7. Fejezet / "Boldog vagyok..." /

- Minden rendben lesz... - mondta Ashley alig hallhatóan fél óra várakozás után. - Már 3 napja van benn... És... Fogalmam sincs, hogy az ilyen dolgok miatt meddig tartják benn a betegeket.
- Nem tudom, de remélem, hogy hazaengedik...
- Én is.
- Bejöhetnek! - szólt nekünk egy nővér. Erre a szóra vártunk már egy ideje... Csendesen besétáltunk.
- Ha este nem lesz semmi baj, akkor reggel hazamehet, de a papírokat meg kell várni! - utasított minket az orvos. Bólintottunk egyet, majd kisétált.
- Végre! - fújt Jake.
- Te csináltad magadnak. - mondta Ashley morcosan.
- Ha folytatod nem megyek haza...
- Hé! Be se fogunk engedni.
- Majd kint leszek az udvaron a kutyával.
- Na oda talán mehetsz. De a téves elmeállapotot ne ragaszd át az állatra...
- Amit te ragasztottál rám? Hát... Majd jobban vigyázok, mint a felelőtlen nővérem.
- Megütlek! - vigyorgott Ashley. Én már majdnem megfulladtam a nevetéstől.
- Te is kérsz valami beszólást így mára? - kérdezett Jake.
- Kösz nem.. Eleget nevetek az oltogatásaitokon...
Boldog voltam. Végre hazaengedik Jake-et, Ashley nem haragszik rám... Eddig jól alakulnak a dolgok.
- Ash... Beszélhetnék Kate-tel pár percet? - kérdezte Jake.
- Ühüm... - sétált ki a lány
- Mit szeretnél? - kérdeztem.
- Beszélni veled...
- Jó... Ezt gondoltam. De miről?
- Kettőnkről.. Hogy most.. Mi van közöttünk...
- Nem tudom. - néztem a padlót.
- Akkor döntök. Együtt vagyunk! - jelentette ki méltóságteljesen.
- Rendben - mosolyogtam. - De mi lesz Chris-sel?
- Mit tudna tenni ez ellen? Ír még egy sms-t? - gúnyolódott.
- Mivel az igazgató fia, elintézi, hogy kikerülj a suliból...
- Hogy tudná? Megmondja az apjának, hogy rúgjon ki?
- Kitalál valamit. Hidd el!
- Az sem lenne nagy tragédia, ha nem ugyanabba a suliba járnánk... Vagy igen? Már úgyis itt a ballagás. Csak pár nap.
- Kibírnánk. Ja és még valami. Téged is felvettek a sulihoz, úgyhogy ki kell bírnom ott is veled... - néztem a szemébe.
- Szeretlek. - nézett rám, közben az arcán az a féloldalas mosoly ült, amit már rég láttam és amit annyira imádtam.
- Én is. És... Boldog szülinapot! - mondtam hangosan, hogy Ashley is meghallja, mert tortával is készültünk.
- Úr Isten! - nevetett Jake. - El is felejtettem.
- De mi nem! - válaszolt Ashley. Mivel Jake már nem volt hozzákötve a gépekhez, felállt és átvette a tortát, majd lerakta egy asztal-félére.
- Köszönöm! - puszilta meg a nővérét. - És neked is. - mosolygott, majd ajkait az enyémre tapasztotta, miközben szorosan átölelt. - Fú! Jó 15 évesnek lenni. Kibékültem a nővéremmel, végre boldog vagyok és velem van az a lány, aki a számomra elérhetetlennek tűnt. - mosolygott mélyen a szemembe nézve, de még mindig nem engedett el.
- Tényleg boldog vagy? - kérdeztem.
- Igen. És ez nagyrészt neked köszönhető.- nyomott egy puszit a homlokomra és magához szorított. A forró bőre perzselte az enyémet. Olyan volt, mint egy álom, amiből sosem akartam felébredni. Félve pislogtam, nehogy az legyen az álmaim véget-vetője.
- Örülök, hogy így egymásra találtatok, de én éhes vagyok, mégpedig arra a tortára. - mutatott Ashley az asztal felé.
- Menjünk mi is. - suttogtam Jake fülébe.
- Nem akarlak elengedni - az előbb már kezdett elengedni, de most újból magához szorított.
- Nem futok el - mosolyogtam.
- Reméltem. - elengedett és odaültünk Ashley mellé. Mikor tele ettük magunk Ashley fáradtnak érezte magát, úgyhogy hazament, de én maradtam beszélgetni. Később én is menni akartam, de Jake megragadta a karom.
- Ne hagyj itt! Kérlek. - mondta szomorú hangon.
- Mennem kell! De reggel jövök és segítek pakolni.
- Rendben. - még egyszer megcsókolt. Sokkal hosszabban, mint eddig. - Szia. - köszönt el, miután elengedtük egymást.
- Szia. - mosolyogtam, majd kiléptem az ajtón. Éreztem, hogy Jake végig figyelt, ahogy elsétáltam. Megnéztem a telefonom. Fél hét... Többnek gondoltam. Tíz perc alatt haza is értem.
- Látogatód van. Fent vár a szobádban. - közölte anyu.
- Ki az? - kérdeztem meglepődve.
- Én... - sétált le valaki az emeletről.