a szemeim. A pilláim küszködve, de szétváltak, s akkor láttam meg, hogy világos van. Álmosan álltam be a zuhany alá, majd öltöztem fel. Bedobáltam a cuccaim a táskámba és már indultam is le. Anyu már terített asztallal várt.
- Nem hívott még Jake? - kérdezem két ásítás közepette.
- Miért, kellett volna? - lepődött meg anya.
- Igen, hogy jön értem és együtt megyünk a reptérre.
- Tessék? Reptérre?
- Igen. Repülővel megyünk Párizsba.
- Hát te. Tegnap kérdeztem.
- Nem kérdezted. És nem. Nem mehetsz el! Hétfő van! Egyél és irány az iskola!
- Hétfő?
- Igen hétfő. Nyomás!
- Az, az nem lehet. Tegnap volt hétfő. - kutattam kétségbe esetten a mobilom után. Hétfőt jelzett. - Ez lehetetlen. - mondtam megdermedve. - Akkor az egészet csak álmodtam? Jake-et, az utazást, az egész napot? - ez már mind a fejemben zajlott. Nem akartam hangosan mondani. Még a végén anyu diliházba küldött volna. Kisétáltam a házból, a táskámmal a kezemben. Az utca végéig nem járt semmi más az agyamban a szomorúságon és a csalódottságon kívül. Az egyik sarkon hirtelen megjelent a fejemben egy alak. Hamar ráismertem. Daniel Braun volt az. Nem értettem, hogy hogyan pattanhatott ki álmomban az ő lénye. De igazán nem is gondolkodtam rajta. Sokkal jobban érdekelt, hogy mit fogok Jake-nek mondani, ha kérdőre von, vagy, hogy milyen erősen fogom megpofozni Chris-t, mikor a közelembe kerül.
×××
Az iskola udvara hemzsegett a tömegtől. Már mindenki ott volt. Óriási erőfeszítés kellet ahhoz, hogy megtaláljam az osztályom, de egész hamar sikerült. Köszöntünk egymásnak, majd leültem a lányok mellé, de azonnal álltam is fel, mivel csengettek. Szokásunk volt megvárni, míg nagyjából elmennek a többiek és nyugodtabban vonulhatunk a tanterem felé. Most is így történt, de egy srác odajött hozzánk, közülünk is Rachel-hez.
- Sziasztok. Nem tudjátok, hogy hol van órája a 8/F-nek? - kérdezte. Az arcát nem láttam, de olyan ismerősnek tűnt. - Új vagyok. - magyarázta.
- Hát, az osztályt megtaláltad. - közölte Rachel.
- Ó, végre! - mosolygott a fiú, majd elindult arra, amerre mi.
- Daniel? - kérdeztem sóbálvánnyá változva. Ráismertem az álmomban látott Dan-re az új srácban.
- Öm... Ismerjük egymást? - kérdezte kitágult szemekkel.
- Hagyd. Ma nem normális. Szerintem a kristálygömbjében látott téged, hogy jönni fogsz. - gúnyolódott Mike. Mike Beadles az egyik osztálytársam, aki a hülyeségeiről híres.
- Ha ha. - szűkítettem össze a szemeim.
- Ő adta a magas labdát! - mutatott Dan-re. - Én csak lecsaptam.
- Gyere ide! - mentem mögé, majd a hátára ugrottam. A többiek már majd megfulladtak a röhögéstől.
- Segítség! Elkapott a boszorkány! - futott nevetve a fiú, akinek még mindig ott csimpaszkodtam a hátán. - Máglyára vele! - mondta, mikor leszálltam róla.
- Fogd be, Mike! - utasítottam.
- Mert? Mi lesz?
- Ez! - bokszoltam vállba.
- Látom, jól elvagytok. - szólt közbe Jake.
- Csak hülyéskedünk. - mondtam.
- Nekem mindegy. - vonta meg a vállát.
- Úr Isten! Gyerünk! Már tíz perce itt vagyunk! - szólalt meg Lauren.
- Le fog cseszni a tanár, az fix. - Mondta Naomi. Fejvesztve rohantunk fel az emeletre, ahol az óránk lett volna. Csakhogy nem jött megtartani a fizikát a tanárunk.
×××
- Rachel! Beszélnünk kell! - húztam magam után a lányt az utolsó óra előtt.
- Hé! A karom! - nyávogta nevetve.
- Nem halsz bele meg ígérem. De ez most nagyon fontos.
- Mesélj! Bejön az új pasi?
- Nem! Vagyis igen, de nem erről akarok beszélni.
- Nekem is tetszik. Mivel neked ott van Jake, ő az enyém! - közölte mérges hangon, majd újra nevetni kezdett.
- Jól van! Csak had mondjam már! - idegeskedtem.
- Jó, mondd.
- Na tehát. Dióhéjban kéred, vagy a teljes sztori kell.
- Szerintem megértem a dióhéjas rész.
- Oké. Elmebetegnek fogsz tartani, de megálmodtam Daniel érkezését, és azt is, hogy nem lesz tanár fizikán. - mondtam kissé idegesen. Nem ugyan úgy történtek a dolgok, ahogyan azt megálmodtam, de akkor is láttam.
- Hűha! Tényleg boszorkány vagy! - fogta meg mindkét karom és megrázta. - Gratulálok.
- Ez most komoly, Rachel. - sürgettem, hogy mondjon valami normálist.
- Jó. Csak szeretném megkérdezni, hogy mi lesz velem holnap? Írok dogát? Hányas lesz? - kérdezte izgatottan.
- Tudtam, hogy nem fogsz nekem hinni. - készültem elmenni.
- Figyelj Kate! Sok mindenen keresztülmentél már. Jón és rosszon egyaránt. Szerintem eléggé megviselhettek a dolgok, úgyhogy aludd ki magad.
- Na, ugye, hogy nem hiszel nekem? - indulatoskodtam.
- Jó. Akkor mit álmodtál még?
- Hát, hogy kibékültünk Jake-kel, és két hetet fogunk Párizsban tölteni. Kettesben. - így elmondva már tényleg egetverő hülyeségnek tűnt.
- Na, látod? Mikor történne ez meg?
- Hát... - kezdtem volna bele, de nem engedte.
- Várj csak! Miért kéne kibékülnöd Jake-kel? Összevesztetek? - szemlátomást eléggé meglepte a dolog.
- Már nem vagyunk együtt. - válaszoltam a talajt nézve.
- De mi történt?
- Chris megcsókolt Jake előtt.
- Chris-sel együtt vagytok? Ez új nekem...
- Nem, nem vagyunk. Csak ő akarja, ezért szétválasztott minket. És Jake nem hisz nekem. Meg sem hallgat. - fakadtam ki sírva.
- Figyelj kislány. Valamit teszek az érdekedben, hidd el! - bíztatott.
- Nem tudsz. Már vége.
- Akkor ezért szólt még első óra előtt rátok Jake?
- Igen. Azt hiszem. - beszélgetésünket a csengő zavarta meg.
- Gyerünk. Utolsó órát csak kibírjuk. - mondta unottan Rachel, s letörölte a könnyeim.
×××
Ahogy hazaértem, rögtön megebédeltem és kimentem a partra. Meglepetten láttam, hogy szinte üres volt. Pár kisgyerek pancsolt a vízben, de semmi több. Úgy döntöttem, hogy elmegyek a szokott helyemre. Náddal körbenőtt kis rész, ahol van egy pad, de senki sem szokott bemenni. Nagyrészt észre sem veszik az emberek azt a padot. Nekem bőven megfelel zenét hallgatni és gondolkodni.
- Veled tartok! - szólt utánam egy fiú.
Szia!
VálaszTörlésMost koppantam egyet XD amúgy nagyon tetszik :)
puszi Dorcsi